moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. szeptember 21.

Minden kezdet nehéz

A héten Pozsonyban folytatódik a műkorcsolyázók és a jégtáncosok challenger versenysorozata, ahol Borovoj Alexander és Csernoch András képviseli a magyar színeket. Bár a rövidprogram nem a terveik szerint alakult, túl vannak a szezon első fellépésén, és nagy bizonyítási vággyal, töretlen lelkesedéssel készülnek a kűrre. 

A legendás olimpiai, világ- és Európa-bajnok szlovák műkorcsolyázóról elnevezett 26. Ondrej Nepela Trophyn két műkorcsolyázónkért szoríthatunk. Gór-Sebestyén Júlia tanítványai, a 19 éves Borovoj Alexander és a 20 éves Csernoch András egyaránt első challenger versenyén vesz részt, így érthető módon nagyon izgultak a rövidprogram előtt.

Borovoj Alexander a második csoport utolsó futójaként Elvis Costello She című dalára korcsolyázott, amely a Sztárom a párom című filmben hangzott el, és amelyet a magyar közönség Máté Péter előadásában ismerhet. Kezdésként a lutzot leduplázta, és a kombinációja sem volt tökéletes, de szép dupla axelt és lépéssort mutatott be. A bírók 44 ponttal értékelték a produkciót, amivel Alexander a 15. helyet szerezte meg.

A jégfelújítás után rögtön Csernoch András következett, aki a Globus Sarabande Suite című szerzeményét választotta idei rövidprogramjához. Bár a program elején a tripla lutzból és a tripla-tripla kombinációból is elesett, kitartóan küzdött a pontokért. Sajnos nemcsak az ugrásokkal gyűlt meg a baja, a bírók két forgását is érvénytelennek vették, amivel sok pontot veszített, és az utolsó helyről várja a kűrt.

Gór-Sebestyén Júlia elmondta: az augusztusi tesztversenyen mindkét fiú nagyon jó rövidprogramot futott, és szerettek volna itt is legalább olyan jól szerepelni, de tudták, hogy a szezon első megmérettetése nagyon nehéz lesz.

„Szásának mindig sok verseny kell ahhoz, hogy formába lendüljön. Ráadásul most, hogy elkezdődött az iskola, ahol ez az utolsó, érettségiző éve, az elmúlt hetekben nem tudott annyit edzeni, mint eddig. Andrisnak sem könnyű, hiszen elsőéves az egyetemen, és ő csak nyár eleje óta dolgozik velünk szisztematikusan, így rengeteg dolog újdonságot jelent számára. Az elmúlt években nagyon keveset versenyzett, ezért nála a stressz leküzdése, a versenyrutin megszerzése a fő cél. Látjuk, hogy min kell dolgozni, a mai edzésen is ezen fogunk dolgozni. Már nyár közepe óta futják a kűrjüket, reméljük, hogy holnap minél több mindent meg tudnak mutatni belőle, és előre tudnak lépni.”

 

ONDREJ NEPELA TROPHY, POZSONY

Férfiak – rövidprogram utáni állás: 1. Mihail Koljada (orosz) 96,82, 2. Szergej Voronov (orosz) 81,77, 3. Tanaka Kejdzsi (japán) 77,53, …15. Borovoj Alexander 44,34, …19. Csernoch András 36,70

(Bruckner Nóra – Fotó: Radovan Rehák)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X