moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. november 10.

Hazaérkezett junior short track csapatunk

Hétvégén Bormióban rendezték a 29. Alta Valtellina Trophy-t. A magyar junior rövidpályás gyorskorcsolyázók nagyon szép teljesítménnyel zárták a három versenynapot.

A junior lányok mezőnyében a B, C és D korosztályban is magyar győzelem született, sőt, a két kisebb korosztályban a dobogó mindhárom fokán magyar versenyző állhatott. A fiúk mezőnyében is magyar dominancia volt jellemző, hiszen a juniorok C és D kategóriájában magyar győzelem született. Szabó Krisztián a short track szakág utánpótlás vezetőedzője kérdésünkre elmondta, hogy a szakvezetés elégedett a juniorok hozzáállásával és teljesítményével. „Mindenki szépen teljesített a bormiói hétvégén és ismét bebizonyosodott, hogy a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók elsősorban technikai tudásuknak köszönhetően dominálták a juniorok mezőnyének futamait” – mondta a vezetőedző. 

Érdekesség, hogy a magyar versenyzők több pályacsúcsot is futottak: junior D korosztályban Amschl Kíra 500 méteren 47,591 másodperccel ért el új pályacsúcsot, míg női junior C-D váltónk 2000 méteren végzett az élen új pályacsúccsal és ami a legfontosabb: új korosztályos országos csúccsal.

Részletes eredmények itt.

Mindenkinek szívből gratulálunk!

HUNSKATE media

Li-ning Seat
X