moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2015. március 1.

Januárban a Sportország győzött “A hónap műhelye” -versenyben

A hónap műhelye”-díj történetében másodszor nyert a Sportország SC rövid pályás gyorskorcsolya-szakosztálya. A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított díjat ezúttal januári eredményei alapján érdemelték a short trackesek.

A sportág meghatározó utánpótlásműhelye az elismerés mellett elnyerte a díjjal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt is. A százezer forintos közönségdíjat a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kézilabdázói kapják.

A Sportország SC korisai tavaly márciusban páratlan sikereket értek el a junior-világbajnokságon: a szocsi olimpikon Liu Shaolin Sándor első magyarként állhatott a dobogó tetejére és a 3000 méteren ezüstérmes váltót is a klub fiatal tehetségei alkották.

A sikertörténet 2015-ben folytatódott.

Januárban a 19 éves Liu Shaolin Sándor az ötödik helyen végzett 500 méteren a dordrechti felnőtt Európa-bajnokságon, továbbá testvérével, Liu Shaoanggal együtt tagja volt annak a váltónak, amely ezüstérmet szerzett. A mindössze 15 éves Bácskai Sára teljesítménye is megsüvegelendő, hiszen a dobogó harmadik fokára felálló női váltóban versenyzett úgy, hogy nem sokkal korábban megnyerte az összetett országos bajnokságot, ugyancsak a felnőttek között.

Liu Shaolin Sándor februárban is megállíthatatlannak bizonyult – igaz, ez már nem számít a januári díjazásba -, az oszakai junior világbajnokságon 500 méteren ezüst- összetettben bronzérmes lett.

A januári „A hónap műhelye”-díjért a Sportország SC mellett a Debreceni Sportcentrum-SI (kézilabda), a Letizia SC (íjászat), az MTK tenisz-szakosztálya és Törekvés SE (vívás) szállhatott harcba. Végül a rövid pályás gyorskorcsolyázók teljesítménye győzte meg a leginkább a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu képviselőiből álló kuratóriumot.

A fővárosi szakosztályban 2009 óta foglalkoznak a short tracket űző fiatalok nevelésével, azóta Bánhidi Ákos vezeti az SPSC szakmai munkáját. Az egyesületben a jeges sportok képviselői mind szebb eredményeket érnek el. A klub immár tíz éve a műkorcsolyázók, a jégtáncosok, a szinkronkorcsolyázók otthona, később a rövid és a nagy pályás gyorskorcsolyázók, majd a jégkorongsport képviselői is csatlakoztak az egylethez.

A mind nagyobb népszerűségnek örvendő – és az immár százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazott – közönségszavazás győztesei a voksolás idején nagyszerű kampányt folytató, szintén szép eredménysort felmutató Debreceni Sportcentrum-SI kézilabdázói lettek.

Az idei első kiírásra – a korábbiakhoz hasonlóan – több száz jelölést adtak le a sportszervezetek, szakemberek és sportkedvelők. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratórium a januári eredmények, teljesítmények alapján a figyelmébe ajánlott szakosztályok közül választotta ki azt az öt műhelyt, amely felkerült az Utanpotlassport.hu-n nyilvánosságra hozott szavazólapra. A helyezésekről ezt követően döntött a közönség, illetve a kuratórium.

A szavazás részletes eredményei ITT tekinthetők meg.

A februári teljesítmények alapján március 5-ig ezen a felületen lehet jelölni szakosztályokat „A hónap műhelye”-díjra.

(Utanpotlassport.hu – MOB, fotó: Sallak György)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X