moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. március 14.

Short Track VB Moszkva: Liu Shaolin történelmi ezüstérme 500 méteren

Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók Moszkvában zajló világbajnokságának szombati napján. A 19 éves versenyző ezzel sporttörténelmet írt, magyar rövidpályás gyorskorcsolyázónak ugyanis még soha nem sikerült érmet nyernie felnőtt vb-n.

Liu Shaolin a nemzetközi szövetség (ISU) honlapja szerint a döntőben a kínai Vu Ta-csing mögött, s a szintén kínai Han Tian-jut, valamint a holland Sjinkie Knegtet megelőzve ért célba másodikként.

A Sportország SC korcsolyázója 1500-on hetedik lett, így a két távon összesen 23 pontot gyűjtött, s az egyéni összetett pontversenyben a negyedik helyen áll a vasárnapi 1000 méteres versenyek előtt.
2015_03_14_ST_VB_Moszkva_48
A férfiak mezőnyének másik magyar tagja, Knoch Viktor 1500 méteren 13., 500-on pedig nyolcadik lett, utóbbiért egy pontot kapott, így az összetettben tizenegyedik.
A vasárnapi 3000 méteres szuperdöntőben – amely az egyéni összetett vb-címről dönt majd – a pontverseny első nyolc helyezettje léphet jégre.

A hölgyek szombati két versenyszámában Jászapáti Petra 22. és 20, Heidum Bernadett 26 és 31. helyen végzett 1500 illetve 500m-en.
2015_03_14_ST_VB_Moszkva_25
Szombaton rendezték meg a váltók elődöntőit is: a Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca összetételű magyar női staféta a futamában az olaszok mögött, a dél-koreaiakat és az oroszokat megelőzve bejutott a fináléba.
2015_03_14_ST_VB_Moszkva_13
A nap zárószámában a Knoch, Liu Shaolin, Liu Shaoang és Burján Csaba alkotta férfi staféta a hollandokat, a briteket és az oroszokat legyőzve megnyerte elődöntős futamát, s vasárnap ugyancsak az érmekért csatázhat majd.

A verseny eredményeit on-line itt nyomon követhetik.

Fényképek a versenyről

Fényképek az ezüstös üstökösről

(MTI, fotók: Sallak György)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X