moksz Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

A teljes versenynaptár IDE kattintva érhető el.
Vissza 2019. október 4.

„Az élet élet – éljed”

Kilencféle gyógyszert szed, de a mai napig edzősködik, autót vezet és kertészkedik – a jégrevü legendás alakja, Vida Gábor 90 évesen is minden percet örömmel és szenvedéllyel él meg. Az eredményes páros műkorcsolyázót születésnapja alkalmából pályafutásáról, a jégszínház sikereiről, valamint a sportág jelenéről és jövőjéről kérdeztük.

Mikor és hogyan szeretett bele a korcsolyázásba?

Gyerekkoromban még olyan kemény telek voltak, hogy itt, a vasút mellett egy gödörben akár száz napig is megmaradt a jég. Ez volt a mi jégpályánk, ahol különféle számokban versenyeztünk – például letettünk egy csomó narancsot, és az nyert, aki a jégen csúszva a legtöbbet tudta begyűjteni. Annyira imádtam ezt, hogy még az iskolába is korcsolyával jártam. 14 évesen aztán kaptam egy műkorcsolyát, és levittek a műjégre, ahol felfigyelt rám egy edzőnő. Azt mondta, jó adottságaim vannak a műkorcsolyázáshoz, próbáljam ki, én pedig kipróbáltam. Hát így kezdődött.

Vida Gábor ezüstérmes lett az 1951-es főiskolai világbajnokságon

Egyéni versenyzőként országos bajnoki érmekkel és főiskolai világbajnoki ezüstéremmel büszkélkedhet, de az igazi áttörést a páros műkorcsolyázás hozta meg. Miért váltott?

Amikor a Kékessy–Király-kettős befejezte a pályafutását, a Nagy testvérpár rögtön átvette a helyüket. Ők előléptek az első számú magyar párossá, és kellett egy második pár. Így kerültünk mi össze Évával [Szőllősi Éva – a szerk.] 1950 végén. A többszörös világbajnok és kétszeres olimpiai bronzérmes Szollás László lett az edzőnk, remekül tudtunk együtt dolgozni, minden klappolt. Aztán jöttek az eredmények is szép sorjában: 1952-ben 10.-ek lettünk az olimpián, 1953-ban pedig országos bajnoki címet és világbajnoki 8. helyet szereztünk, a főiskolai világbajnokságot pedig megnyertük. Később Dillinger Rezső irányításával folytattuk, aki Kékessyék és a Nagy testvérek edzője is volt – a legjobb Európa-bajnoki eredményünket, egy 7. helyet vele értük el 1956-ban.

1953-ban már párosban nyert főiskolai vb-t

Kontinensviadalon hazai közönség előtt is volt lehetőségük pályára lépni, hiszen 1955-ben Budapest rendezte az Európa-bajnokságot. Milyen emlékeket őriz arról a versenyről?

A mai fiatalok számára érdekesség lehet, hogy akkoriban bizony még nem fix palánkot használtak, hanem 20×20-as deszkákból tákolták össze, így igyekeztünk elkerülni, hogy nekicsattanjunk (nevet). Emlékszem, hogy egy gombostűt nem lehetett volna leszúrni, annyian jöttek ki szurkolni, elképesztő hangulatban zajlott az az Eb. Habár az nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy Éva kifejezetten izgulós típus volt, a hazai pálya pedig mindig fokozott izgalommal tölti el az embert, és sajnos nem úsztuk meg esés nélkül.

Vida Gábor és Szöllősi Éva

Aztán jött az 56-os forradalom, ami versenyzői pályafutásuk befejezésében is szerepet játszott.

Kaptunk egy meghívást Szerbiába, be is adtuk az útlevélkérelmünket. Csakhogy november 4-én bevonultak a szovjetek, és a Hősök terén, az emlékmű előtt egy sor, a jugoszláv követségre néző T-34-es fogadta az embert. Végül kiadták a vízumunkat, és a Fradi buszával elvittek minket a határig, majd onnan mozdonyon utaztunk tovább Szerbiába. Éva aztán már nem jött vissza velem, kint maradt a barátjával, akinek Chilében éltek a rokonai.   

Ön pedig hazatérve az újonnan megalakuló Magyar Jégrevü oszlopos tagja lett. Hogyan emlékszik vissza életének eme meghatározó fejezetére?

1956 nyarán egy amerikai jégcirkusz kiváló műsort adott itt, Pesten. Ezt látva a többszörös országos bajnok Botond Györgyi odaállt a Népstadion és intézményeinek igazgatója, az olimpiai bajnok kalapácsvető Németh Imre elé, hogy próbálkozzunk meg mi is egy ilyen előadással. 1957 végén a Millenáris-pályán csináltunk egy jégrevüszerűséget, amelyre 6000 néző volt kíváncsi. A siker egyértelművé tette, hogy ezt folytatni kell, így a sporthivatal elnökéhez, vagyis Imre keresztapjához fordultunk, aki pénzt nem adott a jégrevüre, de beleegyezett abba, hogy önfenntartó intézményként megalakuljunk. A stadion munkásaival befedetett egy U alakú épületet, ahová 500 ember fért be – ez volt az első fedett jégpálya Magyarországon, amelyet az év nagy részében a sportolók használhattak, mi ugyanis tavasztól őszig Közép- és Kelet-Európa nagyvárosaiban turnéztunk. A 38 műkorcsolyázóból álló törzsgárda, amelynek velem együtt öt olimpikon is részese volt, nyolc éven át 2202 előadáson 5,5 millió ember előtt lépett fel. Szavakkal nem lehet leírni azt az extázist, amit akkor éreztünk, amikor 12 000-en állva tapsoltak egy-egy finálé után. 1965-ben aztán egy minisztertanácsi határozattal megszüntették a profi sportot Magyarországon. Júniusban tartottuk meg az utolsó előadásunkat Dunaújvárosban – másnap már hordták is le a Népstadionból az iratokat a szemétbe. Én megmentettem, és átadtam mindet a sportmúzeumnak.

Számtalan karaktert formált meg az évek során – melyiket tartja a legemlékezetesebbnek?

Voltam néger, bohóc, csikós, jégherceg, felsorolni is nehéz, hányféle szerepben láthatott a közönség. Az Őszi víziók című műsorban egy bárpultnál ülve cigarettázom, és sosem felejtem el, hogy a próbákon, amikor látták, hogy nem megy nekem ez a pöfékelés, kiabáltak, hogy szívd már le. Már a szememen is ki tudtam volna engedni a füstöt, annyira eltelített, én bizony semmi élvezetet nem találtam benne. A csikós szerepet viszont nagyon élveztem, imádtam csattintgatni a karikás ostort. Egyszer valahogy eltaláltam a nézőtéren ülők lábát. Semmilyen nyomot nem hagyott az ostor – a bőrükön legalábbis, három harisnyát viszont ki kellett fizetnem. Amire pedig mindig csak nevetve tudok visszagondolni, az az a jelenet, amelyben egy festőt alakítottam, és amikor leguggoltam, hogy felemeljem a modellemet, szétszakadt a fenekemen a nadrág. Aznap még zúgóbb volt a vastaps. (nevet)

Az Őszi víziók című előadásban

A jégrevüvel az 1961-es Napfény a jégen című filmben is szerepelt. Milyen volt belekóstolni a filmvilágba?

Az egész forgatás lement hat nap alatt, és ami a legérdekesebb volt, hogy mindent egy 12×12 méteres pályán vettünk fel. A nyitányban például 36-an korcsolyáztunk egyszerre, és az olyan dinamikus, hogy nem csoda, ha a tévénézők sokkal nagyobbnak hitték a jégfelületet, de nekem is a mai napig hihetetlennek tűnik, hogy csupán akkora volt a pálya. Olyan nagy sztárokkal dolgozhattunk, mint Bessenyei Ferenc, Kiss Manyi, Mécs Károly, Kabos László vagy Alfonzó – az egyik jelenetben magának Psota Irénnek adok át egy zsebkendőt. Nagyobb szerepem a 45. perc után volt a Rómeó és Júlia című képben, valamint a két strici és az örömlány jelenetében én alakítottam a fekete pólós stricit.

Az élsport mellett a tanulmányaira is nagy gondot fordított. Milyen képesítést szerzett?

A nyolc év gimnáziumot, majd az egyetemet úgy csináltam végig, hogy minden reggel hatkor a Városligetben kezdtem edzésen. 1957-ben végeztem a műszaki egyetemen mint út, vasút és alagút szakos mérnök. Abban az évben a sportkórházban tett látogatásom során ismerkedtem meg az első feleségemmel, aki balettművész volt. Ózdról származott, így oda kértem magam, de aztán november 3-án beindult a jégrevü Pesten, és a munka háttérbe szorult. Az utolsó előadásunk másnapján már kezdtem is az Aszfaltútépítő Vállalatnál. Mondogatták, hogy lépjek be a pártba, mert akkor könnyebb lesz egyengetni az utamat, de én nem akartam párttag lenni, és inkább elvégeztem a gazdaságmérnöki szakot is. Végigjártam a szamárlétrát: műszakvezető, majd osztályvezető lettem. Közben elkezdtem edzősködni is, így egyik brigádtól rohantam edzést tartani, majd vissza a másik brigádhoz. A cégnél mindig azt mondogatták: „a Vidának az aszfalt a kenyere, de a jég a kalácsa.” (nevet)

Vida Gábor csikósként

1965–84-ig az FTC műkorcsolya szakosztályának vezetőedzője, majd a Budapest Spartacus edzője és a MOKSZ elnökségi tagjaként az edzőbizottság vezetője is volt. Kiket sorolhatunk a tanítványai közé?

Többek között Szentmiklóssy Zsuzsával, Almássy Zsuzsával, Erős Ágnessel, Varga Verával, Téglássy Tamarával, Póth Diánával és Dorofejev Tamarával is dolgoztam. Csodálatos élményeket szereztünk, és remek eredményeket értünk el együtt – elég csak Almássy Zsuzsa olimpiai 5. helyére vagy világbajnoki és Európa-bajnoki érmeire gondolni, de Téglássy Tamara Eb-7. vagy Póth Dia Eb-4. és vb-10. helyét is említhetném. Dia például dupla lutzcal került hozzám, három évig tanítottam, és a végén már héttriplás kűröket futott. Míg a jégrevüvel inkább Európában turnéztunk, a tanítványaimmal bejártam a világot: Kanadába, Amerikába, Észak- és Dél-Koreába, Japánba is eljutottam, és Kínában is eltölthettem egy napot.

Mi volt a legfontosabb, amit edzőként minden tanítványának igyekezett átadni?

Mivel műszaki ember vagyok, mindig az erőhatások hatásfokát figyelembe véve vezettem rá a korcsolyázóimat a helyes technikára. Nem lehet nagyobb erővel ugrani, mint amilyen erővel forgatunk, és az ugrásokat bizony a levegőben kell kiforogni, nem a jégen.

Mit gondol a műkorcsolyázás mai helyzetéről? Sokan pedzegetik, hogy nagyon eltolódott a hangsúly a technikai elemek felé, és kevésbé marad tér az egyéniség, a karakter átadására. Ezt próbálnák ellensúlyozni a rövidprogram és a kűr technikai és művészi programmal történő kiváltásával, amit a 2022-es olimpia után vezethetnek be.

Nem hiszem, hogy ez megoldás lehet, mert az igazság az, hogy a műkorcsolya mindig is szubjektív volt, és az is marad. A sportág mai helyzetét szemlélve mérnökemberként ámulatba ejt a technikai fejlődés. Úgy gondolom, hogy ha ma egy 12-13 éves gyerek nem tudja a tripla ugrásokat, nincs esélye az első tízben végezni. Ha a saját szakágamnál, a páros műkorcsolyánál maradok, azt kell hogy mondjam, sokkal látványosabb, amit ma láthatunk a jégen, tisztára, mint egy revüműsor! Ez pedig nagyon fontos, mert a fizikai adottságok, a megfelelő anyagi és szülői háttér, a muzikalitás, a művészi érzék, na meg a szerencse mellett kell valami plusz, kell a látvány. Amivel nem értek egyet, és ezért a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetséget hibáztatom, az az, hogy míg például egy úszó, egy tornász, egy futó vagy akár egy short trackes is több számban indulhat és nyerhet érmet, olimpiát, addig a műkorcsolyázóknak erre csupán egy esélyük van. Ahhoz, hogy a sportágunk többet forogjon a köztudatban, véleményem szerint nemcsak férfi, női, páros és jégtáncbajnokot, hanem például ugróbajnokot, forgóbajnokot, emelésbajnokot stb. is kellene hirdetni.

A szövetség honlapján 2009-ben közzétett születésnapi üdvözletben az áll: szeretnénk, ha tíz év múlva is köszönthetnénk. És most itt vagyunk. Hogyan összegezné az elmúlt éveket?

Éppen tíz éve hagytam abba az edzősködést. Utána hétvégente még foglalkoztam gyerekcsoportokkal, de korcsolyát az egészségem miatt már vagy húsz éve nem tudok húzni. Ennek ellenére a mai napig nem hagytam abba a tanítást. Van például egy fiú, akit hároméves korában lehozott az anyukája a jégre, de akkor nem akart korcsolyázni. Most, kilenc év elteltével felhívott, hogy elvállalnám-e, vasárnaponként vele dolgozom. Két éve átvehettem a gyémántdiplomámat, ami nagy pillanat volt az életemben, mostanában pedig a nagy szenvedélyemnek, a kertemnek hódolok. Igaz, mióta estem egy nagyot, csak segítséggel tudom művelni, de semmi pénzért nem hagynék fel vele. Rajongok a fociért is, a Barcelona és a Fradi a két kedvenc, de más meccseket is megnézek néha. Messit különösen kedvelem, mert minden mozdulatából látszik, hogy imádja, amit csinál.

A XV. kerület polgármesterétől kapott oklevéllel

Épp, mint ön.

Világéletemben szerettem égni, mert a parázs sem rossz, de miért érjük be azzal, ha lángolhatunk is? Ötször nősültem, tudom, miről beszélek. (mosolyog) Mindenben a szépet kerestem, így volt ez a sportban is, ezért választottam a műkorcsolyát, amely szerintem még a balettnál is szebb, mert nem statikus – mi nem lépegetünk, hanem szárnyalunk. Számomra a legfontosabb: embernek maradni minden körülmények között. Aki ismer, az tudja, hogy mindig őszintén megmondom a véleményemet – ha a kórházban megkérdezik, mire vagyok allergiás, akkor is azt felelem: a jellemtelenségre. (nevet) A rosszat könnyen elfelejtem, és csak a jóra emlékezem, abból pedig szerencsére jutott bőven. Csodálatos élményeket szereztem, igazán gazdag életem volt. S hogy mit tanácsolnék a fiataloknak? Teréz anyát idézném: az élet élet – éljed.

Zárásként álljon itt Gabi bácsi két kedvenc verse. Isten éltesse, Gabi bácsi!

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Főkép: Orendi Mihály 

Li-ning Seat Törley Artificer
X