moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. február 1.

Tekintsen bele az Olimpiai Falu életébe

Az Olimpiai Falu általában egy olyan zárt terület, ahova kizárólag az arra felhatalmazottak léphetnek be.

Ha valaki vendégként érkezik, akkor is ellenőrzik okmányi érvényességét, átvilágítják, mint a repülőtéren – minden egyes belépéskor. De ez is csak arra jogosítja fel a vendéget, hogy a várakozó helyre menjen, és várakozzon addig, amíg a meghívó, fogadó ember személyesen le nem jön érte és igazolja, hogy valóban hozzá jött. Egy ilyen belépés bizony akár negyed órát is igénybe vehet, főleg, ha nem egyedül van az ember. Péntek éjjel az érkezéskor versenyzőinket is alaposan átvizsgálták a bejáratnál.
2014_02_01_Olimpiai_falu_Szocsi_2
A Szocsi Olimpiai Faluba most bárki betekinthet, persze kicsit távolról. Az orosz szervezők több webkamerát is üzembe helyeztek, így ha gondolja, akkor itt benézhet abba a faluba, ahol a korcsolyázóink laknak:http://sochicamera.ru/#s34 .

„Nem tanácsolják, hogy nagyon elbóklásszunk a faluból, de nem is terveztük. A szállás szép, gyakorlatilag lakások vannak. Az egész nagyon tágas. A szobában van két ágy, két szék, egy tükör és egy szekrény. Belakni nem nehéz.” – mesélte el Knoch Viktor, aki immár harmadik olimpiáján vesz részt, Torino és Vancouver után.
2014_02_01_Olimpiai_falu_Szocsi_3
“Az Olimpiai Falut sportáganként és a versenyhelyszínek alapján három részre osztották, így a jeges sportok képviselői az úgynevezett Tengerparti Olimpiai Faluban, a lesiklók, szánkózók, bobosok és a snowboard képviselői a Hegyi Olimpiai Faluban, míg végül a biatlonosok és sífutók az úgy nevezett Állóképességi Olimpiai Faluban kaptak elhelyezést. A korcsolya sportot 9 versenyzőnk képviseli, ennek köszönhetően a csapat nagyobb része a Tengerparti Olimpiai Faluban lakik.
2014_02_01_Olimpiai_falu_Szocsi_4
Mindhárom Olimpiai Falu vadonatúj, az olimpikonok és hivatalos kísérőik az első lakók. Később ezek a kényelmes, tágas és otthonos épületek társasházakként és szállodákként fognak üzemelni. Modern vonalak, tetszetős megjelenés és nagy terek jellemzik a három helyszínt. A tengerparti falu közvetlen az Olimpiai Park és a jeges sportok versenypályai szomszédságában és ténylegesen a Fekete-tenger partján fekszik. A magyar csapat épülete is a tengerre néz, amely nappal csodálatos látványt mutat, de viharban a nevéhez méltón feketére változik.” – tudósított dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató Szocsiból.

/fotó: MOB – Dr. Nagy Zsigmond; Sochi 2014 official/

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X