moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. március 25.

Két arany és további kilenc érem Rostockból

A hétvégén tizenhét magyar versenyző utazott el Rostockba, a rövid pályás gyorskorcsolya junior Európa-kupa-döntőjére, amit az utánpótláskorúak Európa-bajnokságának is neveznek. Sportolóink tizenhatan álltak rajthoz, összesen kilenc döntőben szereztek érmet, továbbá összetettben egy első és egy második helyet is ünnepelhettek.

Az A és B korcsoportosok az ISU Challenger Series versenyein vívták ki a németországi döntőn való indulás jogát, míg a C és D korosztály a Danubia és a StarClass sorozatokon keresztül kvalifikálhatott az Európa-kupára. Az A és B korcsoportok fiú és leány versenyein Európa legjobb versenyzői álltak rajthoz. Az első napon a Túri Anna, Vágvölgyi Mercédesz, Somogyi Barbara, Dobrán Fanni alkotta leány és a Tiborcz Dániel, Szász Attila, Nógrádi Bence, Bontovics Balázs összetételű fiú 3000 méteres váltó egyaránt bronzérmes lett. A magyar válogatottból hiányzott az előzetesen éremesélyesként számon tartott Talabos Attila, aki bár elutazott a többiekkel, korábbi bokasérülése miatt végül nem indult el a B korú fiúk küzdelmein. Ott volt viszont a korosztályában Bontovics Balázs és Nógrádi Bence. Előbbi a pénteki 1500 méter A döntőjében rögtön egy ezüstérmet szerzett, majd az 500 méteres nyolcadik helye után vasárnap 1000 méteren újra második lett, így összetettben is ezüstérem a jutalma.

„Mondhatni, ez volt az idei szezon megkoronázása. Végig kiegyensúlyozottan versenyeztem, és ez itt sem volt másképp. Bár ez volt az utolsó versenyünk, próbáltam a legjobbat nyújtani, ami most az összetett ezüstre volt elég. Összességében nem lehetek elégedetlen a versennyel és az évemmel kapcsolatban, de jövőre magasabbak lesznek az elvárasaim” – összegzett Bontovics Balázs.

Bontovics Balázs

Nógrádi Bence 1500 méteren járt legközelebb az éremhez, de a futam vége előtt három körrel ütközött, így negyedik helyen végzett. A későbbi 500 méteren ötödik és 1000 méteres távon hatodik helyezése összetettben az előkelő hatodik helyre rangsorolta. A leányok B korcsoportjában Somogyi Barbara tizedik, Dobrán Fanni tizenhatodik lett az összetett táblázatban.

Az A korosztályú fiúknál Sziklási András előbb 1500-on hetedik, majd remek versenyzéssel 500 és 1000 méteren is ötödik lett, összetettben így a hatodik helyen végzett, a tizedik Tiborcz Dániel és a tizenkettedik Szász Attila előtt. A lányoknál Túri Anna az 500 méteres A döntőben harmadikként ért célba, ezzel első Európa-kupa érmét zsebelte be, összetettben viszont meg kellett elégednie az ötödik pozícióval, hiszen 1500-on tizennegyedik, 1000 méteren kilencedik lett, miután a B döntőben szabálytalan előzés miatt kizárták. Vágvölgyi Mercédesz összetett tizenhatodikként végzett.

„A szezon utolsó versenyén már elég fáradt voltam – mesélte Túri Anna. – Az erős mezőny ellenére sokkal jobb eredményre számítottam, de az 500 méteren szerzett bronzérmemnek és annak, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem nyugati ellenfeleimmel kapcsolatban, nagyon örülök.”

Túri Anna

Az utánpótlás-válogatott vezetőedzője, Szabó Krisztián elégedett a teljesítményekkel, de maradt még tartalék a fiatalokban.

„Voltak szép momentumai a versenynek, az érmes eredményekkel maximálisan elégedett vagyok. Azt gondolom, hogy ilyen kemény mezőnyben minden 1-6. helyezés dicséretre méltó. Természetes, hogy egyénileg értékelni fogjuk a versenyzőket, és tanulunk a hibákból. Az, hogy a junior korosztályokban óriási teljesítménykülönbségek alakulhatnak ki a kétéves korcsoportokban, ugyanúgy válhat előnyünkké, mint hátrányunkká. Továbbra is ott vagyunk a junior rövid pályás gyorskorcsolya európai térképén, de jövőre szeretnénk továbblépni, és még több érmes helyet szerezni” – értékelt a szakember.

A C és D korosztályokban az MTK és a Jászberényi SE versenyzői léptek jégre. Előbbi klubot Szigeti Dóra, Zólyomi László és Csizmadia Márk, utóbbit Szőcs Mónika Nikolett, Schönborn Melinda, Major Dominik és Pető Bendegúz képviselte.

A D korú lányoknál Szőcs Mónika Nikolett mindhárom távon fantasztikus korcsolyázást bemutatva, három egyéni csúccsal végzett az összetett tabella első helyén. Pénteken 1000 méteren harmadikként, szombaton 500-on másodikként, míg a vasárnapi 777 méteres futamon elsőként ért célba, így megszerezte a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét az egyéni versenyekben. Dobogós eredményei után nem csoda, hogy összetettben is megkapta az aranyat. Szigeti Dóramindent egybe vetve a hetedik helyen zárt, de az 500 méteren elért ötödik helye külön dicséretet érdemel.

Szőcs Mónika Nikolett

A D korcsoportos fiúk zárónapján Major Dominik bronzérmet szerzett a 777 méter A döntőjében. Így az 1000 méteres ötödik, majd az 500-as hetedik helye után összetettben a hatodik lett, megelőzve a tizennegyedik Pető Bendegúzt.

Schönborn Melinda a C korosztályú lányoknál 500 és 1000 méteren egyaránt a hatodik helyen zárt, csak az első nap 1500-as távján elért tizennegyedik helyezése gátolta meg abban, hogy az összetett listán a kilencedik helynél előbbre kerüljön. A fiúknál Zólyomi László és Csizmadia Márk egymás mögött végezve, összetett tizenkettedik és tizenharmadik helyen fejezte be a versenyt.

Csizmadia Ildikó, az MTK vezetőedzője elmondta, hogy a versenyen nem állított fel nagy elvárásokat, hiszen az Európa-kupa-döntőre való kijutás is elégedettséggel töltötte el. Belovai József, a Jászberényi SE vezetőedzője versenyzői sikereit a kiváló edzésmunkának tulajdonította. Biztató jel a jövőre nézve, hogy a rostocki megmérettetésen hét versenyzőnkből hatan első évesként szerepeltek a C és D korosztályokban.

utanpotlassport.hu / Budai Zoltán

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X