moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. szeptember 29.

ST Világkupa Sanghaj 2013: Heidum Bernadett 1500m-en 4.

Jól kezdődött a nap számunkra! A lányok 1500 méteres negyeddöntőjéből Heidum Bernadett futam másodikként, a harminc induló versenyzőt figyelembe véve 2. legjobb idővel, továbbjutott.

Kónya Zsófia kiesett és végül a 23. helyen zárta a távot. Bernadettet az elődöntőben a második, azaz továbbjutást érő helyen, akadályozták, de a bírók tovább juttatták. A döntőben jó idővel negyedikként ért célba két koreai és egy holland versenyző mögött. Eddig ez a magyar csapat legjobb eredménye Sanghajban!

A fiúk 1500-as negyeddöntőjéből Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor továbbjutott, Burján Csaba kiesett. Knoch Viktor is nagyon jó idővel ment tovább, a harminc fős mezőny 3. legjobbjával. Mindkét versenyzőnk az elődöntőben búcsúzott. Összesítésben Knoch 13., Liu Shaolin 14. lett 1500-on.

500 méteren Liu Shaolin jutott be a mai negyeddöntőbe, de itt véget is ért a versenyzése. Ezen a távon az összesített 16. helyet szerezte meg.

A holnapi zárónapon Béres Bencéért szoríthatunk, aki az 1000 méteres negyeddöntőben áll rajthoz.

A Világkupa a váltókkal, a mieink nélkül, vasárnap ér véget.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X