moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. február 21.

Teszthétvége a Főnix Csarnokban

A csütörtöki debreceni sajtótájékoztató elején Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke, Debrecen polgármestere a legsikeresebb téli sportágunk előtt álló újabb fejlesztési lehetőségekről szólt.

„Tegnap Sallak György főtitkár úrral a miniszterelnök Úrnál jártunk a sportág további fejlesztésének lehetőségeit áttekintve. A MOKSZ is felkerült arra a listára, amelyen a látványsportágakon kívüli egyéni sportok egy része szerepel és ennek megfelelően kiemelt támogatást élvezhet a jövőben. Ennek megfelelően a jövőben a főváros mellett öt vidéki centrum épül ki és erősödik meg. A következő téli olimpiákon mindenképpen olimpiai pontok szerzése a cél műkorcsolyában és rövidpályás gyorskorcsolyában. A short track válogatottunk jelenleg közvetlenül az élvonal mögött helyezkedik: a lányok a 9., a fiúk a 10. helyen. Kellő edzés és versenyprogrammal, utaztatással fel lehet zárkózni a közvetlen élcsoporthoz. Az állami melletti szponzori támogatás nyújt ehhez megfelelő hátteret. A jövő januári budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság és a debreceni short track vb kitűnő lehetőség a szakágak népszerűsítésre.”

Két héttel short track VB kezdete előtt három viadalt is rendeznek Kelet-Magyarország legszebb létesítményében, a 2013. évi Rövidpályás Gyorskorcsolya Világbajnokságnak otthont adó Főnix Csarnokban. Péntektől vasárnapig Magyar Országos Szinkronkorcsolyázó Bajnokság, Műkorcsolya Nyílt Vidékbajnokság és Hajdú-Kupa néven gyorskorcsolya tesztverseny is lesz a létesítmény 1800 négyzetméteres jegén.

A MOKSZ által szervezett Szinkronkorcsolya OB-ra az ország több pontjáról 11 formáció nevezett. A Főnix Csarnokban mutatják be tudásukat Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Miskolc és a főváros szinkroncsapatai is.

A Debreceni Sportcentrum égisze alatt megrendezendő Műkorcsolya Nyílt Vidékbajnokságon 17 egyesület képviseletében összesen több mint 80 versenyző méri össze tudását.

A szinkron- és a műkorcsolya versenyre pénteken és szombaton kerül sor.

Orendi Mihály, a világbajnokság ügyvezető igazgatója:
„Ragaszkodunk a nemzetközi trendhez a tesztversenyek tekintetében, vasárnap a teljes magyar csapat megkóstolhatja a jeget, melyet úgy készítenek a szakemberek, hogy akár világcsúcson is futhasson rajta a leggyorsabb a vb-n. A jég – már most látszik – remek, külön szeretném megköszönni a segítséget a Főnix Nonprofit Kft.-nek. A hétvégi versennyel kapcsolatban: mindenki indul, aki számít. A 2018 olimpián akár résztvevők is lehetnek ezek a versenyzők, kik, itt a hétvégén most jégre lépnek. Történelmi napok előtt állunk, országos szinkronkorcsolya bajnokságot Debrecenben még nem rendeztek. A vasárnapi nap lesz a fénypont, amikor a short-track válogatott színe java szerepel itt, kivétel a junior vb-n induló versenyzők. Tesztverseny lesz, hiszen nem csak a városnak, hanem a versenyzőknek is otthon kell magukat érezniük. Ha nem így lenne, akkor ez is csak olyan lenne a számukra, mint egy külföldi világverseny.”

A vasárnap sorra kerülő Hajdú-Kupa gyorskorcsolya tesztversenyre a magyar válogatott kapott meghívást. A csapat reggel 8.45-től fogja „kipróbálni” a Főnix Csarnok jegét. Már a világbajnokság előtt is Debrecenben köszönthetjük tehát az olimpiai helyezett, EB- érmes Heidum Bernadettet és Knoch Viktort s természetesen a magyar keret tagjaként a debreceni Nagy Konrádot is.

A hétvégi megmérettetések célja az országos bajnoki címek eldöntése és versenyzési lehetőség biztosítása mellett főképp az, hogy a Szervezőbizottság tagjai meggyőződjenek arról, hogy „versenyterhelés” mellett is kiváló minőségű marad a hűvös pálya. A szakemberek az elmúlt bő egy hét folyamán azon dolgoztak, hogy a debreceni jég világrekordok felállítására is alkalmas legyen a március 8-10. közötti világbajnokságon. Nem mellékes továbbá az sem, hogy a magyarok így már egy „ismerős” csarnokban fognak pályára lépni a vb-n.

ISU Rövidpályás Gyorskorcsolya Világbajnokság – nevezések

A világbajnokságra 35 nemzet 80 női és 92 férfiversenyzője nevezett, ez összesen 172 gyorskorcsolyázót jelent. A hivatalos személyekkel és csapatkísérőkkel együtt 303 fő érkezik a cívisvárosba.

Sallak György, a MOKSZ főtitkára, a világbajnokság ügyvezető igazgatója:
„A Főnix csarnok már ismert, hiszen a tallinn-i csarnok mintájára épült, és ezt az ISU is elfogadta. A vb új perspektívát nyújt a sportnak. A megnyitón, március 8-án délben négy debreceni korcsolyás ’veterán’ viszi a zászlót, akik ma is a sportágban dolgoznak, mint edzők és versenybírók. Kiemelem a vb-re beszerzett új biztonságos matracrendszert, Szocsiban az olimpián is ugyan ez a rendszer vonul fel. Első rendű szempont a versenyzők védelme az 50 km per órás száguldás mellett. A matracrendszert a vb után ketté bontjuk, a fele Debrecenben, másik fele egy másik vidéki centrumba kerül, hiszen a cél a vidéki központok fejlesztése.”
Egyéb információk:

A versenyt az MTVA fogja közvetíteni, valamint jelen lesz az Eurosport mellett a világ több tv csatornája is átveszi a képet.

Jegyárusítás: Szimbolikus jegyárak: 500 forinttól lehet vásárolni. A Ticket-Pro hálózatán keresztül lehet ezeket a jegyeket beszerezni. A hétvégi teszt versenyre ingyenes a belépés.
A sajtótájékoztató után a válogatott két tagja ki is próbálta a vadonatúj jeget, melyről jó véleménnyel voltak.

Nagy Konrád, debreceni versenyző:

„Minden munka alapja a jég, és az itteni munka nagyon jó irányba halad.”

Keszler Andrea, Európa-bajnok versenyző:

„A tesztverseny után egy hetet Budapesten készülünk, aztán március 3-án jövünk vissza Debrecenbe, hogy minél több újabb tapasztalatot szerezzünk a csarnokban.”

– Milyen számban lehet esélyünk?

Keszler Andrea:
„Ha az első tízben tudnánk végezni, az nagyon jó lenne. A váltó automatikusan kvalifikálta magát a hazai rendezés miatt, a sorsolástól függően akár döntőbe is lehet kerülni. Knoch Viktor és Heidum Bernadett a csapat két legeredményesebb tagja, akik nagyon készülnek a hazai megmérettetésre. Persze a váltóink is erősek, hiszen a fiúk idén harmadikok lettek az Eb-n, a lányok pedig bejutottak a döntőbe.”

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X