moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. március 21.

Február: beelőztek a szegedi korisok

Februári eredményei, teljesítménye alapján – nem akármilyen szoros versenyfutást követően – a Szegedi Korcsolyázó Egyesület rövid pályás gyorskorcsolya szakosztálya lett

„A hónap műhelye”. A csongrádiak a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által kiírt díj mellett a sportszeráruházlánc által felajánlott félmillió forintos vásárlási utalványt is átvehetik a március 26-ai ünnepélyes ceremónián.

UP-info A közönségszavazás – amely 25 százalékos mértékben esik latba az összesítésnél – hatalmas csatát hozott a BVSC-Zugló SI asztalitenisz-szakosztálya és a KSI SE atlétái között, végül remek hajrájával a pingpongosoké lett az első hely. A szakosztályi, sportági összefogásért minden dicséretet megérdemel mindkét klub, ám a három díjalapítóból álló szakmai kuratórium titkos voksolásán – több szempontot figyelembe véve – úgy ítélte meg, hogy a Szegedi Korcsolyázó Egyesület rövid pályás gyorskorcsolyázóinak összteljesítménye felülmúlja az említett „páros” szintén minden dicséretet megérdemlő produkcióját.

Érdekesség, hogy a szegediek már a januári szavazáson is bekerültek az öt jelölt közé, ám akkor a Graboplast Győri Vízisport Egyesület kajak-kenusai vitték el a pálmát, s a Tisza-partiak az ötödik helyen végeztek. A szegediek rendkívül eredményes utánpótlás-nevelő tevékenységét jelzi, hogy a junior- és a felnőttválogatott keretben is jó néhány versenyzőjük található. Februárban a Brassóban rendezett Európai Téli Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a szakosztály sportolója, Farkas Tamás az 500 m-es távon tizedikként, a váltó tagjaként pedig a negyedik helyen végzett. Az SZKE a korosztályos országos bajnokságon hét dobogós helyet szerzett: két aranyat, három ezüstöt és két bronzérmet. A debreceni Hajdú Kupáról két első, egy második és két harmadik hellyel tértek haza a szegedi rövid pályás korcsolyások.

A díjat, valamint az 500 ezer forintos sportszervásárlási utalványt – ünnepélyes keretek között, a sajtó nyilvánossága előtt – március 26-án, kedden a Decathlon budaörsi áruházában vehetik át a győztes műhely képviselői.

A részletes eredménylista ITT tekinthető meg.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a márciusban elért eredményeket, kiemelkedő teljesítményeket figyelembe véve április 5-ig élhetnek a jelölés lehetőségével az Utanpotlassport.hu címlapján található „A hónap műhelye”-boxJELÖLJ ikonjára kattintva.

(Forrás: utanpotlassport.hu)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X