moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Bánhidi Ákos: Két kivétellel, az összes helyezésünk olimpiai kvalifikációs hely

Úgy gondolom, felemásan sikerült ez a világkupa. Többször volt balszerencsénk, mint szerencsénk – mondta Bánhidi Ákos csapatmenedzser. Tudom, jól felkészültünk erre a versenyre. Ahol kijött a lépés, ott sikerült megmutatnunk, hogy a mezőny első részébe tartozunk. S ami a legfontosabb kettő, azaz kettő darab egyéni futam volt csak, ahol nem sikerült olimpiai kvalifikációs helyet szereznünk. […]

Koreai és kanadai arany a végére

A férfiaknál hihetetlenül szoros versenyben szerezte meg Kanada az első helyet Kína előtt. A nőknél  Dél-Korea tarolt, a váltó győzelemmel összesen hat aranyat zsebeltek be a nyolcból. A két magyar váltó a nap utolsó két futamában a B döntőben szerepelt. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos volt, hogy minél előrébb végezzenek a nők és a férfiak […]

A sisakom és én

„Ez az egész az én ötletem volt”, mondja az amerikai Aaron Tran, amint a sisakjáról, azaz magáról beszél. Az ISU tavaly hozott döntése alapján a versenyzőknek nem kötelező letakarni a sisakjukat versenyzés közben. Az USA korisai rájöttek, hogy itt az alkalom saját személyre szabott sisakokat festetni maguknak, akár művész barátok által tervezett különlegességeket is. Keith […]

A koreai Choi Ming jeong Budapest királynője

Vasárnap a harmadik egyéni táv az 1000m és a két váltó küzdelmei maradtak hátra a budapest Audi ISU i rövidpályás gyorskorcsolya világkupa versenyeiből. Az 1000m negyeddöntő futamaiból az első két helyezett és a két leggyorsabb harmadik került be az elődöntőben. Jászapáti Petra a futamában végig a negyedik helyen haladt, de az utolsó egyenesben a koreai […]

Magyarok górcső alatt

Nem csak hetente és havonta mérjük, hanem napi folyamatos nyomonkövetéssel vizsgáljuk versenyzőink aktuális állapotát, már rögtön az ébredést követően, hogy az edzők pontosan lássák az idegrendszeri terhelhetőségük mértékét – mondja Dr. Kovács Péter orvos. Anyagcsere mutatókat is vizsgálunk, a szervezet sav-bázis egyensúly bontásának mértékét követve. A gyorskorcsolya, mint anaerob intenzív sportág nagy fizikai és mentális […]

Mire alapozta az óvását a magyar csapat szakmai vezetése?

Bánhidi Ákos, a magyar csapat menedzsere Az 5000 m férfi váltó szombati elődöntőjében véleményünk szerint hibás döntés született, amelynek kértük a felülvizsgálatát.  Igazából még sosem óvtam. Sokszor voltam a határán, de most úgy éreztem, elérkezett az a pillanat, amikor ezt meg kell tegyem, meg kell tegyük. Nekünk is dolgozik a videósunk. Azok a feltételek, amik […]

Fábián László, a MOB sportigazgatója: Van mire építeni

Nagyon jó versenyt láttunk, nagyon jól szervezett, látszott, hogy minden a helyén volt, és a versenyek is izgalmasak voltak. Azt gondolom, hogy a nemzetközi megfigyelők igényeit is teljes mértékben kielégítette a verseny, a jégpálya mellett egy atlétikai pályával, spinning gépekkel, ahol a bemelegítés folyamatosan működhet, maga a pálya, a pálya minősége minden igényt kielégített. A […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X