moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. május 18.

A MOB elnöke is részt vett a pjongcsangi sportági egyeztetésen

Második konzultációját tartotta a MOB a pjongcsangi olimpiára készülő sportágak szövetségi vezetőivel. A téli játékok megnyitója előtt 267 nappal rendezett megbeszélésen részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke és Fábián László főtitkár is.

Kulcsár Krisztián elmondta, már sok egyeztetésen vett részt saját sportágában és a nyári sportágak képviselőivel is, de ez az első alkalom, hogy a téli olimpiai szakágak szakembereivel találkozhat. Kihangsúlyozta, fontos, hogy a MOB munkatársai tiszta képet kapjanak a sportágak olimpiai felkészüléséről, de arra is törekedniük kell, hogy segítsék az optimális felkészülést és a szövetségek munkáját.

Fábián László, a MOB főtitkára bejelentette, hogy az első megbeszéléshez képest a curling sportágnak nem sikerült kvalifikációt szerezni az olimpiára, pedig a vegyespáros számban két, korábban szerzett világbajnoki aranyéremmel is rendelkezett a sportág.

Nagy Zsigmond, a pjongcsangi Magyar Csapat vezetője kérésére sorban számolt be a sí, a korcsolyázó, a snowboard szövetség képviselője sportolóik olimpiai felkészülésének jelenlegi állapotáról.

A MOB nemzetközi igazgatója elmondta, három csoportban tervezik a csapat kiutazását az olimpiára, de figyelembe veszik a sportolók esetleges kéréseit is.

Balogh Péter csapatorvos felhívta a figyelmet a 10 órás repülési idő veszélyeire. Ígéretet tett, hogy kidolgozzák a sportolók felkészüléséhez szükséges vitaminajánlatot, és kitért a kötelező orvosi szűrővizsgálatokra, a tiltott teljesítményfokozókkal kapcsolatban pedig a MOB zéró toleranciájára is.

Az akkreditációs dátumok közül fontos időpont a szeptember 27., addig kell megadni azon sportolók és vezetők, edzők, orvosok és gyúrók bő névsorát, akik számításba jöhetnek a végső csapat kijelölésénél.

A következő konzultáció várhatóan szeptember 13-án lesz.

Forrás: MOB honlap

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X