moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2020. december 1.

Kényszerű döntés

Újabb halasztás: a december közepére tervezett short track országos bajnokságot egy későbbi időpontban rendezi meg a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség.

Noha a mondás szerint kétszer nem lép az ember ugyanabba a folyóba, a járvány felülír sok mindent – még ezt az általános alaptételt is…

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, ezen belül pedig a gyorsasági ágazat szakemberei újabb döntést hoztak meg kedden: elmarad a december 18. és 20. közé tervezett rövidpályás gyorskorcsolya országos bajnokság.

Az okokról Telegdi Attilát, a gyorskorcsolya ágazat sportigazgatóját kérdeztük.

„Igen erősen begyűrűzött a koronavírus az olimpiai keretbe – a legnagyobb odafigyelés ellenére. Akadnak olyanok, akik másodjára fertőződtek meg – mondta el a sportigazgató. – Úgy véljük, nem nagyon van értelme úgy megrendezni egy országos bajnokságot, hogy azon a mezőny legjobbjai nem tudnak elindulni, éppen azok, akik a végső győzelemre is esélyesek lennének. Még ennél is nagyobb súllyal esett latba az, hogy a fertőzés után szigorú protokoll vár mindenkire: a visszatéréshez idő kell, azt nem szabad siettetni. Ki kell várni az orvosok által előírt időt, így a magyar bajnokság idejére sokan még nem lennének hadba állíthatók. Ráadásul az ob egyben válogató is az Európa-bajnokságra, vagyis mindenkinek meg kell adni az esélyt arra, hogy harcba szálljon a csapatba kerülésért.”

Az eredetileg szeptemberre tervezett országos bajnokságot tehát december közepén sem rendezi meg a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a Gyakorló Jégcsarnokban, mindez viszont nem jelent egyben törlést is, Telegdi Attila úgy fogalmazott: keresik a megfelelő időpontot.

„Múlt héten úgy határozott a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség, hogy a két európai világkupaversenyt is törli a naptárból, az ob halasztásához ez a döntés is hozzájárult. Újra kell tervezni a felkészülésünket, immár sokadszorra az idén – folytatta Telegdi Attila. – Éveken keresztül a március végi világbajnokság előtt rendeztük meg a magyar bajnokságot, de jó ideje már válogatóverseny az ob, ezért került át szeptemberre. Mindenképpen szeretnénk megtartani a versenyt, a nemzetközi versenynaptár alakulásának függvényében hamarosan megtaláljuk az időpontját.”

Az országos bajnokság időpontja természetesen függ a január 22. és 24. közötti lengyelországi kontinensviadaltól is – ez a verseny egyelőre még szerepel az ISU versenynaptárában.

Az ob időpontjának megtalálásától is fontosabb feladat egyelőre az, hogy a short track válogatott tagjai mentálisan is erősek maradjanak, ez különösen azoknak lehet nehéz, akik már másodszorra betegedtek meg. Természetesen minden versenyző megkapja a megfelelő orvosi és szakmai segítséget, ahogyan eddig is: a MOKSZ orvosi csapata, valamint a szakmai stáb garanciát jelenthet arra nézve, hogy a short trackesek felállnak ebből a nehéz helyzetből is.

 

 

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X