moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2017. október 1.

Mire alapozta az óvását a magyar csapat szakmai vezetése?

Bánhidi Ákos, a magyar csapat menedzsere
Az 5000 m férfi váltó szombati elődöntőjében véleményünk szerint hibás döntés született, amelynek kértük a felülvizsgálatát.  Igazából még sosem óvtam. Sokszor voltam a határán, de most úgy éreztem, elérkezett az a pillanat, amikor ezt meg kell tegyem, meg kell tegyük. Nekünk is dolgozik a videósunk. Azok a feltételek, amik rendelkezésre állnak a nap eseményeiről, nem indokolják a vitatható döntést.

Amikor megnéztem a visszajátszásokat, már akkor tudtam, nem fognak módosítani rajta. Nem volt még olyan óvás, aminek valaha helyet adtak volna. A bíráknak ilyenkor össze kell ülniük, konszenzusra kell jutniuk. Minket is odahívtak egy videó-elemzésre, ami az ő kameraállásukból is tisztán mutatta, hogy nekünk van igazunk. Ám ezt ők nem ismerték el. Ha valaki befejezte a váltását, valójában már nincs versenyben.  Annyira van versenyben, mint egy bója a pályán, amire rá lehet lépni, amin el lehet esni. Ez történt. Csupán annyi különbséggel, hogy ez most egy élő személy volt, a kanadaiak korcsolyázója.  Aki a váltást elvégezte, s már nincs versenyben, kifelé kell korcsolyázzon, hogy ne akadályozza azokat, akik folytatják a versenyt. Aki elől van, annak nincs problémája. Őt nem zavarja senki. Tisztán látható, hogy ez a versenyző nem kifelé húzódott, hanem befelé.

Telegdi Attila, MOKSZ gyorsasági ágazati igazgató
Úgy ítéljük, szabálytalanul ütött el minket a második pozícióból a kanadai, aki már befejezte a versenyzést.  Átadta a váltást a társának, ő elénk korcsolyázott, miatta estünk. Úgy gondoljuk, hogy ez szabálytalan volt. A bíró nem ezt látta. Miután nem hozta meg a véleményünk szerint megfelelő döntést, óvás tettünk, amit elutasítottak. Most voltam egy megbeszélésen, amin vissza tudtuk nézni a videót. Kétféleképpen lehet értékelni. Ők másként értékelték. Már vannak hasonló negatív tapasztalataink. Így nem jutottunk ki a téli olimpiára Szocsiba. Ott is objektív módszereket alkalmaznak velünk kapcsolatban.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X