moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. szeptember 25.

Irány a Gyakorló Jégcsarnok!

A MOKSZ október 6-án és 7-én rendezi meg a rövidpályás gyorskorcsolyázók országos bajnokságát, ahol az olimpiai aranyérmes férfiváltó három tagja is jégre lép.

Az országos bajnokságot beleilleszteni a szezon versenynaptárába sohasem könnyű, hiszen október–november fordulóján mindig elindul a rendszerint hat állomásból álló világkupa-sorozat, amelybe januárban az Európa-bajnokság ékelődik be, az idényt pedig mindig a világbajnokság zárja. Nehéz megtalálni, mikor segíti leginkább a felkészülést, és melyik az a hétvége, amely nemcsak arra alkalmas, hogy a versenyzők lefussák a távokat, hanem arra is, hogy jó formában igazi presztízskérdést csinálhassanak abból, ki lesz a magyar bajnok.

Az előző szezon minden szempontból kilógott a sorból, hiszen a MOKSZ egyfelől korábban, már augusztus–szeptember fordulóján megrendezte az országos bajnokságot, másrészt azt öt, pihenőnapokkal tarkított versenynapon tette meg – a rövidpályás gyorskorcsolyázók és a szakmai stáb modellezni kívánta az olimpiai programot.

Hogy aztán mi történt februárban Pjongcsangban, azt mindannyian tudjuk: az ötkarikás aranyérem, a további négy pontszerző helyezés minden idők legjobb magyar olimpiai szereplését jelentette. Az olimpiai keret tagjai a szokottnál hosszabb, három hónapos pihenőt kaptak, ám június óta ismét az edzéseké a főszerep – a szezon pedig az október első hétvégéjén, a Gyakorló Jégcsarnokban megrendezett országos bajnoksággal rajtol.

„Ezúttal a szezon elején találtunk megfelelő időpontot. A verseny alkalmas lesz arra, hogy megnézzük, ki hogy áll a felkészülésben, milyen formában van, egyúttal akár arról is dönthet, hogy kik indulhatnak a világkupa-sorozatban, merthogy a válogatási elvek részét képezi az is, ki hogyan szerepel az országos bajnokságon – mondta el Telegdi Attila, a gyorsasági ágazat szakmai igazgatója. – Szeretnénk az ob rangját emelni, az a célunk, hogy visszanyerje korábbi rangos mivoltát. A verseny idén először pénzdíjas lesz, az összdíjazás egymillió forint.”

Az országos bajnokság kiváló alkalom lesz arra, hogy a juniorok egymás között eldöntsék az erősorrendet, de akár arra is, hogy kicsit megcsipkedjék a legjobbjainkat.

„Meghatároztunk egy időlimitet, vagyis csak az indulhat el a magyar bajnokságon, aki a korábbi versenyeken 500 méteren teljesítette a szintet: ez a fiúknál 48, a lányoknál 50 másodperc. Az ob-n a legfiatalabb juniorok, vagyis a junior C kategóriába tartozók még elindulhatnak, ám a szint megszűri az idősebbeket, a B és A kategóriásokat is” – jegyezte meg Telegdi Attila, aki elárulta azt is, hogy a műhelytámogatás odaítélésében fontos tényező az országos bajnokságon való szereplés, így a versenyen a short trackesek inkább a klubjaikért futnak.

Az ob-n váltóban nem hirdetnek bajnokot, hiszen az olimpiai keret edzői összeállítanak egy válogatott sort is – ebben az esetben nem a bajnoki cím, sokkal inkább a versenyzési lehetőség a fontos.

Október első hétvégéjén a Gyakorló Jégcsarnokban először fut vegyes váltó a jégen: a világkupa-sorozat programjába már felvett új számban két lány és két fiú alkot egy csapatot – a versenyszám bemutató jelleggel, betétfutamként kap helyet az országos bajnokság programjában.

(Kovács Erika – Fotó: Illefalvi Zsolt)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X