moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. augusztus 12.

Új nap, új esély – Tesztverseny, 2. nap

Tanulságos szezonnyitón vannak túl junior és szenior műkorcsolyázóink, jégtáncosaink – az idei tesztversenyen Csernoch András, valamint a Monaghan–Fourati és a Marton–Szemko-kettős kiegyensúlyozott versenyzéssel, Láng Júlia és Tóth Ivett pedig 100 pont fölötti kűreredménnyel bizonyított.

Minden kezdet nehéz – ezt a tesztverseny első napján látott rövidprogramok is igazolták. Ám a kűrre felszívták magukat műkorcsolyázóink, vasárnap már többektől is meggyőző produkciót láthatott a közönség.

A junior lányoknál például igen izgalmas versenyre volt kilátás, hiszen a pontkülönbséget tekintve akár még a 7. helyről is oda lehetett érni a képzeletbeli dobogóra. Meg is kavarodott a sorrend: a Jégkorszak SE-t képviselő Schermann Regina az Egy gésa emlékiratai című film zenéjére bemutatott kűrjével az 5. helyről jött fel a másodikra, megelőzve az első juniorversenyén szintén szépen teljesítő, a nehéz tripla lutzot is bemutató Krizsanovszki Lilit.

Schermann Regina

Az élen azonban nem történt változás – illetve mindössze annyi, hogy a második nap már egy egészen más Láng Júliát láthattunk. A Pavuk SE versenyzője a tavalyi tesztversenyen egy rontott rövidprogram után a kűrrel még hátrébb csúszott, és a 4. helyen zárt, most viszont a második nap nagyon odatette magát, és erős, két tripla lutzot, két tripla flipet, illetve dupla axel-tripla toeloop kombinációt tartalmazó programot mutatott be, amivel elhúzott a vetélytársaktól.

„Míg a kűröm maradt a tavalyi, addig a rövidprogramom új és nagyon nehéz, de talán eddigi pályafutásom egyik legjobb programja. Régóta szerettem volna már a Rómeó és Júliára korcsolyázni, izgatottan vártam, hogy bemutathassam a programot, de mondjuk ki, elszúrtam. Ezt nem engedhetem meg magamnak, a rövidprogramban egyszerűen nem lehet rontani. A kűrben próbáltam higgadtan, okosan versenyezni, ami be is jött. Messze nem volt hibátlan az sem, a lépéssoron például sokat kell dolgoznom még, mert az mindkét programban csak kettes szintű volt, illetve azon is, hogy minden forgásom a legmagasabb szintű legyen” – értékelt a verseny után Julcsi.

Láng Júlia

A 15 éves tehetség tavalyi 4. helyével egy junior grand prix-n szerzett indulási jogot, de az élet úgy hozta, hogy beugróként még egyen részt vehetett. Győzelmének köszönhetően idén eleve kettőt kap, sőt, ki is választhatja, melyik kettőre menne.

„Ez nagy önbizalommal tölt el, és arra sarkall, hogy még keményebben eddzek, hogy olyan eredményt érjek el ezeken a versenyeken, amire a szövetség és én is büszke lehetek. Örülök, hogy jobb formában kezdem a szezont, mint tavaly, és alig várom, hogy a négyfordulatos toeloop, amit egy ideje már gyakorlok, is olyan állapotban legyen, hogy betehessük a kűrbe.”

Tóth Ivett

Julcsihoz hasonlóan szenior női versenyzőnk, Tóth Ivett is megtartotta tavalyi kűrjét, ami egy kis biztonságérzetet adhatott neki, hiszen ő is jobban teljesített, és a rövidprogramban elrontott tripla lutzot is tudta korrigálni.

„Még nem lendültem formába, ami látszott is a programokon, de annak örülök, hogy a kűrben már sokkal jobban tudtam harcolni az ugrásokért. Érzem, hogy előrébb tartok, mint tavaly ilyenkor, ami – amellett, hogy mostanra az edzőimmel is jobban összekovácsolódtunk – a tíznapos, rendkívül intenzív szlovákiai edzőtábornak is köszönhető. Kiváló lehetőségeket biztosító, konditermekkel, focipályákkal felszerelt helyen tudtam készülni, ahol a szárazedzések, táncórák mellett nagyon sok időt tölthettem a jégen. Ráadásul az esti edzés mindig kilenctől fél tizenegyig tartott, úgyhogy feszegettük a határaimat, amiből sokat profitáltam” – nyilatkozta olimpikonunk, aki tervei szerint a szeptember 19. és 21. között megrendezendő pozsonyi challenger versenyen lépne először jégre nemzetközi mezőnyben. A második helyen Medgyesi Fruzsina, a Sebestyén Korcsolya SE versenyzője végzett.

Medgyesi Fruzsina

Ahogy a junior lányoknál, úgy a szenior férfiaknál is szoros volt a verseny az élen. Ám míg előbbi mezőnyben nem tudták megszorítani a rövidprogram után vezető Láng Júliát, addig utóbbiaknál Csernoch András élt a lehetőséggel, és szűk két tized pontos hátrányát ledolgozva megelőzte Maszljanko Alexandert. András A szikla című 1996-os film zenéjére bemutatott kűrje ugyan nem volt hibátlan, öt triplát, köztük két tripla lutzot is sikeresen bemutatott, és nagy, közel 20 pontos fölénnyel győzött.

A Sebestyén Korcsolya SE 21 éves versenyzője, aki már harmadszor edzőtáborozott a Brnótól északra fekvő Blanskóban, a verseny után úgy nyilatkozott, már egy cseppet sem bánja, hogy a korábbiaknál jóval intenzívebb, kimerítőbb nyár van mögötte.

Csernoch András

„Rengeteget köszönhetek az edzőimnek, Julinak és Szabolcsnak [Gór-Sebestyén Júlia és Vidrai Szabolcs], valamint Vladimir Dvojnikovnak, aki évről évre foglalkozik velünk a nyári edzőtáborban. Sokkal keményebben dolgoztam, mint valaha, mert az lebegett a szemem előtt, hogy mivel mi, fiúk fizikailag a húszas éveink elején vagyunk a maximumon, most van az a pont, amikor még fejlődhetek, ezt kihasználva most kell kihoznom magamból a lehető legtöbbet. Ehhez először stabilizálni kellett a tripla ugrásaimat, ami, a mostani eredményemet elnézve, úgy érzem, sikerült. Az edzéseken igyekszünk javítani a forgásokon, a lépéssoron, az előadásmódon, és ha a jelenlegi ugrásaim mellett már ezek is mennek, jöhet a tripla-tripla kombináció és a tripla axel. A szezon során mindenképp szeretnék egy négyfordulatos ugrást is beépíteni a programomba, hogy ha egyszer majd visszavonulok, elmondhassam, én ezt is be tudtam mutatni versenyen.”

Maszljanko Alexander

Hátrazselézett haj, piros csillogó zakó – ebből azonnal sejteni lehetett, hogy András junior edzéstársától, Berei Mózes Józseftől a kűrben valami egészen más stílust fogunk látni, mint a rövidprogramban. Így is lett, a Fellini-film zenéje után jött Tom Jones. Pepe, ahogy mindenki hívja a 15 éves fiút, szintén kitartóan készült a szezonra, ám nemcsak hogy 12 centit nőtt az utóbbi időben, ami nem könnyítette meg a dolgát, sérv hátráltatta őt a kemény munkában.

„Emiatt csupán három hetem volt felkészülni, de igyekeztem kihozni a helyzetből, amit lehetett – mondta Gór-Sebestyén Júlia tanítványa. – Az ugrásoknál, beugrós bemeneteleknél fáj a legjobban, ráadásul most már dió nagyságúra nőtt a sérv. Mivel a műtétet csak vágással tudják elvégezni rajtam, ezt a szezont még így kell kibírnom. Sajnos emiatt erősítő edzéseket sem nagyon csinálhatok, próbálom megtalálni az arany középutat.”

Berei Mózes József

Az elmúlt időszak Marton Villő és Szemko Danijil számára sem volt zökkenőmentes: junior jégtáncosaink a tavalyi szezon után mesterükkel, Berecz Ilonával egyetértésben úgy döntöttek, új országban, új környezetben, másik edzővel próbálnak szerencsét.

„Stresszes volt a nyár, mert a sok változás miatt későn tudtuk elkezdeni a felkészülést – mutatott rá Villő. – Rövid idő alatt kellett formába lendülnünk, de Szvetlana és Frank [Szvetlana Ljapina (Svetlana Liapina), Villőék új edzője és Frank Guerreiro, Szvetlana férje] mindenben segítettek a jégen és azon kívül is, így jól vettük az akadályokat. A ritmustánc alatt ugyan még izgultunk egy kicsit, ami meg is látszott a programon, a kűrben viszont mindent kiadtunk magunkból. Nagyon örülünk, hogy az egy lábon korcsolyázott lépéssorra mindkettőnknek hármas szintet adtak, és hogy mindkét programban szép kiviteli pontokkal értékelték a twizzle-sorunkat. Mind a ritmustáncban, mind a kűrben új oldalunkat tudtuk megmutatni, és jólesett, hogy pozitív visszajelzéseket kaptunk, főleg, mivel a kűrünk az AC/DC zenéje miatt elég megosztó lehet. Boldogan térünk vissza Moszkvába, és készülünk a junior grand prix sorozatra.”

Marton Villő és Szemko Danijil

A második helyen a Hoffmann Korcsolya Akadémia tehetségei, Kedves Katica és Fjodor Saronov (Fedor Sharonov) végeztek, akik a kűrben szintén rockzenére, a Scorpions Still Loving You című számára korcsolyáztak, és elsőéves juniorokként abszolút megállták a helyüket.

Kedves Katica és Fjodor Saronov

Hasonlóan boldog lehet Emily Monaghan és Fourati Ilias is, akik a ritmustánc után még rá tudtak tenni egy lapáttal, és igazán egyedi, friss kűrprogrammal kápráztatták el a nézőket. De nemcsak őket: a bíróktól is csupa pozitív visszajelzést és új egyéni legjobb pontszámot kaptak.

„Erős kezdés volt, fantasztikus érzés, hogy már az első verseny ilyen jól sikerült. Minden elemben tudtunk fejlődni tavaly óta, új emeléseink vannak, komplexebb lépéseket, kézmozdulatokat, összekötő elemeket használunk, és most, hogy már a második szezont kezdjük együtt, a kettőnk közti kontaktust is jobban ki tudjuk fejezni a jégen. Egészen mást akartunk mutatni magunkból, mint tavaly, olyan programokkal akartunk előrukkolni, amelyek rávilágítanak az erősségeinkre, és amelyeket nemcsak mi, hanem a bírók és a közönség is élvez. Azt hiszem, ez bejött” – tette hozzá Emily.

Emily Monaghan és Fourati Ilias

„A ritmustáncban mindenképp a diszkóhoz szerettünk volna visszanyúlni, ami az idei zenei előírásokat tekintve egyedinek mondható, így a Dancing Queen mellé Donna Summertől a Bad Girlst választottuk. A kűrben szintén el akartunk térni a megszokottól: a koreográfiát a vogue táncstílus inspirálta. Sokan korcsolyáznak Queen-számokra, de Freddie Mercury dalaira szinte senki. Mi rögtön éreztük, hogy a Living On My Own és az In My Defence Freddie-től tökéletes lesz nekünk. Nagyon örülünk, hogy a bírók és a közönség is így érzi, mindent megteszünk azért, hogy az előző szezonhoz hasonlóan most is versenyről versenyre többet és többet nyújtsunk” – tette hozzá Ilias.

A második helyen az ugyancsak az Egyesült Államokban élő és készülő Leia Dozzi és Michael Valdez végzett, akik a Coldplay zenéjére mutatták be elegáns, légies kűrprogramjukat, és a ritmustánc után a kűrben is túl tudták szárnyalni a Lake Placid-i debütáló versenyükön elért eredményüket.

Leia Dozzi és Michael Valdez

Versenyzőink közül legközelebb a juniorok lépnek jégre – immár nemzetközi mezőnyben, augusztus 21-én ugyanis megkezdődik az idei junior grand prix sorozat, amelynek első, courcheveli állomásán a lányok és a jégtáncosok mezőnyében leszünk érdekeltek.

A kűrök ITT visszanézhetők.

Eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Lehotzky István

Li-ning Seat Törley Artificer
X