moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. március 8.

Kezdetnek nagyszerű

Pozitív mérleggel zárta a szófiai világbajnokság első napját a magyar short track válogatott: Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba és Jászapáti Petra mindhárom távon továbbjutott, Bácskai Sára Luca ezer méteren maradt állva.

A szófiai világbajnokság az 1500 méteres negyeddöntőkkel kezdődött meg pénteken délelőtt – öt versenyzőnk közül három léphet jégre a szombati elődöntőben: Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba  futamgyőztesként kvalifikálta magát, Jászapáti Petra második lett a futamában, Varnyú Alex és Bácskai Sára Luca nem jutott tovább.

Liu Shaolin Sándor

„Törik a jég sajnos, de nagyon jó formában érzem magam!” – jegyezte meg Liu Shaolin a leghosszabb táv küzdelmei után, s hogy nem beszél(t) a levegőbe, azt az 500-as selejtezők tökéletesen igazolták: a férfiaknak két kanyart is teljesíteniük kellett a negyeddöntőbe jutáshoz, ezt olimpiai, világ- és Európa-bajnokunk gond nélkül hozta, és sikeresen vizsgázott Burján Csaba is.

Varnyú Alex számára már az első kör a végállomást jelentette.

A hölgyekre egy futás várt: Jászapáti Petra sikeresen oldotta meg a feladatot, Bácskai Sára Luca nem jutott tovább.

Bácskai Sára Luca

Utóbbi a nap folyamán egyszer sem dicsérhette jó szerencséjét, mindhárom távon nehéz futamba kapott besorolást, de ugye amit az Isten az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaadja… Saci 1000 méteren igazi „halálfutamot” kapott, ám végre örülhetett, mert ugyan a továbbjutásában a szerencsének is szerepe volt (a brit Elise Christie és a dél-koreai Sim Szuk Hi ütközött és kicsúszott előtte), ez mit sem von le teljesítményéből, jégre léphet a negyeddöntőben.

Bácskai Sára Luca

Akárcsak Jászapáti Petra, aki az utolsó körben bemutatott káprázatos előzésének köszönhetően folytathatja a vasárnapi negyeddöntőben.

Jászapáti Petra

„Lina végig nyugtatott, és csak két körrel a vége előtt mondta, hogy menjek. Megpróbáltam belülről előzni, nem sikerült, mentem kívülről – örülök, hogy sikerült! Kicsit még magamat is megleptem ezzel” – árulta el Jászapáti Petra.

Ezer méteren is kétszer kellett futniuk a fiúknak: a feladatot Liu Shaolin parádésan oldotta meg, Burján Csaba az időeredményének köszönhetően jutott tovább a vasárnapi negyeddöntőbe.

Burján Csaba

„Az ezerötszáz és a két ötszáz jól ment, de sokat kivett belőlem, ezren az égiek is segítettek” –mondta Burján Csaba.

Varnyú Alex az első akadályt teljesítette, a másodikat sajnos már nem…

„Jó napot zártunk, két alkalommal a szerencse is segített minket –összegzett Bánhidi Ákos. – Petra végre nem izgult, ez látszott, Sanyi pedig nagyon frissnek tűnik. Több nagymenőt is megzavart a lassú jég, őt nem, ő tudott ehhez alkalmazkodni, s bár ilyen jégen rendszerint a fizikai képességek dominálnak, és Sanyi nem abban a legjobb, képes volt nagymenő maradni.”

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Fiák Blanka

Li-ning Seat Törley Artificer
X