moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. február 16.

„Korcsolyanemzetté nőttük ki magunkat”

Remekül sikerült téli EYOF a magyar küldöttség és a rövidpályás gyorskorcsolyázóink számára. A záróünnepséget követően, a hazaérkezés előtt Szabó Krisztián utánpótlás vezetőedző és a háromszoros aranyérmes Talabos Attila boldogan értékelte az elmúlt napokat.

Zászlóshajóból zászlóvivő.

Talabos Attila

Talabos Attila neve eddig is jól csengett a hazai rövidpályás gyorskorcsolyázók körében, mára azonban az egész ország megismerhette őt. A 17 éves sportoló szinte tökéletes mérleggel zárta a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, hiszen 1500, 1000 méteren egyéniben, 3000 méteren pedig a vegyes váltó tagjaként is aranyérmes lett. Sőt, akár a „söprés” is meglehetett volna, hiszen az 500 méter selejtezőjében is az élen állt, amikor egy peches mozdulat miatt kicsúszott. Kritikára és panaszra azonban egyáltalán nincs okunk, Attila ugyanis nemcsak a magyar küldöttség, hanem az EYOF legeredményesebb sportolója lett, ráadásul a záróünnepségen is ő vihette a nemzeti lobogónkat.

Élveztem az EYOF minden napját, nagyon boldog és egyben nagyon fáradt is vagyok” – válaszolta Talabos Attila szombat délelőtt, a hazaérkezés előtt a „hogy vagy?” kérdésre. – „Hétfőn és kedden versenyeztem, ez a két nap elég sűrű volt, de utána volt két nap pihenő, így pénteken ismét friss és elszánt voltam. Az EYOF előtt az volt a cél, hogy minden távon érmet hozzak, ahol elindulok, végül az 500 kivételével ez sikerült is, ott, sajnos, a selejtezőben az élen állva estem el. Persze, csalódott azért nem vagyok, a junior vb-n elért eredményeimre is nagyon büszke vagyok, de lehet azt mondani, hogy a karrieremben ez most a csúcs. Volt már olyan versenyemen, ahol minden távon első lettem, ahol elindultam, de presztízsét tekintve ezek az eredmények rendkívül sokat jelentenek számomra.

A fiatal sportoló úgy állt az EYOF-hoz, mint a többi versenyhez, ezért a jégen sem érzett nyomást a tét miatt, ám azt nem tagadja, a dobogón állni – különösen az első aranyérem után – különlegesebb érzés volt, mint eddig bármikor. Ráadásul, ez a hét a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókról szólt, hiszen a fiatalok az EYOF-on, a felnőttek pedig az Év Sportolója Gálán taroltak. Vajon ki lehet jelenteni, hogy korcsolyanemzet lettünk?

„Igen, abszolút!” – vágta rá kapásból Talabos Attila. „Az elmúlt pár évben akármilyen versenyen indulnak el a nagyok vagy az utánpótlás tagjai, mindig az élvonalban végzünk, számolni kell velünk, és ez nagyon jó érzés! Ami engem illet, még mindig fiatal vagyok, ha lesz rá lehetőség, hogy már a következő szezonban az olimpiai kerettel készüljek, akkor örömmel élek vele, de ha várni kell még, akkor várok a megfelelő pillanatra. Nagyon jól esett, hogy a felnőtt keretből és a szakvezetésből is sokan gratuláltak, köztük Telegdi Attila sportigazgató, Bánhidi Ákos olimpiai keret menedzser és Ádó. Hogy mit írtak? Az most maradjon titok és a személyes emlékem…”

Szabó Krisztián utánpótlás vezetőedző is úgy látja, nemcsak a sportág jelene, hanem a jövője is több, mint biztató.

Szabó Krisztián, Lakatos Tamás

„Az első két nap versenyei után bizakodva vártuk a pénteki futamokat is. A pihenőnapokon is edzettünk, próbáltuk fenntartani a sportolók formáját, és utólag látva, ez sikerült is! A lányok és a fiúk is sikeresen vették az előfutamokat és a negyeddöntőket, és mindenki bejutott a legjobb tíz közé. Az elődöntőben aztán sajnos Somogyi Barbara arm block miatt büntetést kapott, így nem került be a fináléba, Dobrán Fanni pedig a B döntőbe jutással kihozta magából a maximumot. A fiúk ismét nagyszerűen versenyeztek, hibátlan futamok után kerültek a döntőbe. Ott Attila teljesen a mezőny fölé nőtt, Balázs pedig jó taktikával, a biztonságra törekedve lett harmadik. A váltó döntőjében azonnal az élre álltunk, folyamatosan növeltük az előnyt, hat körrel a vége előtt azonban nem sikerült a váltás és Balázs elesett. Szerencsére szenzációsan reagált, a csípőjén csúszásból felállt és tovább tudott korizni. A korábbi előny ugyan ezzel elveszett, de Attila utolsó három köre végül meghozta az aranyat.

Szabó Krisztián, Dobrán Fanni, Talabos Attila, Bontovics Balázs, Somogyi Barbara, Lakatos Tamás

Összességében elégedett lehetünk a versenyzőink teljesítményével, kis szerencsével a lányoknál is összejöhetett volna az érem, de nem vagyunk szomorúak. A miliő, a csapat, a sportolóink remek szereplése nemcsak bennünket, hanem az egész magyar küldöttséget boldoggá tette. Mindenkinek életre szóló élményt jelentett, hogy a záróünnepségen kétszer is hallhattuk a magyar himnuszt.”

A rövidpályás gyorskorcsolyázók vasárnapra és hétfő délelőttre pihenőt kaptak, de aztán folytatódik a felkészülés, egyrészt a jövő hétvégi, jászberényi nemzetközi versenyre, másrészt az egy hónap múlva esedékes Európa Kupára.

Az EYOF-on szereplő magyar korcsolyázók (Dobrán Fanni, Somogyi Barbara, Bontovics Balázs -short track, Láng Julianna – műkorcsolya) természetesen február 22-én, a Magyar Korcsolyázás Napján is ott lesznek a Városliget Műjégpályán.

HUNSKATE Média – Fotó: MOB/Szalmás Péter

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X