moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. május 9.

A hegyekbe fel!

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség égisze alá tartozó szakágak megkezdték a felkészülést a következő szezonra – a gyorskorcsolyázók Mátraházán vertek tanyát két hét erejéig.

Mátraházára visszajárnak a gyorskorcsolyázók – így, május elején természetesen az alapozás van a középpontban, azt pedig megszokhattuk, hogy short trackeseink igen komolyan támaszkodnak az orvosi és egyéb mérésekre, így aztán nem meglepő, hogy a szezon eleji edzőtáborban is szerepet kapnak ezek a vizsgálatok.

„Leginkább olyan feladataink vannak a hegyen, amelyek elsősorban kardiovaszkuláris, azaz a keringési rendszert érintő terhelést jelent – mondta el Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere. – Nem a legsúlyosabb intenzitású zónákkal kezdjük, de az emelkedő az emelkedő, így egy-egy kerékpáros edzésen előfordul, hogy felfelé néhány sportoló velünk utazik az autóban, hiszen nem cél, hogy bárki is kikészüljön.”

Bánhidi Ákos és a short track olimpiai keret férfi tagjai

Bár profi sportolókról van szó, előfordul azért, hogy egy-egy hosszabb pihenő után valaki néhány kiló plusszal érkezik vissza és kezdi el újra a munkát – az edzőtábor alkalmas arra is, hogy ezen a téren is „rendbe jöjjenek a dolgok”.

„Nem voltak nagy megborulások, ám mindig a tökéletesre törekszünk – folytatta Bánhidi Ákos. – Hajnalban kelünk, akkor egy hosszabb, alacsonyabb intenzitású futással indítunk, majd előkerülnek az ugrókötelek. Itt már keveredik a mozgásba olyasmi is, ami leginkább a sportágunkra jellemző, vagyis az imitáció, de azért ez a felkészülés ezen időszakában még nem olyan hangsúlyos.”

A munkának a csapat kicsit megváltozott kerettel vágott neki: mint ismert, Knoch Viktor, Heidum Bernadett és Keszler Andrea bejelentette visszavonulását, Kónya Zsófia viszont úgy döntött, visszatér. Kedden Lockett Deanna letette a magyar állampolgári esküt.

„Zsófi személyében komoly és céltudatos sportolót kaptunk vissza – jelentette ki az edző. – Sziliczei-Német Rebeka felépülése nagyon jól halad, az edzések döntő többségét már képes végrehajtani. Somogyi Barbara is tagja a keretnek, tavaly bizonyította, hogy érdemes lehetőséget adni neki. Knoch Marta versenyzése még kérdéses. Deannával együtt tehát hat olyan lányunk van, aki szépen tud egy irányba menetelni.”

Ivanie Blondin, Jászapáti Petra, Somogyi Barbara és Kónya Zsófia

Krueger John-Henry már tavaly magyar állampolgár (is) lett, az ősszel kezdődő szezonban már magyar színekben versenyezhet, és három fiatal is erősíti a csapatot.

„Esélyt kaptak, de ezért az esélyért folyamatosan dolgozni kell – jegyezte meg Bánhidi. – Tiborcz Dani és Talabos Attila már tavaly is a keret tagja volt, és Bontovics Balázs is nagyon megérdemli, hogy itt legyen velünk. Olyan munkamániás srác, hogy fiatal kora ellenére mindenkinek példát mutathat.”

Burján Csaba, Varnyú Alex, Talabos Attila, Liu Shaoang, Krueger Cole, Liu Shaolin Sándor és Sziklási András

Juniorjaink többször is tiszteletüket teszik majd Mátraházán: Szabó Krisztián, a csapat vezetőedzője elmondta, olyan programot állítottak össze, amelyben két hét Mátraházát három hét pesti jég követ, aztán újabb egy hetet a Mátrában, hármat pedig Budapesten töltenek, majd egy mátraházi és egy budapesti hét után két hétre az olaszországi Bormióba utaznak a fiatalok.

„A bővebb csapatunk 26 versenyzőből áll, tulajdonképpen egész évben velük dolgozunk – nyilatkozta Szabó Krisztián. – Az időjárás nem nagyon kedvezett eddig nekünk, ám különösebb problémát azért nem okozott. Ha nagyon esett az eső, a futó- helyett imitációs edzést tartottunk. A terhelésdiagnosztikai felmérések azt mutatják, hogy a tavalyihoz képest nincs óriási visszaesés. Május végén, a következő mérés során már a tavalyi szinten lesznek a versenyzőink. Az inkább befolyásolja a felkészülésünket, hogy többen érettségiznek a csapatból, de van, aki autóvezetés-órákat vesz, és vannak, akik osztálykirándulásra utaznak. De a kezdés mindig ilyen… Ilyenkor alkalmazkodunk mi, ám ahogy megyünk előre a szezonban, úgy leszünk egyre szigorúbbak ezen a téren.” 

Szöllősi Szabolcs, a nagypályás gyorskorcsolyázók és Szabó Krisztián, a junior short trackesek vezetőedzője

Nem indult jól a felkészülés nagypályás gyorskorcsolyázóink számára, hiszen Nagy Konrád kerékpározás közben elesett és eltörte a vállát… Műteni szerencsére nem kellett a szocsi és pjongcsangi olimpikont, három hét pihenő után jöhet csak számára a gyógytorna. Ám Konrádot a törés sem akadályozza meg abban, hogy hacsak a lábmunka erejéig is, de dolgozzon a társaival együtt Mátraházán.

„Nekünk ez már a második edzőtáborunk – mondta a nagypályások vezetője, Szöllősi Szabolcs. – A szezon számunkra hamarabb ért véget: már február végén elkezdődött a pihenés. Ez három hétig tartott, majd hathetes kondis program következett, amely itt, Mátraházán az állóképesség fejlesztésével folytatódott. Jövő héten pedig már megyünk a jégre! Két keretet alakítottunk ki: az A csapatunk folyamatosan, napi kétszer készül Budapesten, a B csapat tagjai inkább görkorcsolyáznak, ők majd ezután csatlakoznak a társaikhoz.”

HUNSKATE Média / Kovács Erika, Holub Katalin – Fotó: Fiák Blanka

Li-ning Seat Törley Artificer
X