moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2016. március 17.

Junior jégtáncosaink bemutatkoztak a nemzetközi mezőnyben

A debreceni junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon bemutatkozott a korosztályos mezőnyben a Márton Villő, Semko Danyil és a Wei Kimberly, Fourati Illias duó.

Már a sorsolásnál kedvezőtlen helyzetben volt mindkét magyar jégtáncospár, hiszen mivel nem voltak világkupa pontjaik, így biztos volt, hogy a mezőny elején kell bemutatniuk rövidprogramjukat. Ráadásul a birák között sem volt magyar. Mindkét párnak ez volt az első igazán nagy megmérettetése pályafutásukon. A Wei, Fourati duó első csoportban harmadikként lépett a jégre. A Marton, Semko kettős viszont a legmagasabb indulási számot huzta azok között, akiknek eddig nem volt világbajnoki pontjuk.

wei_fourati1

Mindkét magyar duó becsülettel teljesítette a feladatát. A bírák Martonékat a 23., Weiéket a 28. helyre rangsorolták pontjaikkal.
Mivel csak az első 20 duó mutathatja be a kűrjét, így a magyar jégtáncosok számára befejeződött a világbajnokság hivatalos része. Mint megtudtuk a jobbik helyen végzett kettős a gálán még a vasárnapi gálán szerepelhet.
Hogy mennyire jó hangulatban fejezték be a magyarok a világbajnokságot, azt az alábbi videóból is kiderül.

Délután sorsoltak a női egyéni versenyzők. Tóth Ivett, aki a junior világranglista alapján a nap utolsó csoportjában jogosult jégre lépni a 46 sorszámot huzta, vagyis utolsónak mutathatja be rövidprogramját.
Engi Klára, a pontozásos szakág igazgatója elmondta, hogy a mezőny igen erős. Ivettől csupán annyi az elvárás, hogy programját jól mutassa be, s a többi majd elválik, hogy ez mire lesz elég. Az biztos, hogy jégre lépésének várható ideje 16:53 körül lesz.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X