moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. február 14.

„Messze van még a vége”

A XXIII. Téli Olimpia harmadik napján parádésan szerepeltek a magyarok. Mindenki odatette magát, ahogy a nyilatkozatokban is számíthattak rájuk a média képviselői.

„A lányokkal kezdem” – mondta Bánhidi Ákos csapatvezető. „Gyönyörűen mentek ötszázon. Kecónak a 10., Petrának a 13. helye nagyon szép  teljesítmény, remek időeredményekkel.  Ha mindig ilyen jégen tudnánk korizni, még rutinosabban fognának – ilyen sebesség mellett – egy-egy előzésnek. Sanyinak érdekes volt az “ezre”, amit másodjára is jól oldott meg. Láttam Ádó arcán, hogy nincs gond, így is jött ki a váltóba.  Ami sújtott minket korábban: saját magunk hibája, szerencsétlen széria, bírói döntések, most ellenkező előjellel működött.”A szezon említett történéseit felidézve így fogalmazott:  „A kvalifikációban is hangsúlyoztam,  hogy ez a csapat ugyanolyan fergetegesen jó, mint volt. Ilyen a Short Track.  Végig lehet egy ilyen ámokfutást is nyomni. Ráadásul a legjobb időben és a legjobb helyen, hiba nélkül.” A válogatott edzője büszke csapatára. „A taktikai utasításokat, amiket kaptak pontosan percre, másodpercre pontosan végrehajtották. Domináltak. A futamban nem hagytak senkit érvényesülni. Hogy a koreaiak jönni fognak, tudtuk, s mi ráálltunk a leggyorsabb vonatra. Egyetlen hiba sem volt.”

Keszler Andrea vegyes érzésekkel érkezett a Press Mixed Zónába. „Túl szűkre húztam és a bójában elestem.  Jobban örültem volna, ha 42-vel kezdődik, de most már mindegy. Amikor ott vagy egy tempón és be tudod fejezni, majd egy hajszálon csúszik el a siker. Most így akarta a Sors.  Tudtam, ha jó a rajt, világcsúcs közeli idő kell ahhoz, hogy megelőzzenek.  Jól rajtoltam, de akadt, aki jobban, Mindenki nyerni megy fel.  Olyan sebességeket koriztunk, azt éreztük, mintha egy másik dimenzióban lennénk. Olyan tempókat mentünk, mint korábban egyáltalán nem.  Most nagyon jó formában vagyok, nagyon megy a lábam.  Azt viszont bánom, hogy nem tudtam befejezni a futamot. Számomra nem szerencsés az olimpia ritmusa, belelendülünk és abbahagyjuk, közben idegőrlők az edzések. Rossz, hogy megbontják a távokat, nehéz a formát két héten keresztül időzíteni. Nem baj még van váltó, ott nyomhatjuk gyorsan.” Jászapáti Petra taktikája az volt, hogy berajtol a második helyre.  „Nem gondoltam, hogy eddig eljutok.  Most így sikerült. Az utolsó kanyaromnak nagyon örülök” – fogalmazott.

Burján Csaba 100%-osnak érezte magát. „Felszívtam magam erre a versenyre,  nagyon jól tudtam korizni. Próbáltak minket megelőzni, de egy körnél tovább senki nem volt előttünk. Teljesen kihoztuk ebből a futamból a maximumot. Az utolsó két rendesen felpörgetett minket. „Két évvel ezelőtt nagyon könnyű dolgunk volt. Talán ott egy kicsit elbíztuk magunkat. Az év eleje nem bánt velünk kesztyűs kézzel,  de kellett, hogy most így összeszedjük magunkat.  Figyeltünk mindenre. Tudtunk mindent. Ki, hol fog jönni.  Ki mit fog csinálni. Úgy gondolom, mind a négy csapat kemény lesz.  Itt már nemcsak a mi erőnk fog számítani. Lehet, hogy kell majd egy kis szerencse is, ha babérokra szeretnénk törni. Meglátjuk, mit hoz a Sors.”

Liu Shaoang Ádó azzal a mosollyal közeledett, amelynek a koreai önkéntes lányok sem tudnak ellenállni. „Elég balszerencsésen indult ez a mai nap, mégis pozitívan tudtam odaállni a futamhoz. Úgy érzem, ennél már csak jobb lesz. Messze van még a vége.  Sok munka áll mögöttünk.  Remélem, minden összejön. Most mindent összeszedtünk, senki nem adta könnyen a pozícióját.  Mindenki megtette, amire képes. Nyilván nem szabad hibáznunk.  Az 1000 métert jobbnak éreztem, mint az 1500-at, úgy gondolom, napról napra jobb lesz.  Továbbjutottunk a váltóval. Most már „full lazán” fogok menni. Az egyéni távon kicsit figyelmetlen voltam, de a váltóval nagyon résen kell lenni, hiszen nem csak magamért korizok, hanem mindenkiért.”

Knoch Viktor negyedik olimpiáján szerepel.  „Már egy nyugodtabb döntő lesz. Nincsen vesztenivalónk.  Amiért jöttünk, most elértük.  Döntőt korizhatunk a váltóval.  Az első négyben vagyunk, egyedül európaiként.  Már csak elégedetten tudok hazamenni. Tudtam, éreztem, hogy meglesz. A többieken is láttam, hogy jól mennek. Mindenki stabilan. Végig a váltóban. Biztos voltam benne, hogy nem lesz gond. Országos csúcsot is jöttünk.”

Nagy Konrád a 29. helyen végzett a férfi gyorskorcsolyázók keddi 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpián. “A következő versenyemig van még tíz nap, addig összeszedem magam, és a szám maga is rövidebb lesz. Remélem, a jég is picit jobb, gyorsabb lesz, mert nekem az jobban feküdne” – utalt arra, hogy jövő pénteken még 1000 méteren is rajthoz áll.

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X