moksz
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
Vissza 2013. január 18.

Eb-rajt magyar éremesélyekkel

Tíz magyar versenyző részvételével kezdődik a rövidpályás gyorskorcsolyázók idei Európa-bajnoksága Malmőben, közülük főleg a nők számítanak éremesélyesnek.

A csapat tagjai – Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Béres Bence, Burján Csaba, Lóth Dávid Manó, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Kónya Zsófia, Lajtos Szandra és Tóth Patrícia – már hétfőn elutaztak a kontinensviadal helyszínére, s csütörtök délután hivatalos edzés keretein belül próbálhatják ki a pályát. Közülük nemenként ketten indulhatnak az egyéni versenyben, váltóban pedig mind a férfi, mind a női együttes érdekelt lesz.
Az Eb-n egyéniben 500, 1000 és 1500 méteren rendeznek futamokat, a távonkénti győzteseket is díjazzák, majd vasárnap sor kerül mindkét nem szuperdöntőire 3000 méteren az összetett Európa-bajnoki címért.

A program péntek délután 15.40-kor az 1500 méteres selejtezőkkel indul, este a táv elődöntőire és döntőire, illetve a váltók selejtezőjére kerül sor. Szombaton egyéniben 500 méteren küzdenek az érmekért, a csapatok pedig a fináléba jutásért korcsolyáznak majd. Vasárnap az 1000 méteres viadalokat, illetve az egyéni verseny szuperdöntőit, továbbá a váltók döntőit rendezik meg.

A csehországi Mladá Boleslavban lebonyolított tavalyi Eb-n Heidum Bernadett 1000 méteren ezüst-, Keszler Andrea pedig 500-on bronzérmet szerzett, a női váltó szintén harmadik volt, egyéni összetettben Heidum a negyedik, Keszler a hetedik helyen zárt. A mostani idény eddigi négy Világkupa-versenyei alapján Malmőben is hasonló éremesélyekkel indul a csapat.

Az eredményeket on-line itt nyomon követheti.

(Forrás: mti)

SEAT MET NEKA Sportoló Nemzet
MOB ISU HM Sportért Felelős Államtitkárság
X