moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. december 20.

Köszönet a Hőseinknek! Köszönet Tiszavasvárinak!

A közel 14 ezer lakosú Tiszavasvári is bebizonyította, hogy elképesztő az a szeretet, amely hazánk első téli olimpiai bajnokait övezi. A TALÁLKOZÁSOK HÁZÁBAN nagyszerű programot láthatott a szakértő közönség, a Tiszavasvári Olimpiai Baráti kör szervezésében, mely egyesület 2015 januárjában alakult 21 lelkes sportbarát összefogásában. Az olimpiai eszme szellemében született színvonalas előadások, bemutatók fénypontját a téli olimpia hősei jelentették.

A nagy sportmúlttal rendelkező kisvárosban 2018. december 15-én szervezett eseményen jelen volt a város polgármestere, alpolgármestere és a térség országgyűlési képviselője is, aki Hemingwayt idézve nyitotta meg a köszöntők sorát: „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” Vékássy Bálint MOB főtitkár szavait az egyesület alelnöke tolmácsolta, s szó esett a sportban elérhető kettős karrierről is. A Nemzeti Sportlétesítmény-fejlesztési stratégiát Létesítmények az élsport szolgálatában címmel Tompa Andor, a Tatai Edzőtábor nyugalmazott igazgatója, a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetségének elnöke mutatta be a jelenlévőknek. Benyusz Marcell történész, TOBKE alelnöke Redela Józsefről, a város Amerikába elszármazott szülöttéről beszélt, akit a világ Kajak királyként tart számon. A programot a Wehovszky girls akrobatikus látványshow-ja színesítette.

Orendi Mihály, a MOB téli sportokért felelős alelnöke a 2018-as pjongcsangi téli olimpia magyar eredményeiről rendhagyó módon számolt be. Olyan kulisszatitkokat felvonultatva, amelyekről nem írtak még az újságok. A történelmi visszatekintést 1978-tól kezdte, így éppen 40 év kitartó munkájának mérföldköveit, az eredményekkel együtt gyarapodó támogatásokat szedte csokorba, a folyamatosan növekvő szakmai stáb bemutatásával. Az esemény végén a résztvevők kérdéseinek is teret adott.

A négy olimpiai bajnok közül hárman – a zord időjárási viszonyok ellenére is – rendkívül jó hangulatot teremtettek, a vidámságot és jó sztorikat sem nélkülöző élménybeszámolójukkal. A közönség a saját kérdéseikkel sem fukarkodott. De nemcsak a jelenlévő bajnokok kaptak hatalmas tapsot, de az olimpián tartalék Oláh Bencét  – távollétében – is megtapsolták. Bajnokaink most is bebizonyították, hogy nemcsak a jégen, de a színpadon is nagyszerű teljesítményre képesek!

Köszönet a Hőseinknek! Köszönet Tiszavasvárinak!

HUNSKATE Média / Holub Katalin

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X