moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2019. február 26.

Itthon és külföldön is hasítottak

Jászberényben és Ventspilsben is öregbítették a magyar short track hírnevét utánpótláskorú versenyzőink a hétvégén: a 3. Jász Kupán egy híján 30 dobogós helyet, a Danubia Series lettországi állomásán pedig egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek.

Két nap, 167 sportoló, 320 futam – az Alpe-Adria Trophy utolsó előtti állomásán, a 3. Jász Kupán hét nemzet 19 egyesületének versenyzői nyolc korcsoportban és váltófutamokban mérkőztek meg. A hazai színeket legnagyobb számban a helyiek képviselték: a jászberényi JSE 23 short trackest nevezett a viadalra, és hét arany-, három ezüst-, valamint egy bronzérmével a legeredményesebb egyesület lett. Belovai József vezetőedző, a verseny főszervezője a kiváló teljesítmények mellett az esemény jó hangulatát is kiemelte.

„Három táv alapján írtunk ki összetett versenyt, amelynek zavartalan lebonyolításában nagy szerepe volt a szülői összefogásnak. A JSE versenyzői remekül teljesítettek: a 12 egyéni kategóriából hétben is övék lett az összetett első hely, a junior B férfiaknál pedig a Zsigó testvérek révén az arany- és az ezüstérmet is elhoztuk, sőt, a két váltónk is a dobogó legfelső fokára állhatott. A vidám hangulatot megalapozta, hogy az éremosztó előtt hirdettük ki a Magyar Korcsolyázás Napja alkalmából kiírt rajzpályázat helyezettjeit, akik értékes tárgynyereményben részesültek.”  

A Magyar Korcsolyázás Napja alkalmából kiírt rajzverseny díjazottjai

Az MTK 19 sportolója is remekelt Jászberényben: összetettben egy arany-, két ezüst- és négy bronzérmet akasztottak a nagy múltú egyesület korcsolyázóinak nyakába.

A legkisebb korosztályban szereplő MTK-sok többségének ez az első versenyszezonja, ehhez képest szépen helytálltak. Jó látni, hogy versenyről versenyre fejlődnek, és szerencsére egyre bővül a mezőny. A fiúknál egyéniben három bronzérmet, váltóban pedig egy ezüst- és egy bronzérmet is szereztünk. A nagyobbqk között Dobrán Flóra és Varga Regina Eszter révén a junior B kategória első és második helyét is elhoztuk” – összegzett boldogan Csizmadia Ildikó edző, akinek öt tanítványa eközben a Danubia Series lettországi állomásán bizonyított.

„Szigeti Dóra a várakozásokat felülmúlva minden távon A döntős lett, sőt, az 500 m döntőjét egyéni csúccsal nyerte meg. Annak dacára, hogy volt egy esése és egy kizárása is, összetettben a harmadik helyen végzett. A C korcsoportos fiúknál Csizmadia Márk és Zólyomi László szintén új egyéni legjobbját korcsolyázta 500 méteren, és erős mezőnyben mindketten az első nyolcban zártak, a váltóval pedig ezüstérmet nyertek.”

Az MTK versenyzői Ventspilsben edzőjükkel, Imre Emillel

A budapesti JKLE egyetlen indulója, a junior F korcsoportban versenyző Kun Bence Benedek ezúttal sem talált legyőzőre: minden távot megnyerve folytatta veretlenségi sorozatát. „Benedek 500 méteren nemcsak egyéni legjobbját, hanem a korosztályos országos csúcsot is újból megjavította, ezzel kategóriájában rövidpályán és hosszúpályán is ő tartja az összes rekordot, ami igen biztató a jövőre nézve. Mostani aranyérmével korosztályában ő vezeti az Alpe-Adria Trophy versenysorozat eredménylistáját, így a végső győzelemre is jó esélye van” – mondta büszkén Benedek edzője és édesapja, Kun Bálint Tibor. 

A junior F fiúk magyar érmesei: Kun Bence Benedek (1.) és Olti Miksa (3.)

A miskolci DVTK short trackesei a junior A korosztályban bizonyultak a legeredményesebbnek: a férfiaknál Talpas Vilmos ezüst-, a nőknél Bodnár Emma bronzérmet szerzett.

„Emma az utánpótlás ob-n elért összetett bronzérme után szép versenyzéssel ezúttal is a dobogó legalsó fokára állhatott fel. Vili az utolsó táv, az 1000 méter döntőjében végig a leghátsó pozícióban korcsolyázott, de az utolsó kanyarból kijőve megpróbált előzni. Rettentő szoros versenyben a célfotó döntött a tanítványom javára, aki 0,008 (!) másodperccel győzött. Ez a pici előny pedig igen sokat jelentett, mert körbeveréssel végül Vili a második helyen zárt összetettben. Rengeteg tapasztalatot szereztünk, és gőzerővel készülünk a most hétvégi szegedi versenyre” – hangsúlyozta Sajó Márton vezetőedző.

Míg a tatabányai TDKE lányváltója aranyérmet nyert, a viadalra kilenc short trackest nevező szegedi TKKSE egy ezüst- és egy bronzérmet zsebelt be a váltószámokban. Emellett az egyesület vezetőedzője, Tutrai Tamás az egyéni összetettet illetően is kiváló eredményekről számolhatott be.

Magyar dobogó a junior D fiúknál: Czank-Varga Benjámin (1.), Major Dominik (2.) és Wu Jia Wei Dávid (3.)

„Czank-Varga Benjámin a junior D fiúknál bravúros futamokat korcsolyázva győzött összetettben, míg a C korcsoportos Szilágyi Ábel nála idősebbekkel versenyezve a harmadik helyet tudta megszerezni a junior B kategóriában. A lányoknál Nógrádi Panka betegségéből felépülve rajt-cél győzelemmel és új egyéni csúccsal nyerte a junior D 500 m-es versenyét, összetettben pedig bronzéremnek örülhetett. Célunk, hogy átmentsük ezt a formát a közelgő Tisza Kupára, és még tovább javítsunk az eredményeken.”

A másik szegedi egyesület, az SZKE vezetőedzője, Lajtos Szandra elmondása szerint a február elején megrendezett országos bajnokság sikereit követően még nagyobb elánnal folytatták a munkát, aminek meg is lett az eredménye: két ezüstéremmel térhettek haza Jászberényből.

„Hét versenyzőnk nagyszerűen teljesített: különböző távokon tízszer futották meg egyéni legjobb idejüket, Tóth Anna Rebeka és Kormányos Nina révén két összetett ezüstérem is született. A héten pedig már újabb megmérettetés vár rájuk: március 1. és 3. között hazai pályán állnak rajthoz a Tisza Kupa nemzetközi versenyen.”


Részletes eredmények

HUNSKATE Média / Bruckner Nóra – Fotó: Fiák Blanka

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X