moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. február 14.

Szocsi 2014: Szombaton Nagy Konrád, és négy short trackes a pályán

2014_02_14_Adler_belso
Sűrű nap lesz a szombati magyar szempontból Szocsiban, a rövidpályás gyorskorcsolyázók mellett bemutatkozik egyetlen gyorskorcsolyázónk, Nagy Konrád is 1500 méteren.

Konrád két hete tartózkodik Szocsiban, saját bevallása szerint hasznos volt számára az akklimatizálódás időszaka, többször jégre tudott menni. “A pénteki edzést is jól teljesítettem, azt éreztem, hogy edzésről-edzésre jobbat tudok nyújtani. A szállással és a szervezéssel meg vagyok elégedve, nem tapasztaltam azokat a negatívumokat, amiket a hírekben lehetett hallani” – mondta a mob.hu-nak a sportoló, akinek az egyik legnagyobb élményt a cseh-svéd jégkorongmérkőzés jelentette Szocsiban. Az elvárásokat tekintve a gyorskorcsolyázó azt mondta, 110-120 százalékon akar teljesíteni, az első húszba szeretne bekerülni. Ez akár az első háromszáz méteren eldőlhet, “a rajtnál kell beleadnom mindent, az első háromszáz méternek úgy kell sikerülnie, ahogy a nagy könyvben meg van írva, és utána a három köröm is jó lesz” – tette hozzá a debreceni származású, de Budapesten élő versenyző.

A verseny a 8000 fős, fedett Adler Arenában lesz, melyhez két 400 méteres, ISU szabványos versenypálya és egy gyakorló pálya tartozik.

Szocsiban az 1500 méteres futamokat 14.30 és 16.30 óra között rendezik, Nagy Konrád a 8. párosban rajtol.

A rövidpályás gyorskorcsolyázóink két számban lesznek érintettek. Heidum Bernadett és Kónya Zsófia az 1500 méteres előfutamban áll rajthoz, Liu Shaolin Sándor és Knoch Viktor az 1000 méteres negyeddöntőben.  Szombaton mindkét számban bajnokot avatnak.

Az 1500 méteres női futamokat 11.00 órától, a férfi 1000 méteres versenyt 11.43-kor kezdik.
2014_02_14_Heidum_Bernadett
“Nagyon gyúrtam az ezerötre eddig is, és nagyon sokat gondoltam rá” – mondta a mob.hu-nak Heidum Bernadett a szombati verseny előtt. Véleménye szerint nem realitás az A döntő – igaz, ez világkupán már sikerült neki -, bár mindent megtesz a sikerért. “Nem mondom, hogy lehetetlen, de ehhez mindennek össze kell jönnie. A realitás talaján maradva, szeretnék a legjobb tizenhat közé kerülni. Készen állok a harcra, nagyon erőszakos és harcos futamokra számítok” – hangsúlyozta a szocsi zászlóvivőnk.

A harmadik olimpiáján szereplő Knoch Viktor rutinos versenyzőnek számít. Véleménye szerint a hibákat ki kell használni és minél előrébb helyezkedni. “A nagy tempónál ritka az, hogy nincsen ütközés, ezekre fel kell készülni. Jó idővel jutottam tovább a selejtezőkből, így jó pályán indulok, jó rajttal elöl kellene maradnom” – vélekedett a versenyző.
2014_02_14_Liu_Shaolin_Sanyi
Liu Shaolin Sándor elmondta, pozitívan áll a szombati versenyhez, sok erőt érez magában, bízik a jó szereplésben, a továbbjutásban. Sok szerencse, kipihentség kell a jó eredményhez, és mint hozzá tette, “akármi is megtörténhet”.

/MOB; fotó: Sallak György – MOKSZ, facebook, Sochi 2014 official)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X