moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. február 11.

Már az első napon több sikert értünk el, mint Szocsiban összesen

„Nyugalmat ad, hogy túl vagyunk az első napon. Megy tovább az élet. Erő és elszántság van bennünk. Sanyi remek eredményt ért el 1500 méteren. A világ 5. legjobb versenyzője lett, pedig a 9 fős mezőnyben – amire emberemlékezet óta nem volt példa – három olyan ország is futott, amelyik össze tudott dolgozni – értékelte Bánhidi Ákos csapatvezető a XXIII. Téli Olimpia első versenynapját. „Hatalmas öröm Petra és Kecó továbbjutása 500 méteren. Okosan és jól korcsolyáztak. Mindenkire büszke vagyok.” A phjongcshangi olimpia első versenynapján 17.30 és 17.50 között melegítettek bajnokaink a gangneungi Ice Aréna jegén. 19 órakor pedig kezdetét vette a csoda. Férfi 1500 m, női 500, női váltó 3000 m. Érdekesség, a hazai sajtóban is említett hackertámadás. A helyi szóbeszéd úgy tartja, orosz nacionalisták állhatnak mögötte. A hat legstílusosabb olimpiai egyenruhája a mienk.* Tóth Ivett vasárnap Szöulba utazott. Rövid programja bemutatásáig (2018. február 21.) ott készül, mert így több jégidő áll a rendelkezésére. Molnár-Bánffy Kata sajtóattasé munkáját egy koreaiul jól beszélő magyar fiatalember, Teszár Dávid segíti, akitől megtudtuk, a csatolt cikk címében az áll: „Korea, kapj el minket, ha tudsz!”

Telegdi Attila Gyorsasági Ágazati Sportigazgató szerint dicséretre méltó minden tegnap jégre lépő teljesítménye. A pontszerzés külön elismerést érdemel, hiszen olyan futamban történt, ahol Sanyi egyedül küzdött, míg más nemzetek sportolói taktikailag össze tudtak dolgozni. Segíthetik egymást, meg tudják akadályozni az ellenfelek támadását. Liu Shaolin Sándor szépen belső íven tört felfelé. Magabiztosságot ad neki, hogy ugyan a szezonban inkább 500 és 1000 méteren villogtatta a tudását, 1500 méteren is remekelt. Élvezte, amit csinált. Mosolyogva jött le a jégről. A legjobbak között állt helyt. Öccse, Ádó számára is az 500 és az 1000 méteren tartogat komoly éremesélyt. A sportvezető a két továbbjutó női egyéniző teljesítménye is meggyőző volt. Burján Csaba is azt hozta, amit elvártak tőle. A váltó egyik legfontosabb embereként bele kellett kóstolnia a versenyhelyzetbe. Meghatározó tapasztalatokat szerzett. Szépen futott. A koreaiak kimagaslanak a mezőnyből, ami női váltójuk olimpiai rekordja is megerősít. Ennek ellenére, ha a „lányaink” belülről kerülték volna az esőt, más eredményt is hozhatott volna számukra a végelszámolás. „Kikoriztak magukból mindent. Akadt egy-két hiba, de tanulunk belőle és a következő feladatra koncentrálunk, ami a B döntő. Knoch Viktor is rövidtávon erős. Izgalmas versenyeket ígérhetünk” – fogalmazott.

„Megígérem, hogy mindent megteszek azért, hogy a többi távon is döntőbe kerüljek – nyilatkozta Liu Shaolin Sándor, a helyi kommentátor szavai szerint is „Rising Star”. „Nagyon sokan voltunk a futamon. 9 ember, amennyi döntőben még sohasem. Eléggé hátulról kellett előrefelé helyezkedni. Nagyon jól elkaptam a helyzeteket. Jó időben mozogtam. Jó időben jöttem fel. Sajnos, volt egy ütközés Hamelinnel, ami nem kellett volna. Ha ott sikerül feljönnöm, akár dobogóra is állhatok” – foglalta össze a futam tapasztalatait Sanyi az újságírókkal való találkozásakor a Press Mixed Zónában. „Ez van, nincs miért búslakodnom. Ez a táv áll legkevésbé közel hozzám. A jövőben reméljük, még jobban szerepelek. Most a Sors nem azt akarta, hogy 1500 méteren érmek nyerjek. Az ötödik hely is nagyon pozitív. Mindent beleadtam. Teljes erőből csináltam meg. Nagyon elfáradtam a végére, de volt még bennem. És reméljük, a következő két hétre is lesz. Nem úgy jött ki, ahogy terveztem – folytatta. Az elején jó erőben éreztem magam. Azt éreztem, hogy tudok előrébb is helyezkedni. Sajnos, beugrott az amerikai és próbáltam visszaelőzni. Ott összeütköztünk és ő jött ki szabálytalanként.” „Nem úgy mentem fel, hogy most meg szeretném nyerni ezt a futamot, hanem úgy, hogy érem közeli helyen tudjak végezni. A negyedik, ötödik is jó. Ne izguljak. Az ütközés nem kellett volna, ez elég bosszantó volt, de most hogy lejöttünk, jól vagyok. Elise szerint is jól helyezkedtem, jó időben mozogtam. Azt mondta az első olimpiai döntő ötödik helye nem is rossz eredmény. J Próbáltam Ádónak is tanácsot adni az első futam után, amikor láttam, hogy nem így szokott versenyezni. Igyekeztem minden tapasztalatomat átadni, amit csak tudtam.” Felidézve a maga mögött hagyott perceket, így folytatta: „Jöttem fel körönként. Mindig próbáltam egyet előzni. Szép nyugodtan, hogy a végére is maradjon még erőm. Megígérem mindent megteszek azért többi döntőbe is bekerüljek.”

Keszler Andrea boldog volt és elégedett. „Jelen pillanatban a koreai csapat az, akit senki nem tud megverni. 4:06-ot menni úgy, hogy estek, nem tudom mire képesek még ezen felül. Elég nagy falatnak bizonyultak. Kicsit bánom, hogy Saci előtt kicsúszott az orosz versenyző. Nem azért, hogy megvertük volna a kanadaikat, hanem az idő miatt. Mi nem hibáztunk ebben a futamban. Jól elmentünk egy olyan csapattal, aki az olimpiai aranyért küzd majd. Kihoztuk a maximumot. Petrus szokta mondani, ha ez sikerül, és úgy jövünk le a jégről, hogy ennél több nem volt bennünk, akkor nincs miért szomorkodni. Ami a saját továbbjutásomat illeti 500 méteren, kimondhatatlanul boldog vagyok.”

Burján Csaba adta az első nemzetközi interjút. „Az edzésen rosszabbnak éreztem a korimat. Nehezen, nem igazán találtam magam mióta ide kijöttünk. Most a verseny már egész jó volt. Rosszabbra számítottam. Sajnálom, hogy a végén nem találtam helyet. Nem az erőm fogyott el, sokan elmentek tőlem. Volt a futam közepén egy pont, amikor az egyenes közepén vettem észre, hogy most kellene előre menni. Amikor elkezdtem gyorsítani, jött egy ember kívülről. Ha őt meg tudtam volna csípni, jobb futam lett volna. A taktika az volt, hogy maradjak elől. Ezt az elején meg is tettem, utána rám jöttek ketten, s aztán folyamatosan “leszedegettek”. Nem vagyok a legjobb a futam közepén a gyors tempóban. A max. tempóban nem annyira fogom jól a pályát, ezért szoktam inkább kívülről előzni. A futamban nagyon azonos szinten volt az öt ember. Igazából csak a koreai volt nagyon erős. Van, amikor én verem meg őket, van, amikor ők engem. Most sajnos, az utóbbi történt.” Az úgy nevezett olimpiai „feelinggel” kapcsolatban így fogalmazott: „Túl sokat még nem értünk belőle. Eszünk, alszunk, edzünk. A faluban járkálunk, itt találkozunk emberekkel. A következő két nap ilyen lesz, a váltó futam előtt. Aztán jön egy hosszabb szünet a döntőig, akkor kicsit jobban körbe lehet nézni.”

Bácskai Sára Luca szerint „összevisszaság volt, sokféle helyzettel”. Nem érezte, hogy egyben volna a futam. Úgy fogalmazott „ennél a 4:09-es időnél jobbat is tudunk. Szerintem, ha fejbe összerakjuk az egészet, szép eredményt érünk el.” Heidum Bernadett értékelése azzal indult, hogy „sok volt a cicaharc, az ütközés.” „Én minden váltásnál harcoltam, hogy ne előzzenek meg – folytatta. Mindegyiknél úgy éreztem hogy magamtól gyorsulok. Azt néztem, hol blokkoljam az embert. Sacit is a végén “kivitték”, az oroszok. Ez is kivédhetetlen. Csoda, hogy nem esett el. Ha nem Saci lett volna, mindenki más a világon elesik. Ő a föld alól is vissza tud mindent hozni. Mindenki kikorizta magát. Most erre futotta. Mióta megjöttek a műkorisok, már nem olyan jó a jég. Még mindig nagyon gyors, de most törik. Erre nem lehet felkészülni. Nagyon erős lesz a B döntő, de talán nem annyira, mint most. Nem lesz benne egy Korea, aki ennyire behúzza.” Liu Shaoang Ádó szerint működött az „első olimpiás túlizgulás”, s a jég is tört. „A többi távra koncentrálok” – nyilatkozta bölcsen az újságíróknak.

Jászapáti Petra szavai szerint sem hatotta még át a csapatot az igazi olimpiai érzés, túl hosszú volt az előkészület. A friss jogosítvánnyal rendelkező és 500m-en a futamából szintén tovább jutó büszkeségünk úgy fogalmazott, olyan, mintha „110-el menne az autó, de valójában már a 140 is benne lenne”.

Nagy Konrád kedden versenyez először. A megnyitón nagyon jó érzés volt számára a zászlóval vonulni, képviselni Magyarországot és a magyar csapatot. Remek alkalom volt arra, hogy növelje az önbizalmát. Egyáltalán nem fázott, számára nem hideg Phjongcshang. Az emelvény mögötti első sorban ültek, ahova nem fújt be a szél. A zászló – konkrét – súlyával kapcsolatban úgy fogalmazott: „nem volt nehéz”. Már a tesztverseny során leszűrt tapasztalataival dolgozik. Holnap lesz még egy jeges edzése, afféle „előmelegítésként” a versenyre. Egy-két gyors kör és rajt. Javítani szeretne előző olimpiai eredményén, amihez mentálisan fontos, hogy „tényleg ott tudjak lenni a futamban. Az erőnléti oldal megvan”. Állítása szerint a kanadaihoz hasonló a jég. Annyival lassabb, hogy nem magaslaton vagyunk. A jégfelületet, s annak minőségét ugyanaz a kanadai csapat biztosítja, aki Calgaryban. Jól érzi magát. Ma kicsit szabadabb napja volt. Reggel Juhász Bianka erőnléti edzővel dolgozott, délután biciklis edzés várt rá. Barátnőjével még a Kanadai Házba is eljutott. A sok munka mellett, kis kikapcsolódásra is marad ideje. Egy szobában lakik Knoch Viktorral, Liu Shaolin Sándorral és Liu Shaoang Ádóval. Ebédelni, vacsorázni is együtt szoktak, ha úgy jön ki az edzés. Sőt, pingpongoznak is!

Tóth Ivett szerencsésen megérkezett – ismét – Szöulba. „Kalandos volt kicsit az út közlekedésileg. De odaértünk mindenhova. Szuper a szállás. Holnap 7 órakor kezdek. Annyit edzhetek, mint máskor szoktam. Kétszer naponta, két különböző jégpályán. Már délután végzek majd, hogy pihenni is tudjak. Túl vagyok a harmadik koreai napon. Az alvással kezdetektől nem volt gond, de az izom-ideg kapcsolat helyreállításához kellett egy kis idő”.

Hogy miként szurkolnak a családtagok és a többi rajongó a Facebook oldalunkon megtekinthető. Tudjuk, hogy nagyon sokan szurkolnak a lányainknak, fiainknak. Néhányan ezt meg is osztják velünk: Hargitay András, a magyar úszás első világbajnoka, volt szövetségi kapitánya: “Veletek vagyunk! Drukkolunk! Csak semmi görcs! Szépen, lazán, dinamikusan és HITTEL!” (A szívet, szívét is Ő tette hozzá!)

Csabai Edvin, a Magyar Edzők Társasága sportigazgatója
„Kedves Koris Sporttársak!
A MET csapata nevében kívánok Nektek csúcsformát és a bajnokoknak járó szerencsét a futamokra!
Veletek vagyunk!
Üdv
Edvin”

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X