moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2016. november 4.

Hét magyar már negyeddöntős, a két váltó elődöntős Calgaryban, két országos csúcs

Calgaryban megkezdődött az idei első rövidpályás gyorskorcsolya világkupa verseny magyar részvétellel.
Az első nap a selejtezőket rendezték. A magyarok közül heten a negyeddöntőben folytathatják, továbbá mindkét magyar váltó futamgyőzelemmel került az elődöntőbe. Liu Shaolin Sándor (1500m) és Jászapáti Petra (500m) új hazai rekordot állított fel. A többiek a reményágon küzdhetnek az egyéni távokban a továbbjutásért.

Férfiak:

1500m-en Liu Shaolin Sándor egy brutálisan erős előfutamon (koreai és holland világbajnokokat maga mögé utasítva) rohant egy 2:13,174-es időt, ami új magyar csúcs ezen a távon. A 8 másik előfutamban ezt az időt senki sem tudta túlszárnyalni, a következő legjobb idő  is csak 2,5 másodpercre közelítette meg Sanyi eredményét. Előfutamából Burján Csaba a második helyen szintén bejutott a szombati negyeddöntőbe. Ugyanakkor Varnyú Alexet futamából kizárták, így a reményágon sem folytathatta.

Az első 500m távon  sikerrel vette az első akadályt Liu Shaoang és Knoch Viktor, Oláh Bence a vigaszágon javíthat.

A második 500m-en Liu Shaolin Sándor ismét a mezőny legjobb idejével, Burján Csaba is futamgyőzelemmel várja a negyeddöntőt. Varnyú Alex reményágra kényszerült.

1000m-en Liu Shaoang futam győzelemmel,  Oláh Bence pedig idővel negyeddöntős.
Knoch Viktor reményágra kényszerült.

Az 5000m váltó Oláh Bence, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba összeállításban az orosz, belga és japán négyest megelőzve futamgyőztesként került az elődöntőbe. Az elődöntőben négy európai váltó a magyar, orosz, francia négyes verseng a fináléért. A másik elődöntőben Kanada, Egyesült Államok, Korea és Kína küzd a döntőt érő első két helyért.

Nők:

1500m-en Jászapáti Petra és Szilicei Németh Rebeka futamából közvetlenül nem jutott tovább, a reményágon javíthatnak.

Az első 500m-en Keszler Andrea futam másodikként jutott a negyeddöntőbe.
Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia reményágas.

A második 500m-en Jászapáti Petra a kanadai Braddette mögött a második helyen harcolta ki a negyeddöntős indulást. Ideje 43,570 új magyar csúcs. Szilicei Németh Rebeka reményágas.

1000m-en Keszler Andrea és Bácskai Sára Luca is futam harmadik lett, így szombaton a reményágon folytathatják. Kónya Zsófiát kizárták futamában.

A 3000m váltó Kónya Zsófia, Keszler Andrea, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra futam győzelemmel a lengyel és orosz váltót megelőzve elődöntős.  A kínaiakat kizárták a futamból. Az elődöntőben Kanada, Egyesült Államok és Lengyelország vár a mieinkre.

Az eredményeket itt megtekinthetik.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X