moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. augusztus 27.

Holland kitérő

A courmayeuri edzőtábor után short trackeseink egy hét pihenőt kaptak, Liu Shaolin Sándor viszont Hollandiába utazott, s ott készült a sportág legjobbjaival a szezonra.

Egy hét nem hosszú idő, ám ha az az egy hét az edzésekről szól, ráadásul egy idegen országban, már nem biztos, hogy ez a kijelentés a helytálló.

Liu Shaolin Sándor elfáradt egy hét alatt, s ez nem is csoda, hiszen a briteket leszámítva, még sohasem készült más ország short trackeseivel együtt, Hollandia ráadásul a sportág egyik nagyhatalmának számít, ahol sok-sok kiváló rövidpályás gyorskorcsolyázó van.

Persze, a mi Sándorunk is az, ám számára a múlt hét nem csak egy volt az év 52 hete közül: beilleszkedni, felvenni a ritmust és hozzászokni valami másféle edzésformához, igencsak embert próbáló feladat. Liu Shaolin Sándor átugrotta a lécet, a hét utolsó napján pedig elégedetten értékelte a hollandiai napokat:

„Nagyon élveztem a kintlétet. Az egyik srác kanapéján aludtam öt éjszakán át, de életem legjobb öt éjszakája volt ez, tényleg! Ilyen jókat régen aludtam! Persze, ehhez hozzájárult az is, hogy kemény edzéseket vezényelt a holland vezetőedző. Előzetesen azt mondta, a srácok pihenésből jönnek vissza, és lazább hetet terveznek, ebből aztán nem lett semmit. Ráadásul ott voltam én is, ez pedig nemcsak engem töltött el izgatottsággal, hanem a hollandokat is: mindenki meg akarta mutatni a másiknak, mire képes az edzéseken. Ezalatt az egy hét alatt azt tapasztaltam meg, hogy kicsit másként edzenek a hollandok, mint mi: ők nagyon gyorsan koriznak és kevesebbet, mi viszont jóval többet korcsolyázunk, de lassabban.”

Napi egy edzést tartottak a hollandok, a szabadidőben elvileg Liu Shaolin Sándornak lett volna lehetősége kicsit körülnéznie Amszterdamban, ám ezúttal a városnézés kimaradt – a fáradtságtól inkább csak pihent és aludt olimpiai bajnokunk délutánonként. Ez olyannyira igaz, hogy előfordult: a hollandoknak délután imitálós edzése volt, ezalatt Shaolin futni akart elmenni, csakhogy elaludt…

A jó hangulatú hollandiai edzések során a mieink nagy riválisa, Sjinkie Knegt is ott volt a csapatban. A világ- és Európa-bajnok Knegt januárban szenvedett súlyos égési sérüléseket, amikor családi házának kandallójából kipattant egy szikra, és a tüzet oltani igyekvő koris testének egy része megégett. Hogy tényleg súlyos égési sérülés történt, azt múlt héten Liu Shaolin Sándor is saját szemével láthatta.

„Sjinkie bal lába tiszta fekete, jaj, tényleg nagyon csúnya – mesélte Shaolin. – Ennek ellenére dolgozik, szoktuk rá mondani, hogy igazi »állat«. Hát, tényleg az!”

A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott hétfőn már a Gyakorló Jégcsarnokban folytatta a felkészülést a szezonrajtra.

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Derencsényi István 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X