moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2021. március 8.

Értékel: Bánhidi Ákos

Minden idők legeredményesebb magyar világbajnoki szereplése után Bánhidi Ákos, a válogatott edzője és menedzsere összegzett.

A Liu testvérekről
„Shaolin huszonnégy órával korában bukott egy érmet ötszázon, vasárnap délutánra meg újra világbajnoki aranyat szerzett, az összetett versenyben meg második lett. Shaoang szerda környékén még eléggé maga alatt volt, most meg már kétszeres vb-aranyérmes, és a magyar short track első összetett világbajnoka. Mindannyian úgy működünk, hogy szükségünk van visszacsatolásra a munkánk kapcsán. Ők ahogy ezt megkapták, olyanokká váltak, mint a kutyák, amikor szagot kapnak: hihetetlen, mit műveltek a jégen!”

Jászapáti Petráról
„Petra kapta el legkésőbb a koronavírus-fertőzést, így esetében éppen azt tapasztaltuk, mint a csapat többi tagjával kapcsolatban a január végi gdanski Európa-bajnokságon. Ettől függetlenül elégedettek vagyunk vele, a vasárnapi B-döntős futása és hatodik helye ezer méteren mindenképpen remek teljesítmény.”

A férfiváltóról
„A short trackben nincs olyan nap, hogy minden sikerül. Burján Csabi elesett, mentségére szóljon, hogy ez volt az egyetlen futása a vébén, ez meg így nem egyszerű, ugyanakkor ki kell javítanunk az újra jelentkező hibát. Ki is fogjuk. Sok beszélgetésre lesz szükség vele, hiszen az esések nyomot hagynak egy sportolóban – a hibának több oka van, fejben, technikában és felszerelésben keresendő.”

A női váltóról
„A női váltó az elődöntőben 4:07-et futott, s bár döntőbe nem jutottak, megleptek mindenkit – engem is. Az Európa-bajnokság után komoly fejmosást kaptak, de mosták ők a maguk fejét is, és másként kezdtek el dolgozni. Tudtam, hogy rohamléptekkel képesek javulni, na de hogy ennyit és így? A B-döntőben elért második hely, amely összességében a hatodikat jelenti bizakodásra ad okot, ahogyan az is, hogy ebben a fináléban jégre lépett a mindössze tizenhat esztendős Somodi Maja, aki fantasztikusan helyt állt, rendkívül céltudatos, és semmitől sem riad meg: a B-döntőben a nála jóval masszívabb testfelépítésű kanadai lányt róla zárták ki, mert terminátorként védte a pályáját.”

A jövőről
„Az eredmények mellett ezen a világbajnokságon az volt a legfontosabb, hogy mindenkinek visszatért a munkába vetett hite. Hittünk mi persze abban töretlenül eddig is, ám ez a visszajelzés csak megerősít mindannyiunkat. Az erőre pedig szükségünk lesz az olimpiai felkészülés minden gyötrelmes pillanatában: nagyon nem mindegy, hogy az ember milyen szájízzel vág neki annak a gyilkos munkának, amely vár ránk a jövőben.”

HUNSKATE Média / Kovács Erika

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X