moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. január 14.

Schermann Regina 12. az ifjúsági olimpián – YOG 2020

A végsőkig küzdeni akart, és küzdött is Schermann Regina a lausanne-i téli ifjúsági olimpia telt ház előtt zajló kűrversenyében – műkorcsolyázónk a 12. helyen zárta az ötkarikás játékokat.

Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű bekerülnie a legjobb tíz közé, de egy hibátlan, 100 pont fölötti kűrrel, amilyet a decemberi Négy Nemzet Bajnokságon (egyben magyar bajnokság) láthattunk tőle, minden esélye meg lett volna erre Schermann Reginának. A hibátlan korcsolyázás most ugyan nem jött össze, hiszen két ugrásából esett, valamint a második lutzát három- helyett egyfordulatosra ugrotta, de programjának így is számos kiemelkedő momentuma volt. Két tökéletes kombinációval kezdett, majd az eséseket követően a kűr második felében, amikor már minden ugrás tíz százalékkal több pontot ér, mintha mi sem történt volna, meglepett minket egy szép tripla salchow-tripla salchow ugrássorral.

Fotó: Szalmás Péter (MOB)

Ez utóbbi ugyanis nem volt betervezve, de Regina nem hagyta, hogy a rontások kizökkentsék, és menet közben okosan átvariálva a programot értékes pontokat mentett, így többek között egy amerikai és a jövő héten már a felnőtt Európa-bajnokságon induló észt versenyzőt is maga mögé utasítva a 12. helyen zárt.

„A kűr elején jól mentek az ugrások, mondogattam is magamban, hogy nem ereszthetek le, a többibe is úgy kell belemenni, mintha az lenne az első. Talán a program közepén mégis kiengedtem egy kicsit, azért csúsztak be a rontások. Mivel a rittbergerből estem, egy kombinációm kimaradt volna, amivel további pontokat vesztettem volna, de aztán jött a salchow, és azt gondoltam, miért is ne: hát csináltam belőle kettőt” – nyilatkozta a kűr után fiatal versenyzőnk, akitől így versenyen először láthattuk a tripla salchow-tripla salchow sorozatot.

Regina kűrje 1:03:00-tól látható itt:

Eredmények

A két versenynap között az edzések mellett azért jutott idő egy kis feltöltődésre is: vasárnap Regináék kirándultak egyet a Genfi-tóhoz, és ellátogattak az olimpiai múzeumba, amely elvarázsolta műkorcsolyázónkat. „Nagyon érdekes kisfilmeket nézhettünk meg, valamennyi olimpiáról készítettek ilyen összefoglalót. Ki vannak állítva a fáklyák is, amelyekkel az egyes versenyeken begyújtották az olimpiai lángot, ugyanígy a kabalákat is összegyűjtötték. Sőt, szimulátorok segítségével ki is lehet próbálni a különféle sportágakat – én a biatlont és az alpesi sít próbáltam ki, és nagyon jól ment.”

Mindenki megnyugtatására: a Jégkorszak SE versenyzője nem tervez sportágat váltani, és bár az egyéni verseny már véget ért, ma újra jégen volt, hiszen szerdán még csapatban is számítanak rá. „A kűr után tartották a sorsolást, ahol nyolc csapat állt össze. Aztán csapatnevet is húztunk, a miénk a Team Vision. Tetszik, hogy a képességeket tekintve vegyesen válogatták a versenyzőket, így egyenlőek az erőviszonyok.”

Dr. Gurgen Vardanjan, a műkorcsolya ágazat sportigazgatója, Schermann Regina és edzője, Akopyan Gayane a lihegőben

Minden csapatot egy fiú, egy lány, egy páros és egy jégtánckettős alkot – Regina az egyéni verseny ezüstérmesével, Andrej Mozaljovval (Andrei Mozalev), a jövő héten már a felnőtt Európa-bajnokságon szereplő ukrán párossal és a jégtáncversenyben 4. helyen végző kanadai kettőssel került egy csapatba.

A csapatverseny szerdán 11:30-kor kezdődik, először a jégtáncosok, aztán a párosok, majd a lányok, végül a fiúk mutatják be kűrjüket. Regina 14:51-kor, csapattársai 12:19-kor, 13:14-kor, illetve 16:58-kor korcsolyáznak.

A versenyt itt lehet követni:

Hajrá, Team Vision!

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Szalmás Péter (MOB) 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X