moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. július 19.

Két lány, két fiú

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága változtatott, és a téli játékok programjára több új eseményt és versenyt vett fel – ezzel párhuzamosan döntött arról is, hogy a szinkronkorcsolya nem szerepel majd a 2022-es pekingi olimpia programjában.

Több változtatás, így például a monobob, vagy éppen a hódeszka cross-rq vegyes csapatverseny olimpiai programra való felvétele mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága arról is döntött, hogy a 2022-es pekingi téli játékokon a rövidpályás gyorskorcsolyázók hagyományos váltóversenye mellett sor kerülhet a vegyes csapatok versenyére is.

A feltételes mód pusztán azért van, mert először természetesen a kisebb versenyeken debütál az új versenyszám, és a „próbasorozat” végére juthat el oda, hogy valóban felkerül az olimpiai programba.

Hogy mit jelent ez a próbasorozat, hogyan született meg a döntés, és mekkora esélye van annak, hogy Pekingben már vegyes csapatok is jégre léphetnek, arról Knoch Viktor olimpiai bajnok short trackest, a nemzetközi szövetség (ISU) sportolói bizottságának tagját kérdeztük meg.

„Korábban már többféle próbálkozás volt arra nézve, hogy a short track meglévő versenyszámai mellé újakat vezessenek be, végül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság javaslatára a vegyes váltó lett a befutó –mondta el Knoch Viktor. – Tizennyolc körös, vagyis kétezer méteres lesz a verseny, és elkerülve azt, hogy fiúk és lányok egyszerre fussanak, pontosan szabályozták, hogy először a lányok korcsolyáznak két és fél-két és fél kört, majd jönnek a fiúk, és utána két-két kört megint a lányok, aztán a fiúk fejezik be a versenyt. A vegyes váltó már az idei világkupa-sorozat programjában szerepel, aztán két év múlva az ISU kongresszusán vitatjuk meg a tapasztalatokat, utána kerülhet fel az Európa-, és a világbajnokság programjára, és aztán az olimpiáéra.”

Knoch Viktor úgy véli, jót tesz majd a sportágnak a változtatás, és szerinte jó esélye van annak, hogy az új versenyszám beválik, és a szereplők is örömmel fogadják azt – mi különösen, hiszen a jelenlegi csapatot figyelve, például egy Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang összetételű kvartett elég ütősnek tűnik…

(Kovács Erika / MOKSZ – Fotó: ISU)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X