moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. október 5.

Lépésről lépésre

Magabiztos produkcióval néhány tizedet javított az előző versenyen kapott pontszámán, és a rövidprogram után a 8. helyen áll Tóth Ivett a Finlandia Trophyn. A Vasas műkorcsolyázója örül, hogy ezúttal a lutz sem fogott ki rajta, és a kűrben is az a célja, hogy bátor legyen a jégen.

Idén Bruno Mars-slágerekkel pezsdíti fel a közönséget Tóth Ivett, aki a héten Finnországban versenyez. A tripla toeloop-tripla toeloop kombinációja ma nem volt tökéletes, az Olaszországban leszimplázott lutzot viszont ezúttal bepörgette, és így, bár hiányosnak ítélték, minden kulcsfontosságú elemet teljesített. A forgásaira és a lépéssorára most is szép kiviteli pontokat adtak, sőt, utóbbit, amely a Lombardia Trophyn még csak 2-es szintet kapott, ezúttal a legmagasabb, 4-es szintűre értékelték – ezt a 24 fős mezőnyből rajta kívül csak a korábbi Európa- és világbajnok Jelizaveta Tuktamisevának, illetve egy osztrák lánynak sikerült elérnie.

A Vasas műkorcsolyázója a program után elárulta: bár reggel még izgult egy kicsit, ez elszállt, amint elkezdték a napi munkát, és nagyon jól érezte magát a jégen.

„A mostani mezőny sűrűbb, mint az olaszországi, több olyan élversenyző jött el, akár a tengerentúlról is, akivel inkább a szezon későbbi szakaszában, Eb-n, vb-n szoktam találkozni, ettől is izgalmas ez a megmérettetés. Úgy érzem, sikerült áttörnöm magamban egy korlátot, a Lombardián ugyanis még nem voltam elég bátor ahhoz, hogy bepörgessem a lutzot, de most mindenáron meg akartam mutatni, hogy igenis téthelyzetben is meg tudom csinálni azt, amit az edzésen. Persze még sokat kell dolgoznom, hiszen nem voltak tiszták az ugrások, a 4-es szintű lépéssor viszont nagy eredmény.”

Sokaknak feltűnhetett, hogy miután befejezte a programot, a hajához kapott, az ugyanis beakadt a cipzár fölött lévő kapocsba. „Amikor a ruhámat készítették, még nem volt felkészülési időszak – azóta leadtam egy kicsit, így bő lett rám. Emiatt például a Biellmann-piruettnél is felugrik, és a felső kapocs bekapja a hajamat, ezért minél előbb be kell vetetnem belőle” – mondta nevetve Ivett. – A kűrben szeretném bebizonyítani, hogy tudok tiszta lutzot, flipet, rittbergert is ugrani, és nem csak az edzéseken vagyok képes 6-7 triplás kűrt futni. Többféle tripla-tripla kombinációt is gyakorlok, a távlati cél az, hogy a toeloop-toeloopot nehezebbre cseréljem.”

Az első versenynap után a Lombardia Trophyn is diadalmaskodó orosz Jelizaveta Tuktamiseva vezet, aki Olaszországban még nem kockáztatott, most viszont már a rövidprogramban is bevállalta a tripla axelt. Ezúttal a kombinációja tökéletesen sikerült, és a lépéssora is a legmagasabb szintet kapta – a Mr. és Mrs. Smith című filmben elhangzó tangózenére bemutatott programja 73 pontot ért, 8 ponttal többet, mint az előző viadalon.

A második helyet a kazah Elizabet Turszinbajeva csípte meg. A pozsonyi Ondrej Nepela Trophy ezüstérmese ma is csodálatosan korcsolyázott a Holdfény szonátára, és most először átlépte a 70 pontos határt. Ezzel ismét maga mögé utasította az orosz Sztanyiszlava Konsztantinovát, akinek ugyan a tripla lutz-tripla toeloop kombinációját ezúttal hiányosnak ítélték, de a pozsonyi viadalhoz képest így is néhány tizeddel többet kapott a Malaguenára előadott programjára, és 65 ponttal a harmadik helyről várja a vasárnapi kűrt.

 

FINLANDIA TROPHY, ESPOO

Nők – rövidprogram utáni állás: 1. Jelizaveta Tuktamiseva (orosz) 73,83, 2. Elizabet Turszinbajeva (kazah) 70,95, 3. Sztanyiszlava Konsztantinova (orosz) 65,39, …8. Tóth Ivett 55,57

(Bruckner Nóra – Fotó: skatingpics17 / Instagram)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X