moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. január 28.

Műkorcsolya Eb, Ostrava: Tóth Ivett szép futással három helyet javított a tavalyi Eb-eredményéhez képest

Tóth Ivett az utolsó csoportban futva, a legnagyobbak között állt helyt a 2017-es ostravai Európa-bajnokságon. A rövid program után hatodik helyen kvalifikált a kűrbe, ezzel pedig kivívta, hogy olyan nevek között fussa a kűrjét, mint az olasz Carolina Kostner vagy az orosz Jevgenyina Medvegyeva és Anna Pogorilaja.

Engi Klára Pontozásos Ágazati Sportigazgató

„Csodás volt magyarnak lenni az ostravai Európa-bajnokságon ezen a héten. Tóth Ivett nagyszerű tudása, felkészültsége természetesen ismert tény volt számunkra, de a verseny előtt nem tudtuk volna megmondani, hogy az mire lesz elég. Nagyon nehéz volt. A pillanatnyi idegek harca, a kialakult sorsolás és csoportbeosztás, a kevés versenypályán való edzéslehetőség, a versenyző önmagával szembeni nagy elvárása nagy nyomás, mind-mind befolyásolhatja a teljesítményt, a végeredményt. Ivett felnőtt versenyzőhöz méltón, magabiztosan versenyzett a rövid programban. A helyszínen lévő edzői csapat, Gór-Sebestyén Júlia, Benoit Richaud, sportvezetők, büszkén fogadtuk a gratulációkat és szeretetet, amit munkája iránt kinyilvánítottak felé és felénk. Beérett a kicsi lány és már az edzésen is, de a kűrben is megmutatta mindenkinek, hogy helye van a legjobbak között. Köszönet érte mindenkinek, aki ennek a csodás fejlődésnek részese volt kezdetektől a mai napig. Nagy feladatok előtt áll még a szezonban, hisszük és tudjuk, hogy a megfelelő háttérrel menni fog Neki!

Előbb a jégtáncosok Jakucs Hanna és Illés Dániel, majd Borovoj Alexander, Szása versenyzett. Mindannyian nagyszerűen, életük legjobb formáját hozva, újoncként próbáltak szerencsét a kontinensviadalon. Büszkék vagyunk Rájuk, büszkék lehetnek magukra a hibátlan programjaiknak köszönhetően! Tudták, tudtuk, hogy a legjobbjukkal is nehéz lenne a döntőbe kerülni, egyenesen a csodával volna határos, de megpróbálták bátran. Pont ennyit szerettünk volna, s meghálálták a bizalmunkat. Jó volt Velük lenni, szurkolni Nekik és látni, hogy a sok nehézség ellenére vállalják a megpróbáltatásokat. Megérdemlik a támogatást!”

Tóth Ivett három helyet javított az elmúlt évhez képest.

„Hosszú volt ez a hét, de úgy érzem, hogy mindent megtettem és a hibáim ellenére is egész jó programot sikerült odarakni még úgy is, hogy alig tudtam felfogni: a legjobbak közt futok az Európa-bajnokságon. Elégedett vagyok” – mondta boldogan, miután kihirdették pontszámait. A kűrjére 111,16 pontot kapott, amely az idei szezonban eddig a legjobb eredménye, összesítve a rövid programmal együtt 172,65 pontra volt elég.

Annak ellenére, hogy Tóth Ivett örült az eredménynek, a kűr végén elkövetett hibája erre kis árnyékot vetett. „Van két forgás a végén és az első után nem tudtam, hol vagyok, melyik irányba kell elindulni, merre vannak a bírók, hiszen mindkét oldal ugyanolyan kék. A legutolsó forgásomat is csak hármas nehézségi szintre értékelte a technikai panel, mert nagyon rosszul sikerült a belemenetel. Nem figyeltem eléggé és elvesztettem a fonalat” – fejtette ki Sebestyén Júlia tanítványa.

Korábban nem végzett még ennyire előkelő helyen a rövid programban, mint most Ostravában, így az utolsó csoportos szerepléshez nincs még hozzászokva a 18 éves magyar műkorcsolyázónő, aki így többszörös Európa- és világbajnokokkal szerepelt.

„Nagyon jó volt az edzés is velük, hihetetlenül motivált, én is éreztem, hogy menni kell, csinálni kell. Még sohasem történt meg velem, hogy ilyen nagy versenyzőkkel futottam egy ekkora versenyen, úgyhogy ez új volt számomra, de úgy érzem, jól vettem az akadályt” – osztotta meg gondolatait. Megerősítette, hogy a nyomás is nagyobb volt, mint a szezon eddigi megmérettetésein. „Idén még nem voltam ilyen nagy versenyen, és be kell vallanom, nehéz volt feldolgozni azt is, hogy ilyen sokan vannak a tribünön.”

Nem csak a környezet volt új Ivett számára, hiszen az idei szezontól Benoit Richaud francia koreográfussal dolgoznak együtt. „Nyáron többször is itt volt Benoit és egy teljesen új munkába kezdtünk, hiszen korábban nem dolgoztunk koreográfussal.  A programot már teljesen magaménak érzem, de vannak még benne hibák, olyan részek, amelyeket jobban ki lehetne fejezni, de úgy érzem, jó úton járunk” – értékelte az együttműködést a Sebestyén Korcsolya SE versenyzője.

„Ez majd inkább a jövőre fog beérni, ha akkor is tudunk majd együtt dolgozni, akkor szerintem ez lépésről lépésre egyre jobb lesz és a következő szezonra fejlődik ki igazán” – tette hozzá.

Megváltoztatta kűrruháját is, és ezúttal egy világos, vajszínű dresszben lépett jégre. „Legfőképpen az az oka, hogy a Michael Jackson ruha is sötétebb ruha volt meg a kűrruhám is és nem akartuk, hogy ennyire hasonló legyen a kettő. Úgy gondoltuk, ha változtatni szeretnénk, akkor a kűrruha legyen kicsit finomabb színű, világosabb” – mondta a csere okáról.

Az Európa-bajnokság után a felnőtt világbajnokság a cél Tóth Ivett számára, arról is beszélt, mi vár még rá addig. „Valószínűleg indulok még egy-két versenyen a világbajnokság előtt, hogy ne menjen ki a lábamból a rutin. Továbbra is az a cél, hogy gyakoroljuk a programokat, összerakjuk a technikát és az előadást is. Annak most különösen örültem, hogy itt magasabb előadás pontszámot kaptam, mint tavaly” – jelezte.

Természetesen Tóth Ivett azért arra is szakított időt, hogy a délelőtti férfi rövid program alatt a helyszínen szorítson klubtársának, Borovoj Alexandernek- arra azonban nem számított, hogy a fiú Alexander Szamarin mellett őt nevezi meg, mint példaképe. „Nem mondjátok! Úristen… Ezt még nem hallottam… De, hát, akkor örülök neki. Megmondom őszintén, meglepődtem, de jól esik.” – reagált a hírre.

A női verseny aranyérmese, ahogy az várható volt, a tavalyi Európa- és világbajnok orosz Jevgenyina Medvegyeva lett, mögötte második helyen honfitársa, a tavalyi Eb- és vb-bronzérmes Anna Pogorilaja végzett, a bronzérmet pedig a két év kihagyás után 29 évesen visszatérő háromszoros Európa- és egyszeres világbajnok Carolina Kostner vihette haza.

“Magyarország az Európa-bajnokságon ismét a legjobb tízben!

Fantasztikus Michael Jackson rövid programját követően Ivett bekerült a legjobbak közé, ( 6. hely) mely révén a legjobb csoportban mutathatta be kűrjét! Felemelő érzés, de egyben izgalmakkal teli! Hosszú utat járt be, – ebben a szezonban is,- hogy idáig eljutott! Képes volt magasan megjavítani eddigi legjobb pontszámát, és végül a 8. helyen végzett. Büszkék vagyunk rá, és köszönjük mindenkinek akik segítségünkre vannak a célok elérésében! Benoît Richaud, Szabolcs Vidrai, Bianka Juhász Gellén Anna, Attila Elek! Köszönjük szüleinek, akik mindig mellette állnak, és a MOKSZ-nak, hogy segítik felkészülését Ivettnek! A szezon még messze nincs vége, előttünk újabb feladatok, célok! Köszönjük azt a sok sok gratulációt, kedves üzenetet, szeretetet amit kapunk, köszönjük, hogy ennyien szurkolnak érted!” – irta Facebook bejegyzésében Sebestyén Júlia Ivett edzője.

A magyarok számára befejeződött az Eb: a két EB újonc, a férfiaknál Borovoj Alexander 27. lett, míg a jégtáncosok versenyében a Jakucs Hanna, Illés Dániel kettős a 28. helyen végzett.

A részletes eredmények itt megtalálhatóak.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X