moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. november 5.

Csúcs ez a váltó!

Fantasztikus vasárnap Calgaryban: férfiváltónk világcsúccsal nyert a világkupa-sorozat első állomásán, Liu Shaoang ezer méteren arany-, bátyja, Shaolin ötszázon bronzérmet szerzett.  

Még hova tovább…?
A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók évek óta ámulatba ejtik a világot, s bár talán akadtak, akik úgy gondolták, a sikersorozat csúcsa a pjongcsangi olimpia, és az ott szerzett váltóarany volt, a srácok bebizonyították, továbbra is harapnak!
Hirtelen nem is tudja az ember, melyik eredménnyel kezdje – volt belőlük több is Calgaryban, így aztán nem túlzás a kijelentés: short track válogatottunk ott folytatta, ahol az előző szezonban abbahagyta.
Liu Shaoang a szombati ötszáz méteren szerzett ezüst után vasárnap ezer méteren leiskolázta a mezőnyt – ritkán látni olyat, hogy valaki a finálé első harmadában az élre álljon ezen a távon, és úgy győzzön. Nos, Shaoang ezt tette Calgaryban, hiába próbálkoztak a mögötte lévők, a magyar fiú annyira ellentmondást nem tűrően korcsolyázott, olyannyira uralta a futamot, hogy a vetélytársaknak esélyük sem volt az aranyra.

Amikor bejutottam az elődöntőbe ezer méteren, megállapítottam, hogy egész könnyű kis futam vár rám –mesélte Liu Shaoang. – A továbbjutás nem is okozott gondot, aztán megnéztem a fináléba jutottak névsorát, és felvetődött bennem, lehet, hogy képes vagyok megnyerni a döntőt? Linával megbeszéltük a futam előtt, hogy minél hamarabb az élre állok, vagyis mindaz, amit kívülről látott mindenki, tudatos és előre eltervezett volt. Éreztem, hogy képes vagyok nyerni, akkor már nem kérdésként kattogott az agyamban mindez. Addigra már elszállt az izgalom is, mert azért a verseny során, és főként a futamok előtt izgultam kicsit. Persze, nem volt olyan stresszes ez a világkupa-viadal, mint az olimpia, de nyugodt sem…”
Shaoang sikere előtt néhány perccel a betegségéből egyre inkább kilábaló testvér, Shaolin is dobott egy nagyot, hiszen ötszáz méteren a harmadik lett – a négyes pozícióból rajtolva egy gyönyörű előzéssel küzdötte fel magát a dobogóra.


„Sanyi szerencsére egyre jobban van, már kezdi mutatni mindazt, amire képes. Hatalmas teljesítmény ez a bronzérem, ehhez kellett a tehetsége, az alázata, és az a munka, amelyet elvégzett eddig” –értékelte Liu Shaolin Sándor futását Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere.
Az érmek után jött egy kizárás: a Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Varnyú Alex, Burján Csaba összetételű vegyes váltó büntetést kapott a B-döntőben, így a nyolcadik helyen végzett – és itt történt valami, amely a férfiváltóra is kihatással volt, hiszen Alex esett, a szakmai stáb pedig rögtön lépett: Liu Shaolinhoz, Liu Shaonghoz és Burján Csabához negyedik emberként Cole Krueger csatlakozott a váltódöntőben.
Abban a döntőben, amely elképesztő fordulatokat hozott: volt ott minden, esések (ebből kijutott a mieinknek is…), lökések, előzések, kisebb szabálytalanságok is, no meg a legvégén egy világrekord (6:28.625)!
Különös, mégis igaz: a magyar férfiváltó egyetlen körben vezetett csak – az utolsóban! És csak egy adalék ahhoz, mennyire nagy volt a tempó a fináléban: a mieinken kívül a második dél-koreaiak és a harmadik hollandok is a régi világcsúcson belüli idővel értek célba.
„Valóban nem vezettünk a váltóban, csak a legvégén, de ezek szerint ez kell a győzelemhez –nevetett Liu Shaoang. – Én egyébként nem éreztem azt, hogy világrekord születhet, azt azért igen, hogy gyorsan megyünk. Nagyon elfáradtam ezen a világkupán, de a váltódöntő végén érzett öröm mindent feledtetett. Majdnem annyira örültünk, mint Pjongcsangban! De én az olimpia után is megmondtam, hogy nem változik semmi, ezentúl is minden versenyen az éremért megyünk majd. Lehet, hogy az nem lesz mindig arany, de a cél csak ez lehet. És most arany is lett belőle!”
A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel kezdte a szezont – erre okkal mondhatja bárki: ez nem semmi!
„Egész jól rajtoltunk – jegyezte meg szerényen Bánhidi Ákos. – Persze, nem kell elszédülni ezektől az eredményektől sem, de azért ez jó visszaigazolás a számunkra. Megerősíti azt, hogy dolgozni kell, csak abból lesznek újabb és újabb eredmények és sikerek. És mi dolgozunk – ugyanúgy, mint eddig.”

 

VILÁGKUPA-SOROZAT, 1. ÁLLOMÁS, CALGARY

Férfiak
500 méter (2):
1. Vu Ta-csing (kínai) 39.915, 2. Azgalijev (kazah) 40.136, 3. Liu Shaolin Sándor (magyar) 40.194, …7. Burján Csaba (magyar), …31. Cole Krueger (magyar).
1000 méter: 1. Liu Shaoang (magyar) 1:24.818, 2. Pak Ji Von (dél-koreai) 1:24.868, 3. Zsen Ce-vej (kínai) 1:24.883, …24. Varnyú Alex (magyar).
Váltó (5000 méter): 1. Magyarország (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Cole Krueger – Varnyú Alex) 6:28.625 – világcsúcs, régi: 6:29.052, Egyesült Államok, 2017), 2. Dél-Korea 6:28.857, 3. Hollandia 6:28.879.
Nők
500 méter (2):
1. Lara van Ruijven (holland) 43.070, 2. Fan Ko-hszin (kínai) 43.214, 3. Charles (kanadai) 43.575, …11. Jászapáti Petra (magyar), …35. Somogyi Barbara (magyar).
1000 méter: 1. Suzanne Schulting (holland) 1:29.257, 2. Proszvirnova (orosz) 1:30.350, 3. Pierron (francia) 1:30.419.
Váltó (3000 méter): 1. Oroszország 4:03.925, 2. Dél-Korea 4:03.966, 3. Kanada 4:05.26, …10. Magyarország (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Knoch Marta, Sziliczei-Német Rebeka)

A világkupa-sorozatban minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, Calgaryban ez az 500 méter.

(Kovács Erika – Fotó: isu.org)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X