moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. november 2.

Hajrá, fiúk, hajrá, lányok!

Pénteken, magyar idő szerint 17.30-kor kezdődik Calgaryban a rövidpályás gyorskorcsolyázók első világkupaversenye: Kanadában tíz short trackes képviseli a magyar színeket.

„Ez mindenki számára a nyitást jelenti, korábban sem jósolgattunk, most aztán pláne nem lehet, hiszen egy olimpiai szezon után vagyunk, kérdés, ki hogyan képes folytatni. Egy biztos: látok nagy átrendeződéseket, például az amerikaiak edzőjét az oroszoknál látom, és még sorolhatnék hasonló változásokat, ennél sokkal fontosabb számunkra, hogy nálunk mindenki egészséges, a jég a korábbi években megszokott módon nagyon jó, nagyon gyors, várjuk a rajtot!” – Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edzője és menedzsere már Calgaryból, a világkupa-sorozat első állomásáról adott helyszíni jelentést: a verseny magyar idő szerint pénteken 17.30-kor rajtol.
És rögtön egy magyar résztvevővel, hiszen az első 500 méteres selejtezők első futamában lép jégre Liu Shaoang.
A világkupa-sorozatban minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, Calgaryban ez az ötszáz méter.
Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy Liu Shaolin Sándornak két esélye is lesz arra, hogy valóra váltsa álmát: olimpiai bajnokunk ugyanis győzni szeretne a sprinttávon, s mivel az edzők mindkét ötszáz méteren elindítják őt, remélhetőleg el is éri célját.
„Két éve Calgaryban, és tavaly Budapesten én nyertem ötszáz méteren, ha ez idén is sikerülne, akkor elmondhatnám magamról, hogy háromszor egymás után én győztem a sprinttávon a szezonnyitón” – árulta el Shaolin, mire is készül Kanadában.
A világkupa-sorozat jó alkalmat kínál a taktikázásra, a variálásra, és legfőképpen arra, hogy mindenki lehetőséget kapjon, s ez a rajtlistából is látszik: a mieink közül minden short trackes jégre léphet Calgaryban.
A világ egyik leggyorsabb jegén.
„Valóban Calgaryban van a világ egyik leggyorsabb jege, a másik Salt Lake Cityben, ott jövő héten versenyzünk majd. A gyors jég minden évben okoz kisebb nehézséget, de nemcsak számunkra, hanem az amerikaikon és a kanadaikon kívül mindenki számára. De már évek óta szembesülünk ezzel, úgyhogy szerintem nem ez lesz a furcsa, hanem az, hogy olimpiai bajnokként kezdjük az idényt. Ilyenre korábban még nem volt példa, ez mindannyiunk számára új élmény lesz” – nyilatkozta Liu Shaolin.
Kétségkívül igaza van Shaolinnak, emellett még egy újdonság is vár az indulókra: először került fel a verseny programjára ugyanis a vegyes váltó, amelyben a mieink az olaszokkal és a dél-koreaikkal lépnek jégre már rögtön az első napon – az elődöntőbe jutáshoz az első két hely valamelyikén kell(ene) végeznie a magyar kvartettnek.
„Nem tartom jó ötletnek, hogy fiúk és lányok menjenek együtt a pályán, sőt, kifejezetten veszélyesnek tartom, hiszen teljesen más tempóhoz szoktunk” – ez már Liu Shaoang véleménye az új versenyszámról, a fiatalabbik testvér mindezt még október közepén a heerenveeni Invitation Cup elnevezésű nemzetközi viadal után fogalmazta meg, ám őt sem abból a fából faragták, aki bármit is felad, így aztán biztosak lehetünk abban, hogy mindent megtesz azért, hogy a legjobbak közé jusson újra – éspedig mindegyik versenyszámában.
Calgaryban kifejezetten erős és komoly versenyre van kilátás, hiszen az idény első viadalára sokan neveztek, ott van mindenki, aki számít, és ez még akkor is igaz, ha a kínaiaknál, a dél-koreaiaknál, az amerikaiaknál és az oroszoknál is új nevek tűntek fel a rajtlistán – megkezdődött az újabb olimpiai ciklus, mindenki építkezik és kísérletezik, ráadásul ezekben az országokban azért jócskán van merítési lehetőség…
Ezt teszi a magyar válogatott is, ezért is utazott el a csapattal John-Henry Krueger is: az amerikai mellett immár magyar állampolgársággal rendelkező olimpiai ezüstérmes végig a társaival készül, bár az országváltás miatt ebben a szezonban még nem versenyezhet. Calgaryban még az is gondot okozott a számára, hogy az első három napon egyáltalán ott legyen a jégen az edzéseken, merthogy a bőröndje nem érkezett meg vele együtt, napokon keresztül bolyongott a világban…
Remélhetőleg, ez lesz a magyar csapat egyetlen kellemetlensége Kanadában.
Az M4 Sport szombaton 22.45-től felvételről, vasárnap pedig 22 órától élőben közvetíti a világkupaversenyt Calgaryból.
Hajrá, fiúk, hajrá, lányok!

A magyar csapat.
Férfiak: Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Varnyú Alex, Cole Krueger
Nők: Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Sziliczei-Német Rebeka, Knoch Marta, Somogyi Barbara

(Kovács Erika – Fotó: Illefalvi Zsolt)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X