moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. március 18.

Liu Shaolin Sándor 1500m-en negyedik a montreáli vb-n

Szombaton 1500 és 500m-en világbajnokot hirdettek a montreali rövidpályás világbajnokságon. A legjobban Liu Shaolin Sándor szerepelt aki 1500m-en a negyedik helyet szerezte meg.

A férfiak leghosszab távján Liu Shaoang a B döntőig menetelt, ahol az ötödik körben az élre állt, de három körrel később a két kínai riválisa is elé került. Az MTK olimpiai bajnoka a hajrában a futam második helyéért összeakadt a kínai Han Tien-jüvel, aki elesett. Ádó talpon maradt, de megbillent, így végül harmadikként ért célba. A zsűri ugyanakkor kizárta szabálytalanságért Liu Shaoangot, mégis riválisa járt rosszabbul, ugyanis az esést követően percekig ápolták a jégen, s végül nyakmerevítőben, hordágyon vitték le. Liu Shaoang a büntetés miatt összesítésben 12., a pénteki selejtezőben búcsúzott a váltóval ötkarikás aranyérmes Burján Csaba pedig 26. lett.

Az érmekért zajló csatában Liu Shaolin Sándor mellett további három phjongcshangi döntős is bejutott a fináléba. A szám olimpiai ötödik helyén végzett magyar fiú elég korán élre állt, de féltávnál a leghosszabb egyéni szám ötkarikás aranyérmese, a dél-koreai Lim Hjo Dzsun megelőzte őt. A 22 éves Liu Shaolin azonban nem hagyta annyiban és visszavette az éllovas pozíciót. Az utolsó két körre azonban úgy tűnt, kissé elfogyott az ereje, ugyanis előbb a kanadai közönség nagy kedvence, Charles Hamelin, majd Lim korcsolyázott el mellette. Ezt megpróbálta a szintén kanadai Samuel Girard is, bár neki nem volt helye, ezért meglökte magyar riválisát, aki ugyan vele szemben ennek ellenére megvédte pozícióját, viszont az ütközést kihasználva az orosz Szemjon Jelisztratov szerezte meg a bronzérmet. Az élen a háromszoros olimpiai bajnok Hamelin haladt át a célvonalon, aki tizedik vb-aranyérmét nyerte, egyéniben az ötödiket, ebben a számban pedig 2014 után a másodikat. Mögötte Lim lett az ezüstérmes, a Phjongcshangban ötkarikás bronzérmes Jelisztratov pedig ezúttal is harmadikként zárt. Liu Shaolin a dél-koreai játékokhoz képest egy helyet javított, ott ötödik, itt negyedik lett, akkor Hamelint zárták ki a vele szembeni szabálytalanság miatt, most az 1000 méter olimpiai bajnokát, Girardot diszkvalifikálták.

A nőknél Bácskai Sára Luca számára az elődöntő jelentette a végállomást, míg Jászapáti futamában negyedikként a B döntőben indult. A 19 éves szegedi korcsolyázó az élmezőnyben haladt, de a hajrában az 1000 méter holland olimpiai bajnoka, Suzanne Schulting meglökte, így visszaesett utolsónak. Mivel Schultingot kizárták, összességében a 11. helyen végzett Jászapáti, Bácskai pedig 15. lett. A világbajnoki címet a táv olimpiai bajnoka Csoj Min Dzsong szerezte meg.

500m-en lányaink az előző napi eredmények alapján már nem voltak érdekeltek ezen a napon. Jászapáti Petra a 34., Bácskai Sára Luca a 35. lett. Az aranyérem – ahogy nem sokkal korábban 1500 méteren is – a dél-koreai Csoj Min Dzsongé lett, miután a kanadai Kim Boutin az élen elcsúszott az egyik kanyarban. Nagy meglepetésre másodikként a lengyel Natalia Maliszewska zárt, harmadikként pedig a kínai Csü Csun-jü végzett.

A három magyar férfi versenyző, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Burján Csaba a negyeddöntőben búcsúzott 500 méteren. A két éve a legrövidebb távon világbajnok Liu Shaolinnak a harmadik helyről kellett volna legalább egy pozíciót előrelépnie a továbbjutáshoz, de egy korai manőver során elesett, így negyedik lett. Öccse, Liu Shaoang szintén kicsúszott az egyik kanyarban, azaz ő is lemaradt az elődöntőről, míg a Liu-fivérekhez hasonlóan a váltóban olimpiai bajnok Burján ötfős futamában negyedik lett. Liu Shaolin 12., Burján 14., Liu Shaoang pedig 18. lett. A győzelmet a dél-koreai Hvang Dae Hon szerezte meg, aki Phjongcshangban ezüstérmes volt ezen a távon. Mögötte a kínai Zsen Ce-vej végzett másodikként, míg az 1500-hoz

A női váltóból egészségi problémák miatt Keszler Andrea maradt ki a csapatból, amely Kónya Zsófia, Heidum Bernadett, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca felállásban végott neki a 3000m-es távnak. Tizenöt körrel a vége előtt egy elrontott váltás során elesett a vb- és Eb-ezüstérmes magyar együttes tagja, onnantól pedig nem volt esélye a továbbjutó első két helyre. A hajrában a dél-koreai váltó utolsó tagja, a Montrealban már kétszeres aranyérmes Csoj Min Dzsong a harmadik helyről az elsőre jött fel, s végül Kanada jutott még fináléba, az oroszok pedig a magyarokhoz hasonlóan a kisdöntőben lesznek érdekeltek vasárnap.

A férfiaknál az ötkarikás aranyérmet megszerző négyes, azaz Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba szerepelt. A kvartett eleinte az élen haladt, majd a Phjongcshangban ezüstérmes kínaiak vették át a vezetést. Sokáig nem változott a sorrend, viszonylag nyugodtan köröztek a csapatok, mígnem a dél-koreai játékokon bronzérmes kanadaiaknál Charles Hamelin megelőzte Knoch Viktort, aki ráadásul a váltás előtt kicsúszott. A váltó közel 15 másodperces hátrányba került. Ettől kezdve esély sem volt a továbbjutásra, negyedik helyezettként maradt a kisdöntő a magyar négyesnek. Az elődöntőt Kanada nyerte a jól taktikázó holland négyes előtt.

A zárónapon az 1000 méter küzdelmei mellett a váltók fináléit rendezik meg.

Az eredmények itt megtalálhatóak.

A magyar helyezések az egyes futamokban:

Nők

1500m

elődöntők:
4.Jászapáti Petra
5. (15) Bácskai Sára Luca

B döntő:
5. (11) Jászapáti Petra

3000m váltó elődöntő
4. Magyarország

Férfiak:

1500m

elődöntők:
1.Liu Shaolin Sándor
4.Liu Shaoang

B döntő:
PEN (12) Liu Shaoang

A döntő:
4. Liu Shaolin Sándor

500m

negyeddöntők:
4.(12)Liu Shaolin Sándor
4.(14)Burján Csaba
3.(18)Liu Shaoang

5000m váltó
elődöntő
4.Magyarország

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X