moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Éremeső Iglón

Remekül kezdték a szezont junior short trackeseink: a Danubius Series első állomásán minden korosztályban állt magyar versenyző az összetett dobogón. Rögtön belecsaptak: a 2021–22-es szezon első short track versenye egy nemzetközi viadal volt, mégpedig a szlovákiai Iglón, ahol minden korcsoport jégre lépett, ezen belül a junior C és D korosztály számára a Danubia Series iglói […]

A harmadikat is kipipálták!

A harmadik olaszországi edzőtábort is teljesítette a magyar short track válogatott, a mieink szeptember végéig a Gyakorló Jégcsarnokban készülnek – az olimpiára. Három edzőtábor Olaszországban – ez volt a nyári terv, s mostanra a harmadikon is túl vannak rövidpályás gyorskorcsolyázóink. A csapat mostantól szeptember végéig a Gyakorló Jégcsarnokban készül a kiemelt szezonra, melynek legfontosabb versenye […]

Irány Debrecen!

Megtartotta alakuló ülését a novemberi debreceni rövidpályás gyorskorcsolya világkupaverseny szervezőbizottsága. Még mindannyiunkban élénken élnek a 2020. január végi események: az Európa-bajnokságon a magyar short track válogatott négy arany- és három ezüstérmet szerzett, és persze a remek eredmények ezúttal is ott vannak a célkeresztben, csakhogy a november 18. és 21. között megrendezésre kerülő kvalifikációs világkupa-viadalon elsősorban […]

Edzőink figyelmébe!

Felkerült a honlapra a MOKSZ kiadványa, amely a gyorskorcsolya ágazat sportszakmai kiadványát mutatja be. „Egy nemzet egészsége és jólléte, valamint a nagy sporteseményeken megszerzett érmek csak melléktermékei egy hatékony sportrendszernek.” Balyi István, a Gyorskorcsolya és rövidpályás gyorskorcsolya sportágak hosszú távú fejlesztési programja elnevezésű kiadvány egyik szerzőjének gondolata tökéletesen visszaadja, hogy a sport és a fizikai […]

Az első találkozás

Munkába álltak válogatott rövidpályás gyorskorcsolyázóink: hétfőn megkezdődött a felkészülés – a pekingi olimpiára. Egy hónapos pihenőt kaptak short trackeseink – a márciusi országos bajnokság után elpakolták korcsolyáikat és minden egyéb felszerelésüket a sportolók, hogy négy héten keresztül a kikapcsolódás kapja a főszerepet. Hétfőtől viszont ismét a kőkemény munka kerül előtérbe, bár a versenyzők már két […]

Szomorúan búcsúzunk

Negyvenegy éves korában elhunyt Baumann Csaba, korábbi magyar bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó. Halálát koronavírus okozta. A negyvenkettedik születésnapja előtt nem sokkal elhunyt Baumann Csaba – halálát a koronavírus okozta. Baumann Csaba Székesfehérváron ismerkedett meg a korcsolyával, majd 1990-ben igazolt Szombathelyre. Mind görkorcsolyában, mind rövidpályás gyorskorcsolyában az időszak meghatározó magyar versenyzője volt: mindkét sportágban több magyar bajnoki […]

Jászapáti és Talabos

Jászapáti Petra és Talabos Attila szerezte meg az összetett bajnoki címet a Gyakorló Jégcsarnokban megrendezett országos bajnokságon. Jászapáti Petra folytatta menetelését az országos bajnokságon: a szombaton megszerzett két elsősége után (500 és 1500 méter) vasárnap 1000 méteren sem talált legyőzőre, és ő nyerte a szuperdöntőt is – ezek után természetesen az ő nyakába került az […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X