moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2014. március 7.

Rövidpályás Gyorskorcsolya Junior VB 2014 Erzurum

2014_03_07_Erzurum_ST_VB_logo
Pénteken kezdődik a törökországi Erzurumban a Junior Rövidpályás Gyorskorcsolya Világbajnokság. A magyar csapat nyolc fős, köztük két, Szocsit megjárt olimpikonnal.

A lányok közül egyéni távon Kónya Zsófia, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca indul, míg a váltó Kis Virággal egészül ki.

A fiú közül Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba, Liu Shaoang indul egyéni számokban, a váltó negyedik tagja Varnyú Alex lesz.

A magyar csapat a hét eleje óta a helyszínen készül. A versenypálya 1700 méteres tengerszint feletti magasságon van, a mieink szállása 200 méterrel magasabban. Erzurum rendszeresen ad otthont nemzetközi versenynek, többek között itt rendezték 2011-es téli Universiadét is, ahol a magyar női short track váltó bronzérmes lett.

Az edzői teamet Bánhidi Ákos és Lina Zhang alkotja, a csapatvezető Darász István.

„Edzőink nem voltak könnyű helyzetben a csapatösszeállításnál.  Főleg a fiúknál voltak fej-fej mellett a versenyzők, csak Liu Shaolin Sándor helye volt biztos.” –adott bepillantást a kiválasztás hátterébe, illetve a junior short trackesek helyzetébe a csapatvezető. „Tapasztalt és újonc, azaz junior vb-n először részt vevő versenyzők, vegyesen vannak csapatunkban. Ennek megfelelően a két olimpikontól, Kónya Zsófitól és Liu Shaolin Sándortól, valamint Burján Csabától várhatunk talán jobb eredményeket a nagyobb rutinjuk miatt. De első bálozóink is okozhatnak meglepetést! Váltóban a fiúk kicsit esélyesebbek, tőlük döntőbe jutást várok. Bízom benne, hogy a korábbi negatív szériánk véget ér itt Törökországban. Tavaly első körben estünk ki, Melbourne-ben esés után lettünk negyedikek. A lány váltó teljesen új összetételű.” – fogalmazta meg az esélyeket Darázs István.

A Junior Világbajnokságon mindkét váltó távja 3 000 méter, míg a szuper döntő 1 500 méteres.

A versenyek pénteken, helyi idő szerint 11 órakor kezdődnek, és vasárnap érnek véget.

A magyar felnőtt válogatott egy héttel később Kanadában vesz részt a Világbajnokságon. A juniorok közül Liu Shaolin Sándor a felnőtt VB-n is indul.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X