moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Jóban-rosszban

Már négy éve töretlen a SEAT és a MOKSZ együttműködése – ennek jegyében szövetségünk kedden tizenöt vadonatúj modellt vehetett át, amelyet tizenegy sportoló, valamint a velük dolgozó szakmai stáb használ majd.       A pandémia sok mindent megkérdőjelezett az utóbbi egy évben, de az nem volt kétséges, hogy a SEAT továbbra is szövetségünk és korcsolyázóink mellett […]

Meghatározó szerepkörben

Évek óta van szegedi short trackes a válogatottban – csaknem két évtizede a sportág egyik meghatározó klubja a Szegedi Korcsolyázó Egyesület. A Szegedi Korcsolyázó Egyesület 1997-ben alakult – akkor még csak görkorcsolyáztak a klub versenyzői, aztán két évvel később már előkerültek a rövidpályás gyorskorcsolyák is, s a rokonsportágakat párhuzamosan űzték a fiatalok. Egy idő után […]

Megállták a helyüket

A múlt hibáiból tanulva és a márciusi szöuli világbajnokságra fókuszálva – e két tényező tükrében kell értékelnünk a világkupa-sorozat utolsó, dordrechti állomását.   Megszakadt a fantasztikus széria, hiszen egy héttel korábban azt rögzíthettük a drezdai világkupaversenyen, hogy a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott sorozatban a 27. vk-viadalon is érmet szerzett, ám a sor Dordrechtben nem folytatódott. Csakhogy […]

Újabb „rekord”

Parádé a jégen Sanghajban: vasárnap Liu Shaolin Sándor győzött 500 méteren, Liu Shaong ezüstérmes lett 1000 méteren, és a második helyen végzett a férfiváltó is a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának negyedik állomásán. Újabb fejezet íródott a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás aranykönyvében: korábban még sohasem fordult elő, hogy egy magyar koris egyazon világkupa-viadalon kétszer is megnyerje ugyanazt a […]

Boldogság és büszkeség

Sorozatban a 26. világkupaversenyen is érmet szereztek short trackeseink: a sanghaji világkupa-viadalon Liu Shaolin Sándor 500 méteren az első, Liu Shaoang a harmadik helyen végzett. Megfogták egymás kezét. Átvitt értelemben és valójában is – a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott megint bebizonyította, hogy igazi csapat. Egy olyan csapat, amely most, a kialakult helyzetben csak még inkább összekovácsolódott. […]

Jöjjön, doktor úr!

Újabb változás a világkupa-csapatban: a Sziklási András sérülése miatt Montreálban lehetőséget kapó Talabos Attila megbetegedett, így az ázsiai állomásokra Oláh Bence utazik. Előbb Krueger John-Henry, aztán Sziklási András, majd Talabos Attila – a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottra rájár a rúd mostanság, már abban az értelemben, hogy a csapatból egyre-másra dőlnek ki a versenyzők. Krueger John-Henry az […]

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X