moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. július 15.

Jégtánc edzőtábor Svetlana Lyapina orosz junior edző vezetésével

2017. június 15-23. között a MOKSZ Jégtánc edzőtábort szervezett a Budapesti Gyakorló Jégcsarnokban.

A 9 napos edzőtábor egy 3 éves jégtánc fejlesztési program első állomásaként került megrendezésre. 3 éven keresztül jégtánc képzéseket tervezünk a magyar jégtáncosok és edzőik részére, annak érdekében, hogy a hazai jégtánc technikai tudást külföldi szakmai tapasztalatokkal bővíthessük.

A mostani edzőtáborban a junior párok mellett a kisebb korosztályhoz tartozó kerettagok is részt vehettek. A tábor vezető edzője volt Svetlana Lyapina, orosz junior jégtánc válogatott edzőnő, valamint ISU Technikai Specialista. Az edzőnő a táborba saját tanítványaival érkezett, így a gyakorlati órák több szempontból is hasznosnak és élvezetesnek bizonyultak. Lyapina edzőnő magas szakmai precizitással és óriási lendülettel oktatta a fiatalokat, tanítványai segítségével pedig a gyakorlatok korrekt kivitelezését is meg tudta mutatni. Érdekes tapasztalat volt az itteni versenyzőknek, hogy hazai pályán kaphattak képet a külföldi edzésmódszerekről, és párcserével megtapasztalhatták, megérezhették, hogy mire kell törekedniük az egyes feladatok végzése során.


Az élvezetes és mozgalmas jeges edzések előtt sem pihenhettek a versenyzők. Reggelente erősítő edzések alkalmával fejleszthették izomzatukat, a táncórákon pedig a latin amerikai táncokat sajátíthatták el, mely tudást az idén a rövid tánc előadásában tudnak hasznosítani.

Az edzőtábor keretein belül nem csak jégtánc, hanem műkorcsolya és szinkronkorcsolya edzőképzés is helyet kapott. Az egy napos képzés keretében az edzők elméleti és gyakorlati oktatást kaptak az alap korcsolyatudás helyes elsajátításáról és begyakoroltatásáról Lyapina edzőnőtől. A nap folyamán az edzők és a versenyzők egy nagyon érdekes és szórakoztató előadást hallgathattak végig dopping és étrendkiegészítők témakörben dr. Tiszeker Ágnestől, aki a Magyar Antidopping Csoporttól érkezett.


Visszajelzések alapján, kicsiktől a nagyokig, versenyzőktől az edzőkig mindenki nagyon élvezte a tábort.

Természetesen korcsolyasport magazinunk az “Élen Állunk” is készített interjút Lyapina mesterrel, melyet a 2017. júliusi adásban láthattok.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X