moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. december 21.

Téli Universiade – Aranyérmes a férfi váltó, bronzérmes a női váltó

Pénteken Trentoban a rövidpályás gyorskorcsolya válogatott két érmet szerzett. A férfi váltó aranyat, a női bronzot. Utoljára téli Universiadén aranyérmet 1970-ben szereztünk, Almássy Zsuzsa műkorcsolyázó által. Az Universiadék történetében most fordult elő először, hogy 3 érmet szereztünk – Heidum szerdai ezüstjével együtt. Összességében minden idők legjobb eredményét érte el Trentoban a magyar egyetemi-főiskolai csapat a téli Universiadék történetében.

A váltók döntőit a nők kezdték először. A magyar váltó a döntőben nagyon sokáig a második helyen versenyzett, majd visszacsúszott a harmadik pozícióba. Innen még egyszer visszajöttek a dobogó második fokára a lányok, végül a bronzérmet sikerült megszerezniük. A Lajtos Szandra, Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Kónya Zsófia négyes erejét megfeszítve és mindent beleadva küzdött egymásért. Nagyon szép eredmény a magyar bronz, az ezüstöt Oroszország, az aranyat Dél-Korea szerezte meg. Ezzel, hasonlóan a 2011-es téli Universiadéhoz Erzurumban, a női váltó ismételten bronzérmet szerzett. Egyben a téli Universiadék 10. magyar érmét.
2013_12_21_Trento_Noi_valto_1
A nap másik váltó döntőjében a magyar férfi csapat szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett. A Knoch Viktor, Burján Csaba, Béres Bence, Oláh Bence négyes sokáig a 3.helyen ment, majd onnan 32 körrel a vége előtt előrelépett a 2. helyre, ahol gyakorlatilag végig versenyzett. De az utolsó fél körben egy fantasztikus előzéssel Knoch Viktornak sikerült megelőznie a kanadai ellenfelét és elsőként haladt át a célvonalon! Ezzel a remek teljesítménnyel megkoronázták a téli sportok ritkán látott eredményességét.
2013_12_21_Trento_Ferfivalto
A rövidpályás gyorskorcsolya egyéni versenyein, pénteken, az 1000 méteres távokat rendezték meg Trentoban. A nőknél Kónya Zsófia 8. lett, Lajtos Szandra 10. A férfiak ugyanezen távján Knoch Viktor 7., Burján Csaba 19., Béres Bence pedig a 25. helyen végzett.

A váltó számokkal véget értek a rövidpályás gyorskorcsolya versenyek a Téli Universiadén Trentoban.

A pénteki arany, és bronzérmeseket este köszöntötte a MEFS, élén Dr. Székely Mózes csapatvezetővel.
2013_12_21_Trento_Ferfivalto_noi_valto_2
NYILATKOZATOK

Darázs István szakág igazgató pár perccel a vége után a következőképpen értékelt: „A női váltó nagyszerűen küzdött, de két kicsi apró hibának köszönhetően az ezüstről lecsúsztunk. Ha a csapat teljesen egészséges, az aranyért küzdhettünk volna. A fiúk nagyszerűen futottak, de ez nem jelent kárpótlást az olimpiáért. Úgy érzem sikerült szépen zárni az évet, gratulálok mindenkinek, aki ebben a sikerben részt vett.”

Telegdi Attila, szövetségi kapitány: „A téli Universiadén a váltók döntőbe jutásában nagyon bíztunk. A férfi váltó aranyérme mutatja, hogy az olimpiai kvalifikáció fiaskóját a fiúk fel tudták dolgozni, ami mindenképpen pozitív. A csapat eredménye jó ugródeszka az Európa—bajnokságra, és egyénileg is jót tesz a versenyzők önbizalmának. Olyan nemzeteket sikerült megelőznünk, mint Dél-Korea, Kanada, Kína. Ezekben az országokban nagyon erős az egyetemi sport is. A lányok teljesítménye kiemelkedő, Heidum sérülése miatt kérdéses volt a taktika. Bernadett bevállalta a versenyzést a váltóban, ami mindenképpen tiszteletet érdemel, és sikerült is jól mennie. Most az ünnepek miatt egy kis pihenő vár a csapatra, de utána folytatódik a kemény munka, hiszen Szocsira készülünk. Előtte még az EB-n szerepelünk, szeretnénk ott is olyan eredménnyel zárni, aminek pozitív hatásai lehetnek az olimpiai szereplésünkre.”

Oláh Bence (JSE, Semmelweis Egyetem): „Nagyon jó! Felszabadultam tudtam menni. Úgy mentünk fel, hogy cél az aranyérem, mindenki belead mindent. Sikerült! Pályafutásom eddigi legnagyobb eredménye ez a mai váltó aranyérem. Váltóban még soha sehol nem nyert aranyat a férfi csapat, ez az első alkalom. Különleges élmény!”

Heidum Bernadett (SPSC, a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatója): „Összességében nagyon örülök. Lehette volna egy picit jobb is, de elégedettek vagyunk a lányokkal. A fiúk eredménye kitűnő, országos csúcs közeli időt mentek. Remekül versenyeztek, megérdemlik az aranyérmet. Rám holnap MR-vizsgálat vár, mert még mindig fáj a térdem.”

Dr. Székely Mózes, MEFS főtitkár: ”A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség 2013 elején Debrecenben indította útjára a Hajós Alfréd Tervet. Az élsportolók kettős életpálya modellje részeként kibővültek a sporteredményekért adható felvételi többletpontok, az egyetemeken elindultak a mentorálást segítő sportirodák, kiosztották a Sportcsillag Ösztöndíjakat, olimpiai bajnokok vesznek részt az egyetemi bajnokságokon, a Nyári és a Téli Universiade is közel fél évszázada nem látott sikert ért el. Reméljük, hogy az eredményekből jövőre az egyetemi szabadidősport is erőt tud meríteni, és az egyre ismertebb SportPont Program keretében a rendszeresen sportoló hallgatók száma jelentős növekedésnek indul.”
2013_12_21_Trento_Magyar_lobogo1
Deregán Gábor, Trento
Fotó: Kovács György / MEFS

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X