moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. szeptember 27.

Vulkán – kitörés előtt

Vajon kik utazhatnak a világkupa-sorozat első négy állomására? Kik azok, akik messzebbre kerülnek a tűztől, vagyis kik azok, akiknek a hétvége után hatványozott erővel kell küzdeniük azért, hogy jégre lépjenek a januári, debreceni Európa-bajnokságon? Erről is hivatott dönteni szombaton és vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók országos bajnoksága.

Minden idők legizgalmasabb versenyének ígérkezik szombaton és vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók országos bajnoksága, ennek megfelelő elszántsággal készülnek az olimpiai keret tagjai – a tét valóban nagy.

„Ez így igaz, hiszen a magyar bajnokság egyben válogatóverseny is – jelentette ki Bánhidi Ákos, a válogatott menedzsere és edzője. – A tekintetben mindenképpen, hogy a hétvégi ob hivatott dönteni arról, kik utazhatnak a világkupa-sorozat első négy állomására. Hat férfi- és hat női versenyző lehet ott ezeken a viadalokon, és a fiúknál ennél többen pályáznak a kiadó helyekre. Mivel a négy világkupaversenyen mutatott teljesítmény, és az ottani eredményesség értelemszerűen erőteljesen befolyásolja azt is, kik léphetnek jégre a januári, debreceni Európa-bajnokságon, így valóban kiélezett csaták várhatók a Gyakorló Jégcsarnokban.”

Mivel minden versenyző tökéletesen tisztában van ezzel, short trackeseink komolyan készülnek az országos bajnokságra, ám azért, hogy még véletlenül se érezze senki előnyben, vagy éppen hátrányban magát, az olimpiai keret edzői, vagyis Bánhidi Ákos és Lina Zhang mindössze egy úgynevezett alap edzéstervet irányzott elő az utolsó hétre, ezen felül pedig mindenki szabadon választhatta meg, milyen mozgásformát és mennyit illeszt bele még a felkészülésébe.

„Mindenki maga érzi, mennyit bír, mennyit szeretne az utolsó napokban mozogni, de általánosságban azt mondhatom, elmélyülten készülnek a versenyzők a feladatra. Kicsit érezni a feszültséget is, olyan, mint amikor már füstölög a vulkán a kitörés előtt” – jellemezte a csapat hangulatát Bánhidi Ákos.

Bár a férfivonalon van „túljelentkezés”, a hölgyek versenyére is érdemes lesz figyelni, hiszen amellett, hogy a magyar bajnoki címnek presztízse van, az elmúlt hónapokban, években kialakult egyfajta rangsor a lányok között, a pozícióját pedig mindenki őrizni, még inkább javítani szeretné.

„A létszámból adódóan a lányoknál valóban kisebb lehet a küzdelem a csapatba kerülésre, ám mert a feltörekvő juniorok akár az olimpiai keretben lévő juniorkorúakat »támadhatják«, a legjobbjaink pedig nem akarnak lemaradni a dobogóról, mégiscsak komoly csaták is kialakulhatnak” – jegyezte meg Bánhidi Ákos.

Érdemes tehát a helyszínen szurkolni, és a Gyakorló Jégcsarnok lelátótóiról követni a magyar bajnokságot, abban persze mindenképpen bízunk, hogy csak átvitt értelemben látunk majd vérre menő küzdelmet az ob-n.

„Igen, az alapvető cél az, hogy a sportolók sérülés nélkül érjenek a bajnokság végére – értett egyet a felvetéssel Bánhidi Ákos. – Erre felhívtuk, és még a verseny előtt is felhívjuk mindenki figyelmét. Ám a tökéletes biztonságra ebben a sportágban csak törekedni lehet, ígérni ilyet képtelenség. Mindenki szeretne jól szerepelni, de a short trackben óhatatlanul kialakulnak veszélyes helyzetek. Bízzunk abban, hogy nem történik sérülés a kétnapos ob során, az pedig, hogy hogyan döntik el maguk között a csapattagság kérdését a versenyzők, magam is kíváncsian várom.”

HUNSKATE Média / Kovács Erika – Fotó: Fiák Blanka

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X