moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2018. február 17.

Ez nem egy relaxáló wellness masszázs

„Papp Kriszta hosszútávfutónk  járt hozzám masszázsra. Ő jelölt meg egy Facebook bejegyzésben,  amikor masszőrt kerestek a korcsolyázók mellé.  Jelentkeztem,  gondoltam kipróbálom,  hiszen úgyis sok sportolóval foglalkozom. Így kerültem ide” – mesélte Bogó István fizioterapeuta masszőr, amikor olimpiai teendőiről és a kezdetekről kérdeztük.

„Az én munkám mindig az edzésbeosztástól függ. Ha reggel van jég,  kijövünk a csapattal,  arra az esetre, ha itt is szükség lenne ránk. Mondjuk a jeges edzés előtti bemelegítés során, felmerül valami probléma. Ez nem annyira jellemző, de előfordulhat. Valójában a szállásra visszatérve kezdődik a feladatunk. Ha később kezdődik az edzés, nyilván már délelőtt lehet dolgozni velük. Sportolónként általában 45 percet. Ez mindig attól függ, milyen közel van  a verseny,  vagy milyen edzés vár rájuk. Ha túl közel van a masszázs időpont a kondi edzéshez,  akkor nem biztos, hogy olyan jó, ha az ember túlságosan lelazítja az izomzatot. Vannak ilyen összefüggések,  amikre oda kell figyelni.”

A specialitásokra is kitért. „Egy élsportoló  izomzata erős terhelésnek van kitéve,  amit – főleg egy olyan egyoldalú igénybevételnél, ami itt a korcsolyánál jellemző,  hiszen egy irányba kanyarodnak – rehabilitációs gyakorlatokkal csak részben lehet korrigálni. Vannak problémák, amelyeket csak manuálisan lehet oldani. Például, ha egy ízület nem megfelelő helyzetben van,  vagy az izom túlságosan feszes,  azt nem biztos,  hogy tréninggel, különböző kompenzációs gyakorlatokkal  lehet orvosolni, abba bele kell nyúlni.”

Ne gondoljunk valami kellemes, ellazító, testet-lelket vitalizáló élményre. „Nyilván ez a masszázs fájdalmas,  nem egy relaxáló wellness masszázs. Egy átlagember  valószínűleg sikítva menekülne el a kezeink közül. Persze nem feltétlenül mindig durva vagy erős,  nem erről van szó, de ha van egy izomcsomó,  azt a leggyorsabban manuálisan, nyomással lehet oldani.”

A mi sportolóink  nagyon jó helyzetben vannak,  hogy több masszőr is tud velük foglalkozni  egyszerre. Ezekben a pillanatokban segíti az otthon maradtak fizioterápiáját Vella Ádám. „Most például itt az olimpián,  Jeremy Kozuback, aki egy oszteopát szakember,  kicsit másképp közelíti meg a manuális terápiát. Remélem, a továbbiakban kamatoztatni tudom a tőle tanultakat.”

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X