moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. február 14.

Sokszor fent, egyszer lent – EYOF 2019

Szépen sikerült rövidprogramját követően a 7. helyről vághatott neki a mai napnak Láng Júlia a téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválon. Szezonbeli kiegyensúlyozott teljesítményének fényében minden esélye megvolt az előrelépésre, ám kűrje ezúttal nem a várakozásoknak megfelelően sikerült, így műkorcsolyázónk a 13. helyen zárta a versenyt.

„A grúz, az észt és a svájci versenyző nem sokkal előzött meg, őket szerintem egy jó kűrrel be lehet hozni” – mondta a szerdai rövidprogram után Láng Júlia. Műkorcsolyázónk okkal bízott abban, hogy akár több helyet is javíthat, hiszen a grúz Urushadzét például januárban Belgrádban legyőzte a kűrben, és a pontszámait tekintve a másik két lánnyal is konkurált a szezon során.

A mai szabadprogramban azonban ez nem így volt: Julcsi tőle szokatlan módon az első dupla axelt kivéve minden ugrásában hibázott, sőt, az egyik forgása és a lépéssora is gyengébben sikerült, mint a korábbi versenyeken, a rontások miatt pedig a komponensekre sem kaphatta meg azokat a pontokat, amiket egy jó futás esetén. Mint a program után kifejtette: ő is értetlenül áll a történtek előtt.

„Nem tudok konkrét okot mondani, és nem is szeretek kifogásokat keresni, ez ma nem az én napom volt. A reggeli edzés és a bemelegítés is jól ment, még közvetlenül a program előtt sem volt rossz előérzetem, aztán amikor elindult a zene, valahogy semmi nem sikerült. Időt kell szánnom arra, hogy végiggondoljam, min ment el a mai kűr, kell-e esetleg változtatnom valamin.”

„A világ legjobb korcsolyázóival is előfordulhat ez – vette át a szót Rosnik András, Julcsi edzője. – Az egész éves teljesítményét látva úgy gondolom, a mai egy egyszerű rövidzárlat volt, persze sajnáljuk, hogy éppen most nem jött ki a lépés. Holnap még kimegyünk drukkolni a curlingeseknek és a short trackeseknek, ahogy ők is biztatták Julcsit, aztán este záróünnepség, majd szombaton hazautazunk, vasárnap pedig folytatjuk az edzéseket. Nem hiszem, hogy bármin is változtatnunk kellene a junior-vb-re való felkészülés során. Az biztos, hogy a következő három hét rövidprogram-orientált lesz, hiszen ahhoz, hogy bemutathassa a kűrjét, nagyon jó rövidprogramot kell futnia Zágrábban.”

A versenyt a szenior orosz bajnok, Anna Scserbakova nyerte, aki kora miatt nemzetközi mezőnyben még nem indulhat a felnőttek között, és aki egy csodálatos rövidprogram után a kűrt már nem tudta hibátlanul bemutatni: az orosz bajnokságon tökéletesen végrehajtott négyfordulatos lutzból elesett. Még így is kiemelkedett a mezőnyből, és nagy fölénnyel szerezte meg az aranyérmet. A második helyen az olasz Lucrezia Beccari, a harmadik helyen pedig az ukrán Anasztaszija Arhipova végzett.


Részletes eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X