moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. január 12.

Egy karnyújtásnyira – YOG 2020

Igazán jól indult számunkra a lausanne-i téli ifjúsági olimpia: Schermann Regina kiválóan helytállt a világkupaérmesek és felnőtt Európa-bajnoki résztvevők alkotta mezőnyben, és egyéni legjobb pontszámát megközelítve a 11. helyről várhatja a hétfői kűrt.

„A legjobb tízbe szeretnék kerülni” – nyilatkozta a verseny előtt 15 éves műkorcsolyázónk, Schermann Regina. Nos, felnőtt magyar bajnoki ezüstérmesünk szombaton remekül korcsolyázott a rövidprogramban, ahol a 11. helyet szerezte meg, így csupán egy karnyújtásnyira van az áhított cél. Igaz, a rittbergerből és a kombinációjából való érkezése volt már stabilabb, illetve a kombináció első ugrását, a lutzot vitatható módon hiányosnak ítélte a technikai panel. A dupla axeljét viszont, amelyet igen nehéz bemenetelből mutat be, és amelyet a kommentátor sem győzött dicsérni, pluszpontokkal díjazták, ahogy lépéssorát és forgásait is – utóbbiakra egytől egyig a legmagasabb, 4-es szintet kapta.

Regina rövidprogramja 37:03-tól látható itt:

A Jégkorszak SE versenyzője elárulta: eléggé izgult, hiszen messze ez a legrangosabb verseny, amelyen eddig részt vett, de próbálta kizárni a stresszt, és csak a programra fókuszálni, ugyanakkor nemcsak magának, a közönségnek is korcsolyázni, ami elmondása szerint még nem sikerült tökéletesen.      

„Már a reggeli edzésen is sokan voltak, délutánra pedig teljesen megtelt a csarnok – kezdte beszámolóját Regina. – Először korcsolyáztam ennyire komoly versenyen, 5000 ember előtt, és az izgalom miatt nagyon rákoncentráltam az ugrásokra. Örülök, hogy minden tervezett elemet jól be tudtam mutatni, az előadásra viszont így kevesebb figyelem jutott. Ezért a kűrben azon túl, hogy szeretnék ismét minden elemért harcolva hibátlanul korcsolyázni, az a fő célom, hogy előadásban is többet adjak a közönségnek, jobban nyissak feléjük. Bízom benne, hogy így meglesz a top 10.” 

Kívánjuk, hogy így legyen! 

Regina hétfőn 15:29-kor mutatja be kűrjét Lausanne-ban, a versenyt IDE KATTINTVA lehet követni.

Rövidprogram-eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Szalmás Péter (MOB) 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X