moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. augusztus 14.

A dopping ördöge a részletekben bújik meg

2014_08_14_Antidopping_eloadas_Tiszeker
Ha csak egy összetevő, mondjuk a húszból, rajta van a tiltólistán, akkor jelenléte a szervezetben doppingvétségnek minősül. Számtalan ilyen és ehhez hasonló részletre hívta fel a hallgatóság figyelmét Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerdán a MOKSZ-ban tartott előadásán.

A mintegy másfél órás előadáson a doktornő bemutatta a tiltólistán szereplő elemek, vegyületek főbb csoportjait. Néhány olyanról, mely viszonylag új, vagy nem annyira közismert részletesen is beszélt, rávilágítva a benne rejlő veszélyekre. Utóbbiak közé tartoznak például a parti-drogok, melyek sokszor olyan kémia összetevőket tartalmaznak, melyek nem megengedettek a sportpályákon. Ezek közül a szerek közül számosban csak egy összetevő tiltott, ami ugyanúgy veszélyt jelent egy sportoló karrierjére – a többi összetevő egészségkárosító hatása mellett. Tanulságos volt az az ábra, mely az emberi testen mutatta be a különböző szervekre gyakorolt negatív hatásokat. Szinte minden testrész szerepelt a képen……

Az előadás magas szakmai színvonalú volt, ugyanakkor az elnöknő kitűnően interpretálta, a zömmel húsz év alatti, hallgatóságnak. Versenyzőink érdeklődve hallgatták, hogy például nem szabad beugrani a különböző testsúlycsökkentő, regeneráló, vagy teljesítményfokozó szerek dobozán levő leírásoknak. Ezek sokszor bizony nem a valós összetevőket mutatják, így aki beszedi, könnyen fennakad a doppingellenőrzésen. Több megtörtént, valós példa hangzott el erre. Volt olyan termék, mellyel hat sportoló bukott meg szinte egyszerre, pedig a dobozon minden elfogadhatónak volt feltüntetve.

Elhangzott többek között, hogy megkülönböztetnek mindig tiltott és csak versenyen tiltott szereket. Ez a szabályozás elsősorban a gyógyszerek összetevői miatt lépett életbe. Magyarul vannak olyan gyógyszerek, melyek, noha minimális mértékben tartalmaznak dopping szempontból tiltott összetevőt, versenyen kívül szedhetőek, de 24 órával a verseny előtt abba kell hagyni a bevételüket. Ezekre a gyógyszerekre számos olyan példa hangzott el, a civilben háziorvosként dolgozó, doktornőtől, melyeket nap, mint nap szedünk – megfázásra, köhögésre.

Összefoglalásként Dr. Tiszeker Ágnes felsorolta azokat a termékcsoportokat, melyek nagy kockázatúak akár dopping, akár szimpla egészségkárosító hatásaik miatt. Ilyenek a zsírégetők, az izomtömeg növelők, a potencia növelők, az energiaitalok, és általában minden olyan termék, melynek eredete ismeretlen, kétes. Különösen veszélyesek az interneten, kizárólag web áruházakban kínált „csodaszerek”.

A Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) rendszeresen kiadja a tiltott szerek listáját, ami megtalálható mind a WADA /www.wada-ama.org, mind a MACS /www.antidopping.hu/ weboldalán. Akit részletesen érdekel a téma, annak érdemes ellátogatni ezekre a weboldalakra további információért.

Végezetül az elnöknő felajánlotta segítségét a korcsolyázóknak is, hogy ha bármi kérdésük van, vagy nem biztosak valamiben, akkor nyugodtan forduljanak hozzá tájékoztatásért.

Antidopping_HUNADO_fejlec

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X