moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. november 6.

MOKSZ: Alap Korcsolyaoktató Program – 30 oktató végzett!

Beszélgetés ifj. Telegdi Attila Gyorsasági Ágazati Sportigazgatóval

„A tanúsítvány felhatalmazza a vizsgán megfelelteket, hogy a Sport XXI. utánpótlás-nevelő programban oktatói feladatokat lássanak el. Azt viszont mindenképpen kiemeltük, hogy csak 2020. március 31-ig érvényesek e jogosítványok. Ezzel érzékeltetve, hogy az AKP nem egy olyan tanfolyam, amit elvégezve egyszer és mindenkorra befejeződik a tanulás. Kötelező ismételt oktatáson részt venni, pontosan azért, mert folyamatosan szeretnénk fejleszteni magát a programot is. Olyan újabb területeket is beemelni, amelyeket fontosnak tartunk az oktatás szempontjából.

Már ebben a hónapban elindul a következő Alap Korcsolyaoktató Program. Az elsőre ugyanis olyan túljelentkezés volt, hogy vissza kellett néhányat utasítani. Illetve szóltunk nekik, hogy legyenek türelemmel, amíg elindítjuk a következőt. Kiindulva a már most működő MTK, UTE Sport XXI. programból, kijelenthető hogy majdhogynem kevés az oktató. Létszámukat egyelőre a büdzsé korlátozza, sajnos ezáltal korlátozva van a felvehető gyerekek létszáma is. Hogy minőséget tudjunk produkálni, maximálisan 8-10 gyermek lehet egy oktató mellett, de inkább 8 az optimális. Pont azért, hogy minden gyerek kellő figyelmet kapjon. Az első 30 végzős már korábban is végzett edzői munkát. Mi most csak egy iránymutatást adtunk nekik.

A MOKSZ egységes rendszerbe próbálta foglalni azokat a kompetenciákat, amikkel az oktatóknak rendelkezniük kell. Ehhez adtunk gyakorlati ismeretet is. Videó és nyomtatott anyagok formájában. Hogy mit, miért és hogyan kell tanítani.  Ennek elsődleges célja pont ugyanaz, ami a Sport XXI. programnak is, minőségi utánpótlás-nevelés, mind a gyorsasági, mind pedig a pontozásos ágazatok számára. Azokon átívelő ismeretanyag, amelynek gerincét a Balyi István neve által fémjelzett LTAD program adja. Arra próbáltuk felépíteni, ahogy egyébként az utánpótlás stratégiákat is, amelynek szerves része, egyik legfontosabb alapja. Nem véletlen egybeesés, hiszen a Testnevelési Egyetem edzőképzésének tantárgyi tematikáját is én készítem a korcsolyázók vonatkozásában, annak középfokú szakedző – úgymond – BSC képzése, szintén az LTAD-n alapul, amelynek központi eleme a Sport XXI., mint első lépcsőfok. És a kör bezárult.

Aki a Testnevelési Egyetemen tanul és végez, ugyanúgy megismeri a Sport XXI. programot. Aki pedig a jóval nagyobb gyakorlati rálátást adó AKP-n, jó eséllyel megy a Testnevelési Egyetem irányába. A BSC az utánpótlás válogatott szintjéig ad jogosítványt. A Sport XXI. pedig az indulás. Az alfa és omega, amelyhez előnyt jelent, ha valakinek már van a sportpedagógiában és a vonatkozó pszichológiában jártassága.”

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X