moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. október 29.

Orendi Mihály a MOA 69. vándorgyűlésén

A Magyar Olimpiaim Akadémia szombaton tartotta 69. vándorgyűlését a XVI. kerületi  Erzsébetligeti Színházban. A vándorgyűlés programjában „2018. évi téli olimpia előkészületei, magyar esélyek” címmel tartott előadást Orendi Mihály, a MOB téli sportokért felelős alelnöke, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója.

Mint mondta reméli, s csalódott lenne, ha a rövidpályás gyorskorcsolyázók nem a maximális 10 fővel képviselnék, majd hazánkat a phjongcshangi olimpián. A válogatott éppen vasárnap utazik el a következő két kvalifikációs világkupára Kínába, majd Koreába.

Mellette nagyon biztató időeredményekkel jelentkezett be az évad kvalifikációs versenyeire Nagy Konrád gyorskorcsolyázó. A műkorcsolyasport is jelen lesz az ötkarikás játékokon, hiszen Tóth Ivett még az elmúlt idény világbajnokságán szerzett hazánknak indulási jogot női egyéni versenyszámban. Ő most épült fel sérüléséből és Medgyesi Fruzsinával méri össze tudását az indulás jogáért.

De nem feledkezett el megemlíteni, hogy az alpesi sport is rendelkezik egy ígéretes csillaggal Miklós Edit személyében, aki a dobogó legmagasabb fokát tűzte ki céljaként. A korcsolyasportban egy érmet és 12 olimpiai pontot remél minimális célkitűzésként az ügyvezető igazgató.

Az eseményen részt vett dr. Aján Tamás, a MOA elnöke, a NOB tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, Vékássy Bálint, a MOB főtitkára, továbbá Kovács Péter, Budapest XVI. kerület polgármestere is.

(Fotók: Róth Tamás)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X