moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. október 8.

Keményen dolgoznak

A Finlandia Trophy utolsó napján Monaghan Emily és Fourati Iliász ismét megjavította eddigi legjobb kűrpontszámát. Tóth Ivett ugyan elizgulta programját, de a Janovszkaja Anna–Lukács Ádám-kettőssel egyetemben, akik szezonkezdő versenyükön szintén nem a várakozásaiknak megfelelően szerepeltek, gőzerővel készül, hogy két hét múlva szépítsen a budapesti Halloween Kupán.

Tóth Ivettnek a kűrre nézve az volt a célja, hogy bátor legyen a jégen, és tisztán korcsolyázzon. Programja nem a tervei szerint alakult: sok hibát vétett az ugrásokban, a rittbergerből el is esett, ugyanakkor az olaszországi verseny óta javított a forgásain és a lépéssorán, és a rövidprogramhoz hasonlóan mindre megkapta a legmagasabb nehézségi szintet. Összesítésben öt helyet hátracsúszott, és 13.-ként zárt.

Nagyon izgultam, és sajnos hagytam, hogy ez eluralkodjon rajtam, ezért rontottam ennyit – mondta Ivett. – Szerencsére az edzőimmel jól megy a közös munka, holnap hazautazunk, és gőzerővel dolgozunk tovább. Örülök, hogy mindössze két hét múlva újra jégre léphetek a budapesti Halloween Kupán, így nem esek ki a versenyrutinból.”

Tokaji-Kulcsár Zsófia edző úgy fogalmazott: mivel ez volt az első megmérettetés, ahová kettesben utaztak, ki kellett tapasztalniuk, milyen a másik ilyen helyzetben. „Természetesen jobb szereplésre számítottunk, de Ivettnek minden a lábában van. Az én legnagyobb feladatom most az, hogy a lehető leghatékonyabban segítsem őt abban, hogy téthelyzetben is meg tudja csinálni azt, ami az edzéseken már kitűnően megy. Ehhez persze még kell egy kis idő. Minden verseny újabb lépés, újabb tapasztalat, két hét múlva javíthat.”

Kijelenthetjük, hogy a 2015-ös Európa- és világbajnok visszatért: Jelizaveta Tuktamiseva a Lombardia Trophy után Finnországban is sziporkázott. Picit bizonytalan érkezéssel, de tisztán megugrotta a védjegyévé vált tripla axelt, majd a közönség legnagyobb meglepetésére az egyik legnehezebb kombinációt, a tripla lutz-tripla toeloopot is, melyet évek óta először tett be a programjába. Aztán sajnos becsúszott egy esés, így bő 10 ponttal elmaradt a Lombardia Trophyn kapott pontszámától. A kűrben csak 3. volt, de a rövidprogramból hozott előnyének köszönhetően 200 pont fölötti teljesítménnyel nyerte a versenyt. Amikor kiderült, hogy övé az arany, edzője, a legendás Alekszej Misin megkoronázta a bajnokot.

A pozsonyi challenger versenyhez hasonlóan ismét az ezüstéremmel térhetett haza a kazah Elizabet Turszinbajeva. Astor Piazzolla zenéjére bemutatott kűrje ugyan ezúttal sem volt tökéletes, a lépéssorára most már megkapta a legmagasabb szintet, és mind a technikai pontokban, mind a komponensekben javítva ő bizonyult a legjobbnak a szabadprogramban.

Sztanyiszlava Konsztantinova hibáit kihasználva a finn Viveca Lindfors zsebelte be a bronzérmet. A 19 éves korcsolyázó remekelt a hazai közönség előtt: a rontott rövidprogram után szenzációs kűrt futott, melyre majdnem 130 pontot kapott, így 20 ponttal javította meg eddigi legjobb kűrpontszámát.

A korábbi világbajnoki 6. helyezett japán Hongo Rika pénteken meglepetésre bő 25 ponttal maradt el a 2016-os világbajnokságon elért eredményétől, és mindössze a 15. helyről várta a kűrt. A Négy Kontinens Bajnokság kétszeres bronzérmese vasárnap sem volt a helyzet magaslatán: 40 ponttal kapott kevesebbet legjobbjánál, és 16.-ként zárt.

Szerencsére az utolsó napon a jégtáncosok is zavartalanul versenyezhettek. Monaghan Emily és Fourati Iliász gyönyörű kűrt mutatott be a Globus Madre Terra című szerzeményére. Újoncnak számító kettősünk viadalról viadalra fejlődik: amellett, hogy most már minden elemükre pozitív kiviteli értékeket kaptak, ismét megjavították eddigi legjobb pontszámukat, és megtartották a 10. helyet.

Janovszkaja Annától és Lukács Ádámtól ígéretükhöz híven merőben más kűrt láthattunk, mint a tavalyi szezonban: a klasszikusnak számító Az Operaház fantomja után rendkívül modern, táncos programmal készültek, és a 8. helyen zártak. Bár még bőven van min csiszolni, örülnek, hogy végre bemutathatták ezt a programot, amelyet mindketten nagyon szeretnek.

„Azért akartunk Nyikolaj Morozovval dolgozni, mert ő igazi őrült zseni, aki, ha jó passzban kapja el az ember, elképesztően kreatív dolgokat tud alkotni. A koreográfia szerintem szuper lett, az előadáson viszont még javítanunk kell, a technikai elemeken meg pláne, mert bár a kűrben kevesebbet hibáztunk, mint a tangóban, most is rengeteg pontot veszítettünk. Hétfőn pár napra hazautazom Budapestre, de csütörtöktől Moszkvában folytatjuk a munkát, és a következő versenyünkig változtatunk néhány elemen, hogy igazán ütőképessé tegyük a programot” – mondta Ádám, aki párjával két hét múlva hazai pályán, a budapesti Halloween Kupán lép jégre.

A mieink edzéstársai, az orosz Alekszandra Sztyepanova és Ivan Bukin elképesztő fölénnyel diadalmaskodtak: szexi blueskűrjükkel világrekordközeli 121 pontot söpörtek be, ami nemcsak egyéni legjobb eredményük, hanem a szezon eddigi legmagasabb pontszáma is.

A spanyol Olivia Smart és Adrian Diaz Jeff Beck és a The Beatles dalaira koreografált kűrjével megszerezte az ezüstérmet. Kanadai edzéstársaik lecsúsztak a dobogóról, helyettük egy másik, szintén a montreali csapatban készülő kettős, a Bruno Mars-slágerekre korcsolyázó francia Marie-Jade Lauriault és Romain Le Gac örülhetett a bronzéremnek.

 

FINLANDIA TROPHY, ESPOO

Nők: 1. Jelizaveta Tuktamiseva (orosz) 202,85, 2. Elizabet Turszinbajeva (kazah) 200,74, 3. Viveca Lindfors (finn) 187,19, …13. Tóth Ivett 151,19

Jégtánc: 1. Alekszandra Sztyepanova–Ivan Bukin (orosz) 200,78, 2. Olivia Smart–Adrian Diaz (spanyol) 180,07, 3. Marie-Jade Lauriault–Romain Le Gac (francia) 176,46, …8. Janovszkaja Anna–Lukács Ádám 140,25, …10. Monaghan Emily–Fourati Iliász 126,44

(Bruckner Nóra – Fotó: Antti Lehto)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X