moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. november 3.

Képesek vagyunk rá!

Jászapáti Petra és Liu Shaoang is a harmadik helyen végzett a Salt Lake City-i világkupaversenyen 500 méteren. Jászapáti Petra a szám negyeddöntőjében új országos csúcsot futott (42.729).

Természetesen alapvetően fülig ér a szánk, hiszen nem szakadt meg a parádés sorozat: rövidpályás gyorskorcsolyázóink immár sorozatban a 23. világkupaversenyükön is szereztek érmet – Jászapáti Petra és Liu Shaoang a legrövidebb távon, 500 méteren ért oda a harmadik helyre Salt Lake Cityben.

Ráadásul Petra a szám negyeddöntőjében fantasztikus országos rekordot futott (42.729).

Pici csalódottságot a váltók kapcsán érezhetünk: pénteken női váltónkat kizárták, majd szombaton ugyanerre a sorsra jutott a vegyes váltónk, aztán nem sokkal később férfiváltónk is hibázott, így „csak” a B-döntőben folytathatja.

„Váltóban tényleg kicsit ránk járt a rúd – ismert el Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere. – A női váltót sok hibával elrontottuk, a vegyes váltót kevesebb hibával ugyan, de szintén elrontottuk, bár abban nem vagyok biztos, hogy Liu Shaoang előzéséért kizárás járt… A férfiváltónk jól ment, sajnos Burján Csaba esett, de ez benne van a pakliban. Csabi ráadásul jól gondolkozott, amikor előzni próbált, csak hát leszúrt a pengével. Istenem, ilyen előfordul ebben a sportágban…”

Na, nem mintha magyarázkodnia kellene a csapat bármely tagjának, vagy éppen az edzőknek, de mindehhez azért gyorsan tegyük hozzá, hogy például Lockett Deanna pályafutása során második alkalommal futott váltott versenyen – ausztrálként erre nemigen volt lehetősége. Vagy például azt, hogy Kónya Zsófia az elutazás előtti napokban betegséggel küzdött, Salt Lake Cityben állt talpra. Vagy például azt, hogy van egy Achilles-sérülésből felépült fiatal Sziliczei-Német Rebekánk, aki nagyon jól ment az első két napon, hogy a váltó negyeddöntőjében éppen ő döntötte fel a francia vetélytársat, ebből a megállapításból semmit sem von le.

És azért azt is tegyük hozzá, hogy a férfiváltók két elődöntője enyhén szólva is különbözött egymástól, hiszen a mieink a kínaiak, a dél-koreaiak és az oroszok mellett léptek jégre, ez meg egyértelműen az olimpiai döntő szintű kategória – a másik ág (Hollandia, Kanada, Japán, Egyesült Államok) finoman szólva is más kávéház…

De persze nem a siránkozáson van a hangsúly, hiszen született két remek magyar eredmény, mellette pedig láttunk kiváló futásokat a mieinktől.

„Tulajdonképpen két és fél érmet szereztünk, hiszen Szemjon Jelisztratov nálunk készült egész nyáron, Salt Lake Cityben pedig megnyerte az ezerötszáz métert, és ez megerősít minket abban, hogy valamit csak jól csinálunk” –  jegyezte meg Bánhidi Ákos.

A visszacsatolás érkezett is az oroszok olimpiai, világ- és Európa-bajnok short trackesétől.

„Nyáron a magyar csapattal készültem, amelyik nagyon erős – mondta Jelisztratov. – Nagyon boldog vagyok, köszönöm a magyar, és köszönöm az orosz csapatnak is ezt.”

Természetesen boldog volt a két érmes magyar koris is – Jászapáti Petra és Liu Shaoang is nagyszerűen teljesített, és ugyanezt mondhatjuk Liu Shaolin Sándorról és Lockett Deannáról is, hiszen előbbi 500-on, utóbbi pedig 1500 méteren futhatott B-döntőt.

„Nagyon meglepett az időeredményem – utalt Jászapáti Petra a negyeddöntőben futott új országos csúcsra. – Magyarországon nem olyan gyors a jégen, amelyen készülünk, mint itt, Salt Lake Cityben.

„Februári sérülésem után jó volt újra versenyezni. Mindig a top három a célom. Vagy legalábbis a top öt” – mondta Liu Shaoang, bizonyítva ismét, milyen jó testvér, hiszen bátyja azzal, hogy megnyerte a B-döntőt, az ötödik helyen végzett 500 méteren.

„Minden évben újra és újra rádöbbenek én is, és mindenki más is arra, mennyit is kell dolgozni azért, hogy valaki ott legyen a legjobbak között. A váltóinkat rettenetesen sajnálom, de az összkép egyáltalán nem olyan rossz, mint ahogy az esetleg most kívülről tűnik, hiszen a Salt Lake Cityben szerzett tapasztalatokat hasznosítva képesek vagyunk jó eredményeket elérni. Sok-sok munkaóra szükségeltetik még ehhez, de képesek vagyunk rá.”

VILÁGKUPA-SOROZAT, 1. ÁLLOMÁS, SALT LAKE CITY

Férfiak. 500 méter: 1. Hvang Tae Heon (dél-koreai) 39.729, 2. Victor An (orosz) 39.961, 3. Liu Shaoang 40.006, …5. Liu Shaolin Sándor, …21. Sziklási András. 1500 méter: 1. Szemjon Jelisztratov (orosz) 2:16.025, 2. Kim Tong Vuk (dél-koreai) 2:16.118, 3. Alekszander Sulginov (orosz) 2:16.118, …17. Burján Csaba, …19. Krueger Cole, …27. Varnyú Alex. Nők. 500 méter: 1. Martina Valcepina (olasz) 42.603, 2. Yara van Kerkhof (holland) 42.865, 3. Jászapáti Petra 42.962, …16. Kónya Zsófia. 1500 méter: 1. Kim Boutin (kanadai) 2:22.061, 2. Suzanne Schulting (holland) 2:22.211, 3. Han Jü-tung (kínai) 2.22.282, …12. Lockett Deanna, …17. Sziliczei-Német Rebeka. Vegyes váltó (2000 méter): 1. Oroszország 2:37.585, 2. Kína 2:37.730, 3. Dél-Korea 2:37.817, …8. Magyaroszág (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Liu Shaoang, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor)

HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X